Bocsánatot kért múltja miatt a képviselő Budakeszin
Jakab András (MKKP) feljelentést tett az ellen, aki zsarolni akarta.
Jakab András (MKKP) feljelentést tett az ellen, aki zsarolni akarta.
Azt mondta, ebből a politikai szappanoperából ki kell maradni, mert nem az számít, ki kivel járt, hanem hogy az emberek jobban szeretnének élni.
Tudtak a korrupcióról, de nem jelentették, és befolyással üzérkedtek.
Bábel Balázs szerint azért robbant ki náluk több ilyen ügy, mert a problémával való szembenézés a katolikus közösségekben „eltérő ütemben zajlik”.
Hátha elköltöznek onnan, ahol zavarják az embereket. Jövőre, fészekrakáskor derül ki, sikeres volt-e az akció.
És ha a kormány nem a kínai gazdasági érdekeket akarta volna kiszolgálni.
Átadták a 21. Verzió Filmfesztivál díjait – a seregszemle azonban még nem ért véget.
Hirtelen a Fidesznek is fontos lett, amiért az ellenzék már évekkel ezelőtt küzdött.
Hétfő helyett csak szerdán értékelik a „pótvizsga” eredményét.
Mert júniusban az LMP aktivistáival lezárták a Samsung gödi akkugyárának bejáratát.
Erre a szlovák parlament elnökének szava jelenti a „garanciát”.
Az orgonaművész leszögezte, minden partnere önként, szabad akaratából került intim kapcsolatba vele.