„Autó, de nem taxi” – Vakvezető kutyák Magyarországon

Önkéntes kölyöknevelő programot hirdetett az egyik vakvezető kutyákat képző iskola, mivel nekik erre nincs kapacitásuk. A kutyakiképzők évek óta egyre nehezebb helyzetben vannak, rendszeres állami források nélkül, adományokból kell működniük.

Magyarországon 80 ezer látássérült ember él, és mindössze 112, tanúsítvánnyal rendelkező vakvezető kutya. Összehasonlításképpen: a negyvenmilliós Angliában évente ezer eb áll szolgálatba. A szakemberek szerint az igénylők számát befolyásolja a hosszú várakozási idő is – ha több kutya lenne, többen kérnének négylábú segítséget.

„A legtöbb élményt kell begyűjteniük”

Egy vakvezető kutya felnevelése és kiképzése 2 millió forintba is kerülhet. A befektetés kockázatos: a kölykök kiválasztásakor nem lehet tudni, melyik lesz alkalmas a feladatra, 100 kutyából átlag 5-6 megfelelő. A 90-es évekig többnyire német juhászkutyákat képeztek, manapság a labrador-retriverek közül kerül ki a legtöbb tehetséges példány, de volt már újfundlandi és vizsla is. „Minden fajtánál előfordulhat alkalmas egyed, de figyelni kell a beválási arányokra a magas költségek ­miatt, hiszen kölyökkorban nem lehet klasszikus értelemben vett kiválasztásról beszélni. Ugyanúgy, mint ahogy egy csecsemőről sem lehet megmondani, hogy egyetemi professzor lesz-e belőle, vagy sem – mondja dr. Mezősi Tamás,  a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány kuratóriumi elnöke. – Javíthatja a statisztikát, ha a kiképzők maguk nevelik fel a kölyköket, ilyenkor akár minden második alkalmas lehet vakvezetőnek” – teszi hozzá. Erre viszont egyre kevesebb pénz jut.

A kutyáknak 15 hónapos korukig lehetőleg városi viszonyok között, ingergazdag családi környezetben kell élniük, mivel később is jellemzően ilyen terep vár rájuk. A nevelőprogramban a kiválasztott kölykök önkéntesekhez kerülnek, akiknek azonban nem csak
a szokásos gondoskodást kell biztosítaniuk. A kölyköknek a lehető legtöbb élményt kell begyűjte­niük: lakásban laknak, étterembe, boltokba járnak, tömegközlekedési járműveken utaznak ideiglenes gazdáikkal, miközben az iskolai nevelők rendre látogatják őket, és dokumentálják fejlődésüket egy és negyed éven át.

A 15 hónapos „tehetségekre” ezt követően 6–8 hónapos kiképzés vár. A kutyák ettől kezdve trénereikkel élnek, az utcán és a közintézményekben „tanulnak”, tehát a város olyan helyszínein, ahol a későbbi gazda is jó eséllyel megfordulhat. Megtanulják, hogyan működik a vakvezető hám, hogy kell vezetni a gazdát. Megtanulják a helyes átkelést, a járdának, az út szélének, illetve egyéb akadályoknak a jelzését és kikerülését is. Ha a kutya alkalmas a vakvezető szolgálatra, akkor – szo­rosan együttműködve a re­ha­bi­litációs intézményekkel – átadótanfolyam indul, ahol a kliens, tehát a vak ember is megtanulja a „használatát”. Ez az időszak – ­klienstől függően – egy évnél ­to­vább is elhúzódhat, de minden esetben közlekedésbiztonsági vizsgával zárul.

 

Fotó: Lőrincz Gyöngy

„Mintha a szemem lenne”

„Zebrát keres Jampika” – utasítja Tamás kutyáját, amely árgus szemekkel figyel mindenre: az ­autók­ra, a gyalogosokra, a villany­oszlo­pok­ra. Az egyik járdaszegélynél Jampi megáll – látszólag ok nélkül. Neki van igaza, kisvártatva egy autó tűnik fel egy másik parkoló kocsi mögül. „A kutyának kö­telező a megállás, ha jön autó, ­ha nem” – mondja nevetve Tamás, vagyis azért szó sincs csodakutyáról.

Schiff Mónika, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) kiképzőiskolájának vezetője szerint az értelmes engedetlenséget a legnehezebb megtanítani egy kutyának. Ennek az a lényege, hogy a kutya olykor felülbírálja a gazda döntését. Például egy belógó akadály vagy veszélyhelyzet esetén az utasítás ellenére sem halad tovább. „Ilyen értelemben a vakvezető kutya az egyetlen segítő eb, amely oda-vissza adja a gazdaszerepet” – mondja Schiff Mónika, aki szerint a vakvezető használatához az is hozzátartozik, hogy mire valaki kutyát kap, önállóan kell tudnia közlekedni a városban. „A négylábú olyan, mint egy autó, de nem taxi. Vele könnyebb célba érni, de az útvonalat a sofőrnek, azaz a gazdának kell tudnia” – mondja Schiff Mónika.

Tamás viszonylag keveset, másfél évet várt kutyára. Tavaly január 31-e óta van nála Jampi, a miskolci Baráthegyi kutyaiskolától került hozzá. „Olyan, mintha a szemem lenne, és egy év alatt csak egyszer, egy kis fegyelmezési probléma miatt kellett visszamennünk Miskolcra. Néha balra húz, és az akadálymentes gyalogátkelőhelyekkel olykor még nem tud mit kezdeni, előfordul, hogy nem áll meg, de már tanulja ezt is – meséli Tamás, hozzátéve, hogy bármennyire is képzett a kutyája, folyamatosan tanítania kell. „Leginkább a reg­geli tömegközlekedés okoz nehézséget, nem szereti a nagy tömeget. De ez csak apróság. Évekig éltem fehér bottal, a kutyával sokkal könnyebb az életem. A tartása sem okoz különösebb fáradságot, olyan, mint egy gyerek” – mondja, miközben az egyik kedvenc szegedi terükön elengedi a kutyát a szokásos déli futkározásra. A gazdi szerint Jampi pontosan tudja, hogy amikor rajta van a hám, akkor dolgozik, de azért mindennap jut idő játékra és önfeledt szaladgálásra. „A legtöbben elfogadják, hogy vele megyek mindenhová, de én is igyekszem odafigyelni, hogy ne okozzak kellemetlenséget. Egyszer egy buszmegállóban egy megkeseredett ember azt mondta, vigyem arrébb a »dögöt«, de azt gondolom, hogy ez az ő szegénységi bizonyítványa.”

Ingyen vagy részletre

Változó, hogy Magyarországon kell-e egyszeri hozzájárulást fizetni a vakvezető kutyáért. A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány ingyen biztosítja az állatot, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Kutyaiskolája egyszeri, 50 ezer forintos hozzájárulást kér az örökös használatért. Az összeg tíz hónapos részletfizetéssel is rendezhető.

Ebből is látható, hogy eseti pályázati támogatásokból, társadalmi felelősségvállalásra alapozva működnek itthon – az egyre fogyatkozó – kutyakiképző szervezetek. Legutóbb a Somlai Angyalka Alapítvány hagyott fel tevékeny­ségével.

„Jött a gazdasági válság, az állam pedig fokozatosan megszüntette a pályázati lehetőségeket. Az akkori felnőttoktatási központ kiírt egy pályázatot vakvezetőkutyakiképzők oktatására. Elindultunk, nyertünk is, de a pályázatot visszavonták. Csakhogy ekkor már felvettük a munkaerőt, és biztosítottuk a bérezést is, pénz híján ­viszont nem tudtunk mit tenni – emlékszik vissza Vasteleky-Einbeck Péter, a 2011-ig működő iskola egykori vezetője, hozzátéve, hogy utolsó évükben a Nemzeti Civil Alapnál féléves működésre elegendő összegre is pályáztak, de csak az igényelt forrás 2 szá­zalékát, 200 ezer forintot kapták meg. „Abban az évben több lovasklub is sokkal több pénzt nyert hobbiszintű tevékenységre” – mondja keserűen.

Vasteleky-Einbeck szerint az érdekképviselet hiánya az oka annak, hogy az állam nem törődik eléggé a vakvezető kutyásokkal. „Kormányzati szinten több oda­figyelést igényelne a probléma. Úgy érzem, hogy a látásfogyatékos emberek sem szólalnak meg elég hatékonyan” – világít a probléma másik oldalára a szakember.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy mindössze 20 regisztrált kutyakiképző él Magyarországon, hivatalos, állami keretek között zajló oktatás egyáltalán nincs, a jelenlegi képzés alapképesítést ad segítő, habilitációs, ezen belül ­terápiáskutya-kiképzők oktatásához. A hatályos rendelkezések szerint ők jogosultak vakvezető kutyát is képezni, függetlenül attól, hogy nem kapnak erre vonatkozó oktatást.

Mint Schiff Mónika elmondta, 15-20 évvel ezelőtt még 25 kutyát adtak ki, de ahogy egyre kevesebb a pénz, fokozatosan csökken a szám, jelenleg 8–10 kutyát tudnak kiképezni. A költségcsökkentés érdekében a kölyökkutyákat ők is önkéntes nevelőkhöz adják, de így is 1,8 millió forintba kerül egy eb kiképzése. „Jelenleg országszerte 101 vakvezetőnk dolgozik, 15 kölyköt nevelnek önkénteseink, 9 kutyával a kiképzőink foglalkoznak az iskolai tanpályán. Saját tenyészetünk van, évente 30-40 kutyával, de legfeljebb csak 10 alkalmas vakvezetőnek. Sok kiesik közülük mentális és fizikai problémák miatt. Nagyon fontos, hogy a legjobbak kerüljenek a programba, mert emberek életét bízzuk rájuk” – mondja Schiff Mónika. Hogy mennyivel több kutyára lenne szükség, azt jól mutatja, hogy csak nekik 70 igénylőjük van, a túljelentkezés nyolcszoros, a legtöbben évek óta várnak a négylábú segítőre.

A MVGYOSZ iskolája csak Magyarországra dolgozik, de több szervezet ad el kutyát külföldre. „Szívesen adnánk az összes kutyust a magyar vak embereknek, ha lenne, aki finanszírozza a költségeinket. Ha a társadalombiztosítás gyógyászati segédeszköznek ismerné el a vakvezető ebet, és támogatná, nekünk sem kellene Németországban értékesíteni egy-egy kutyát a három-négyből” – állítja Juhász József, a Light of Eyes Kennel tulajdonosa.

És mennyibe kerülne mindez az államnak? A szakértők szerint jelenleg mintegy 200-300 millió forint hiányzik a rendszerből. Ez az összeg még 90 százalékos tb-támogatás esetén is elegendő lenne a 150 fős várólista megszün­te­té­sé­re, onnantól kezdve pedig „csak” az új igénylőkkel kellene számolni. Ez 50-60 kutyával kalkulálva úgy 90-110 millió forint volna. Ha az állam beadná a derekát, a jelenlegi három-négy éves várakozási idő fokozatosan csökkenthető lenne egy-másfél évre.

Az első és a többiek

A vakvezetőkutya-kiképzés hazai atyja Rithnovszky János, aki az 1950-es évek közepétől kezdett foglalkozni a témával, miután egy régi filmhíradóban hallott először arról, hogy külföldön kutyák vezetik vak és gyengénlátó sorstársait. Miután egy baleset következtében egyik karját és a látását is elvesztette, Rithnovszky 1953 tavaszán, hosszas kórházi ápolást követően kezdett új életet.

„A közlekedési nehézségek indítottak arra a gondolatra, hogy régebbi, már bevált német minta alapján, amelyről régebben már hallottam, én is vakvezető kutyát alkalmazzak kísérőnek. Ekkor ért az első csalódás. Magyarországon a vakvezető kutya kiképzésével sem intézményesen, sem egyénileg senki sem foglalkozott. Hiába kerestem ennek megfelelő szakirodalmat is. E segítségek hiányában kénytelen voltam a saját elképzeléseim alapján hozzákezdeni az első vakvezető kutyám betanításá­ hoz, ami nem ment minden zökkenő nélkül” – írta később A vakvezető kutya kiképzése című, 1961-es kötetében, amelyben tapasztalatai és módszerei mellett saját fejlesztésű eszközeit is bemutatta.

Rithnovszky hosszas előkészítés után, 1976-ban alapította meg csepeli kiképző iskoláját, ami két évvel később került a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége kezelésébe.

Az iskola azóta is működik, az elmúlt 37 évben mintegy 600 ebet képeztek ki, de ezek közt már az újabb alapítású iskolák, például a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány, a Hajdúsági Vakvezető Segítőkutya Képzésért Alapítvány, a Pólus Kutyakiképző Iskola és a Vigyázó Szemek Vakvezető Kutyával Közlekedők Országos Közhasznú Egyesülete vagy épp a már megszűnt Somlai Angyalka Alapítvány kutyái is benne vannak.