Könyv: Itt van, újra (Kántor Péter: Lóstaféta)

  • Vári György
  • 2002. december 12.

Könyv

Mármint az ősz, ahogy a Költő híres versében mondta volt, valamint - öt év hallgatás után - Kántor Péter új verseskötete. S mindegyikük (az ősz, a Petőfi-vers és a Kántor-kötet) szép, mint mindig énnekem. Már csak azért is, mert számítani lehet rájuk, mert időről időre visszatérnek. Ha van egy kis szerencsém, mikor megjelenik ez az ajánló, még tart az ősz végi jó idő, ez a titkos, melankolikus szűrt fény, az utolsó fellángolás a tél beköszönte előtt, amely azt hirdeti, hogy "itt minden enyészeten győzni fog a szépség"(Vas István). Ugyanis Kántor kötete is régi-régi toposzokat dolgoz meg, fordít ki és használ fel, kiemelten a nyárét és az őszét, vagyis a mulandóság - talán - legrégebbi metaforáit. (A Bécsi nyár és a Pesti ősz című ikerversek, a Kovács András Ferenc Téli prézlijére válaszoló Nyári prézli című vers stb.) De sokkal nagyobb tisztelettel bánik a hagyománnyal, semhogy radikálisan nyúlna hozzá, nem vonja vissza, nem ironizálja át, csak kissé átformálja. A szövegeibe rejtett szövegközi utalások is érvényes, máig változatlanul érvényes kérdésként hangzanak fel verseiben. "Az éjjel hazafelé mentem, / J. A. után, 2000-ben, / háltak az utcán, a padokon. Mi dolgunk a világon - járt a fejemben / a Vörösmarty-gramofon".

Az idézeteket úgy építi be versnyelvébe, hogy felszámolja idegenségüket, a Hazámra és a Gondolatok a könyvtárban című versekre való ráismerés örömét érezzük, miközben azok azt a naiv, ám kedves gondolatot erősítik meg bennünk, hogy végső soron a lényeges dolgok nem változnak, mindig ugyanazok, és tulajdonképpen a költészetben sem képzelhetők el igazi változások, a vers is lényegileg ugyanaz Vörösmartynál és Kántor Péternél. A Radnóti Fanninak írt vers jelöletlen Radnóti-idézetei is teljesen belesimulnak a Kántor-versbe. Bár a költő elődöt visszahozhatatlannak tartja a lírai én: "A valóságban aki elmegy - elment -, / nem térhet már vissza soha ugyanoda"; a vers közegében megvalósíthatónak tartja a találkozást. A "valóságban" nincs ismétlés: "A Pozsonyi úton jön nyárra tél, / jön szembe Fanni, a haja fehér", ezért a költészet teremti meg az új nyár lehetőségét. "Utak porából, most kislánykorából - / Jössz, Fanni? - korcsolyázni hívják, / s ő vidáman integet vissza: Mindjárt! / Mindjárt felnő. Nyár lesz. Hol lenne, ha nem itt? / Eső esik. Felszárad. Nap süt. Ló nyerít." Az utolsó sor Radnóti-idézet, a költő is visszatér az új nyárba Fannival a versén keresztül. Éppen ez a kérdés, az állandóságé az egyetlen, amiben Kántor saját pozíciót alakít ki Vörösmartyval szemben A könyves mente című versben. Első soraiban megidéz pár klasszikus műalkotást: "Tolsztoj Pierre-hez adta Natasát, / legyen jó anya, szüljön sok gyereket, / Dosztojevszkij Szibériába küldte / azokat, akiket nagyon szeretett...", majd felteszi a kérdést, ismét csak a Gondolatok a könyvtárban című versből: "Ment-e a könyvek által a világ elébb? / Ment, mendegélt, mígnem egy hármas útleágazáshoz ért. / Akkor aztán hol így, hol úgy, hol meg amúgy. / Tolsztoj Pierre-hez adta Natasát" stb. A vers újra elkezdődik, mint egy dal vagy mondóka, végtelenítve mondható, ismételhető, újra feltehető arra a bizonyos "Vörösmarty-gramofon"-ra, amit a korábban idézett vers említ. Azért nem megy a versek által a világ elébb, mert igazából semmi sem változik, minden visszatér. Ahogy ez a vers, úgy Tolsztoj és Dosztojevszkij is bármikor, bármennyiszer újramondható, az irodalom nem más, mint a minden korban érvényes alaptoposzok variálása. Ennek a szemléletnek a metaforái a kötetben a váltakozó, egymást követő, rendre visszatérő évszakok, amelyeket a kötet első, külön ciklusként kezelt, kötetértelmező verse, a Kikötő blues egybeír a kikötő metaforájával. "Minden tengerpart örökutca / és minden örökutca nyár, / néha ősz van az örökutcán, / olyankor a nyár félreáll." Az utca, az út az emberi életre alkalmazott, szintén ősi toposz. Nos, ezt minősíti öröknek Kántor. Persze nem az egyén számára, hiszen néha ősz van és tél (és csend és hó és halál - idézhetnénk Kántor - és a recenzens - nagy kedvencét). Az egyén számára az őszben csak a megőrzés marad: "Hűvös szél fúj, a szerelemből / kevés marad más, csak vodka, grog, / hajtsd fel gyorsan a maradékot, / s tölts rá, hadd legyünk boldogok."

Ahol az ismétlés lehetséges, az túl van az egyéni életen. Ez a forgás a nemzedékek között zajlik, a fiúban az apa tér vissza. Ez a

generációs ismétlődés

egy mindennapi, banális ismétlődés keretében jelenik meg a Borotválkozás című költeményben: "Minden ismétlés benne: / az ígéret, a reggel, / az arc, a hab, a penge, / a végjáték a szesszel." A lírai én a tükörben szemléli az arcát, saját maga ismétlését, és így merül fel benne a kérdés. "Ki vagy, te én? No lássam! / Miféle grimasz, kórlap? / Távozz, kérlek alássan. / Jelentkezz újra holnap." Az én az ismétlődésben kérdéssé válik, amelyre nem késik sokáig a válasz.

Az, aki a tükörből szembenéz, az én, nem más, mint az apa. Az én tehát őrződik az ősökben és továbbadódik az utódoknak. Feloldódik és megőrződik bennük, annyira, hogy az apa át is veheti a szót a versbeli beszélőtől: "Csíkokat húzok, ferde / barázdákat a szájig. / Jó lesz így? - Persze, persze, / csináld csak mindhalálig." Éppúgy, ahogy az évszakok térnek vissza egymást váltva. A kikötő metaforája is épp ezt a folytonos cserélődést és visszatérést fejezi ki. "A kikötőben az a jó: / Jön egy hajó, megy egy hajó" - áll a másik, az egyébként szintén ismétlődésekből felépülő kötetértelmező vers refrénjében. És ez a refrén szintén nagyon fontos. Kántor - a kortárs hazai lírában korántsem társtalanul, elég csak Tóth Krisztina nagyszerű verseire utalni - egy régi műfaj, a dal felélesztésével próbálkozik. Egyszerű érzelmek (a költészet úgynevezett örök témái), csilingelő, tiszta rímek, az azonosuló, átélő befogadás lehetőségének a megteremtése, dúdolhatóság. A leglátványosabban szintén a Kikötő bluesban, melynek már a címe is a dalformára utal. "Minden tengerpart pararampa / és minden pararampa nyár, / van tavasz is pampararampa, / mikor a nyár topogva vár." Az utolsó versszakból a szavak már el-eltünedeznek, csak a szótagszámra kell figyelni, dúdolhatóvá válik a vers, csak a verszene marad.

Ezeket a verseket pont ilyen ősz végi délutánokra írták, meleg teához vagy forralt borhoz, és - mondjuk - a Diótörőhöz. Ideális karácsonyi ajándék. Vedd meg, olvasd! Én pedig "átadom a terepet az elszántabb helyi erőknek. Shalom és Isten veletek" (Jeruzsálem).

Vári György

Magvető, 102 oldal, 1390 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.