Cservenák Zoltán

  • Cservenák Zoltán

Cservenák Zoltán cikkei

„Fel kell szabadítani a várost” – Márki-Zay Péter útja a polgármesteri csatáig

  • Cservenák Zoltán
Sokakat meglepve, szinte a semmiből jelentkezett be a hódmezővásárhelyi polgármesteri székért Márki-Zay Péter. Magát kiábrándult, egykori Fidesz-szavazóként jellemzi, aki sokakkal együtt egyik mai párttal sem tud maradéktalanul azonosulni. Elmondása szerint politikailag független, konzervatív, keresztény ember, aki fejlesztésben és közösségben gondolkodik pártprogramok helyett. Márki-Zay szerint nem ő keverte a vallást a politikába, ő csupán önmagát felvállalva beszélt világnézetéről. Büszke arra, hogy a hatalomban lévők meg sem próbálták lebeszélni a politikai szerepvállalásról. Hét gyermek édesapja, élt, dolgozott Kanadában és az Egyesült Államokban. Hódmezővásárhelyből egy fiatalok számára is szerethető, pártpolitikától független várost szeretne építeni. Portré.

Ételmentők

  • Cservenák Zoltán
Évente százezer tonna élelmiszer megy a kukába Magyarországon. Több szervezet és mozgalom azon fáradozik, hogy a 100 ezer tonnából lehetőleg minél többet megmentsen, és a szegény emberek asztalára tegye, Ilyen a Food Not Bombs Budapest is.

„Autó, de nem taxi” – Vakvezető kutyák Magyarországon

  • Cservenák Zoltán
Önkéntes kölyöknevelő programot hirdetett az egyik vakvezető kutyákat képző iskola, mivel nekik erre nincs kapacitásuk. A kutyakiképzők évek óta egyre nehezebb helyzetben vannak, rendszeres állami források nélkül, adományokból kell működniük.

Kövess minket: