Képes Gábor második kötete - első látásra így tűnik - szépen beleilleszkedik az utóbbi évtizedeknek a Petri-Tandori-Orbán Ottó nemzedék fellépésével létrejövő költészeti hagyományába. A versek visszavonják a költői megszólalás pátoszát, a lírai alany kitüntetett, középponti szerepét, az ezt feltételező emelt nyelvhasználatot stb. A megemelt verskezdést azonnal át is ironizálja, a halál súlyos költői toposzát szétírja a
Zárlat című vers: "Halott vagyok, körbeölelnek a lángok, nem kell, hogy vezess, Múzsa, kitalálok." A költészeti hagyományt nagy előszeretettel forgatja ki, eljátszik vele. Egy szerelmes versben a híres catullusi sorokat idézi meg, de a súlyukat eltünteti: "csöngetek kinyitod az / ajtót ott állok én kicsit lefogytam, / ó, diet". Az
odi et amo, a gyűlölök és szeretek kínjából fogyókúra-népszerűsítés lesz, olyan eszköz, melylyel a kedves - esetleg - megnyerhető. Ettől akár még unhatnánk is a dolgot, láttunk már ilyet, tele van vele a padlás. Csakhogy ez a kötet - mint az eddigi idézetekből látható - teljes mértékben nélkülözi a szembefordulás pátoszát is, a leépítés programszerűségét. E kötettől teljesen idegen a lázadás, számára ez a megszólalás már lírai anyanyelv. A kötet humora nem szatirikus (mint Petrié vagy Orbán Ottóé). A szóviccek, a mondatszerkesztési csavarok, kétértelműsítő enjambement-ok az eldönthetetlenségek, a legkülönbözőbb stílusrétegek egymásba játszatása, a különböző jelentéskizökkentő, képfelbontó trükkök nem a Képest megelőző hagyomány érvénytelenítésére törekszenek. A "csak egy személy" (Petri) elhivatottságát, az elszakadás pátoszát is ironizáló szemlélet legszebb példája a kötetben a
Szerelem, Réka, párbaj. "Másvilágra költözött / lelkemet / mint gizgazos telkemet / e kopott toposzt / legázolni" - áll a versben. Az első gesztus a lélek régi toposzának elvetése, kopottá minősítése. A lélek és a telek azonosítása azonban nem engedi itt lezárulni az olvasást. Hiszen így nemcsak lelkem, hanem telkem is kopott toposz, vagyis - a görög toposz szót lefordítva - kopott hely.
Istent viszonylag gyakran szólítja meg a kötet, de ennek a megszólításnak sincs semmilyen pátosza, semmi a magyar költészetben népszerű "a mélységből kiáltok hozzád" attitűdből. Isten megszólítását egy sóhaj készíti elő: "istenem", amelyet csak a későbbi sorok felől érthetünk megszólításként: "ennyi / időt pazarolni rám! Istenem! / Hozzád szólok most. Te nem / tudhatod, hogy hogy kerültem ide / délen háború volt arra figyeltél". Isten is úgy lép színre, mint egyik tagja annak a roppant belterjes egyetemi világnak, amely kirajzolódik a kötet ajánlásaiból, megszólításaiból. Kényelmesen belakható, komfortos versvilág, amelyben gyakran előkerül a létező szocializmus frazeológiája, és megjelennek rekvizitumai, mint a borítón látható Trabant és a kötetcímben szereplő öröklakás. Az élet egy nagy öröklakás, kényelmesen belakható, és senki sem lakoltathat ki.
Vári György
Fisz, 2002, 103 oldal, 1200 Ft
