E regény jóval előbb kezdődik, mint a benne elbeszélt történet. A történetet megelőzi két legenda, a hanipoli Zuszja rabbiról és a braclawi Náhmán rabbiról.Zuszja rabbiról azt mesélik, hogy "meghallotta a jövőt a fák susogásában". A történeteket ekkor még nem kellett elmondani, a fák maguk hordozták őket, a világba bele volt írva saját története, a történetekbe pedig bele volt írva az értelmük. Az eseményeket nem kellett megmagyarázni sem mítosszal, sem logosszal, sem háláchával (törvénnyel, értelmezéssel), sem ággádával (történettel). Ezért is történhetett meg, hogy az e családregény Vergiliusának megtett rabbi, aki átvezet minket a történéseken, Blumenfeld Lipót "hosszas újévi prédikációk helyett beérte egy-egy rövid történettel, és magyarázatképpen csak annyit fűzött hozzájuk, hogy >>kedves testvéreim, és ez szórul szóra így igaz...
A történet e tűz után kezdődik el. Az oszladozó füsttel megnyíló kor a történelem és a történetmesélés, a hermeneutika korává lesz. A dolgok immár
nem azonosak értelmükkel,
történetükre, magyarázatukra várnak. A történet olyan különös növény, amely csak felperzselt földből sarjadhat. A család három generációjának regénye egybeíródik a bibliai Eszter könyvének történetével. A regény főszereplője, egy P.-nek nevezett kisfiú az Eszter könyvén gyakorolja az olvasást, és a bibliai történet köré szerveződnek a családtörténet felvillantott fragmentumai. A törés, az égés, a holokauszt, bár a közvetlen kapcsolat a hagyománnyal már előbb elbizonytalanodik, az asszimiláció kezdete a hanyatlástörténet kezdete is. Tudjuk, hogy Blumenfeld Lipót volt az utolsó rabbi, de már "nem tudjuk, hogy azt a némaságot, amely bennünket körülvesz, akik Náhmán rabbi elüszkösödött házának deszkái között élünk, Blumenfeld Lipót ismerte-e. Valamit bizonyára sejtett belőle."
A közvetlen kapcsolat az Eszter könyve és a családregény közt Mordecháj figurája, Eszter nevelőapjáé, akinek nevét és helyzetét ("egy árvaleányt nevelt fel") megörökli P., a főszereplő nagypapája, a nagymama második férje, aki nem vér szerinti apja P. édesanyjának. Az Eszter könyve, a Biblia - a rabbi szerint - már magában foglalja a történelem minden lehetséges helyzetét, minden válasz megtalálható benne, a családtörténet értelmezhető az Eszter könyve ismétléseként, így az árva lány felnevelésének helyzete is. Ez is alátámasztja azt, hogy a Schein-regény Nádas Péter könyvének (Egy családregény vége) a továbbírása, amelyben a Simon család története szintén levezethető a bibliai eseményekből. A nagymama is úgy gondolja, hogy a bibliai történet segít eligazodni P.-nek saját történetében, ezért a történetet az ősi parancs szerint át akarja adni unokájának, be akarja kapcsolni őt a megszakított folytonosságba. P. "nagyanyja szigorából megértette, hogy amit olvas [...], őrá nézve is jelent valamit". Néha mégis úgy tűnik, hogy miután a fákból kiégtek a szavak, mégsem ad mindenre választ a hagyomány. De maga az Eszter könyve, a hagyomány tartalmazza a hagyomány megtöretését, az égést is, hiszen maga is egy fogság története, sőt: asszimilációtörténet. "Mordecháj babiloni férfi volt. Nem lehetett azok közül való, akiket Nebukadnézár száműzetésbe vitt Jeruzsálemből." Tökéletesen azonban semmit sem állíthatunk helyre, Jób sem kapta vissza elhalt gyermekeit. Blumenfeld rabbi, aki éppen azon a határon áll, amelyen
a szavak elnémulnak,
úgy kísérli meg megőrizni a hagyományt, hogy megváltoztatja. Amikor lefordítja az Eszter könyvét, egy helyütt máshogyan csoportosítva a betűket az eredetitől eltérő, ám "helyesnek tűnő olvasatra jut". A fordítás értelmezéssé válik (persze mindig az), és mióta a világ nem hordja magában a jelentését, mindannyian értelmezésre vagyunk kényszerítve. "Vajon nem azt bizonyítja-e mindez, hogy az írás, amely erősebb lánc, mint a véletleneké, értelemmel felbontható és újraköthető? És ha ez lehetséges, miért van az mégis, hogy a gyengébb lánc, ha megpróbáljuk felbontani és értelmesen újrakötni, ellenállóbbnak bizonyul, mint az erős?" A hagyomány igazi erejét éppen az mutatja meg, hogy lehetővé teszi az értelmezést. Az Eszter könyvéből ugyanez a lehetőség és kényszer csinál Mordecháj könyvét, ez a könyv is a hagyomány átmentésének kísérlete. A ház romjai maradtak csak meg, szilánkokból kell építkeznünk, és a hiányokat csak az értelmezés pótolhatja. Az értelmezés pedig nem más, ahogy Odo Marquard írja, mint "ragaszkodás ott, ahol már nincs mihez ragaszkodni". A nagymama még nem, de P. már tudja, hogy minden ugyanúgy már nem állítható helyre, de nem is veszett el minden végérvényesen.
A Mordecháj könyve azt tanítja, hogy ha nem is ugyanaz, de újra egy ház épülhet a romokon. Az értelmezés pedig nem más, mint a kierkegaardi minden lehetséges reményen túli remény - vagyis a hit.
A kisregény szépségéhez méltó a kiadás, a borító igazán ízléses, jó kézbe venni a könyvet, és a szerkesztő, Rácz I. Péter is remek munkát végzett.
Vári György
Jelenkor, 2002, 87 oldal, 1000 Ft
