Vári György

"Szellemek járnak a lépcsőházban" - szól a regény első mondata. A tárgyakba beleíródott nyomasztó múlt megszólaltatója, a lépcsőház szellemeit látó, titokzatos elbeszélő ugyanaz, aki a prológus után induló történetben is képes belelátni a történet két címszereplőjének, Czakó Sándornak és fiának, Gábornak a gondolataiba. Az elbeszélő mindent tud a családi "szeretetlenségről", a családi és egyéni emlékezetet terhelő sebekről és bűnökről, viszonylag gyakran túl is lép a szereplők kompetenciaszintjén, és a regény fő kérdése, hogy ki is ő voltaképpen.

Képes Gábor második kötete - első látásra így tűnik - szépen beleilleszkedik az utóbbi évtizedeknek a Petri-Tandori-Orbán Ottó nemzedék fellépésével létrejövő költészeti hagyományába. A versek visszavonják a költői megszólalás pátoszát, a lírai alany kitüntetett, középponti szerepét, az ezt feltételező emelt nyelvhasználatot stb. A megemelt verskezdést azonnal át is ironizálja, a halál súlyos költői toposzát szétírja a Zárlat című vers: "Halott vagyok, körbeölelnek a lángok, nem kell, hogy vezess, Múzsa, kitalálok." A költészeti hagyományt nagy előszeretettel forgatja ki, eljátszik vele. Egy szerelmes versben a híres catullusi sorokat idézi meg, de a súlyukat eltünteti: "csöngetek kinyitod az / ajtót ott állok én kicsit lefogytam, / ó, diet". Az odi et amo, a gyűlölök és szeretek kínjából fogyókúra-népszerűsítés lesz, olyan eszköz, melylyel a kedves - esetleg - megnyerhető. Ettől akár még unhatnánk is a dolgot, láttunk már ilyet, tele van vele a padlás. Csakhogy ez a kötet - mint az eddigi idézetekből látható - teljes mértékben nélkülözi a szembefordulás pátoszát is, a leépítés programszerűségét. E kötettől teljesen idegen a lázadás, számára ez a megszólalás már lírai anyanyelv. A kötet humora nem szatirikus (mint Petrié vagy Orbán Ottóé). A szóviccek, a mondatszerkesztési csavarok, kétértelműsítő enjambement-ok az eldönthetetlenségek, a legkülönbözőbb stílusrétegek egymásba játszatása, a különböző jelentéskizökkentő, képfelbontó trükkök nem a Képest megelőző hagyomány érvénytelenítésére törekszenek. A "csak egy személy" (Petri) elhivatottságát, az elszakadás pátoszát is ironizáló szemlélet legszebb példája a kötetben a Szerelem, Réka, párbaj. "Másvilágra költözött / lelkemet / mint gizgazos telkemet / e kopott toposzt / legázolni" - áll a versben. Az első gesztus a lélek régi toposzának elvetése, kopottá minősítése. A lélek és a telek azonosítása azonban nem engedi itt lezárulni az olvasást. Hiszen így nemcsak lelkem, hanem telkem is kopott toposz, vagyis - a görög toposz szót lefordítva - kopott hely.

E regény jóval előbb kezdődik, mint a benne elbeszélt történet. A történetet megelőzi két legenda, a hanipoli Zuszja rabbiról és a braclawi Náhmán rabbiról.

Mármint az ősz, ahogy a Költő híres versében mondta volt, valamint - öt év hallgatás után - Kántor Péter új verseskötete. S mindegyikük (az ősz, a Petőfi-vers és a Kántor-kötet) szép, mint mindig énnekem. Már csak azért is, mert számítani lehet rájuk, mert időről időre visszatérnek. Ha van egy kis szerencsém, mikor megjelenik ez az ajánló, még tart az ősz végi jó idő, ez a titkos, melankolikus szűrt fény, az utolsó fellángolás a tél beköszönte előtt, amely azt hirdeti, hogy "itt minden enyészeten győzni fog a szépség"(Vas István). Ugyanis Kántor kötete is régi-régi toposzokat dolgoz meg, fordít ki és használ fel, kiemelten a nyárét és az őszét, vagyis a mulandóság - talán - legrégebbi metaforáit. (A Bécsi nyár és a Pesti ősz című ikerversek, a Kovács András Ferenc Téli prézlijére válaszoló Nyári prézli című vers stb.) De sokkal nagyobb tisztelettel bánik a hagyománnyal, semhogy radikálisan nyúlna hozzá, nem vonja vissza, nem ironizálja át, csak kissé átformálja. A szövegeibe rejtett szövegközi utalások is érvényes, máig változatlanul érvényes kérdésként hangzanak fel verseiben. "Az éjjel hazafelé mentem, / J. A. után, 2000-ben, / háltak az utcán, a padokon. Mi dolgunk a világon - járt a fejemben / a Vörösmarty-gramofon".

Simon Balázs (1966-2001) ígéretes költő volt, aki harmincas évei elején megtudta, hogy agydaganata van, és tavaly - hetekkel azután, hogy befejezte első epikus művét, a Parafakönyvet - meghalt. Jóllehet életműve teljes - élete torzóban maradt, és legfeljebb torzóként jelentéses. Teljesen értelmetlenül halt meg, nincs történet, amely értelmet adhatna halálának, mely ezt a halált sorsszerűnek képes láttatni. Esetében nem a sors, hanem az isteneknél is hatalmasabb végzet működött.