Radics Viktória

Nem akarom elkerülni a vitát, de képzeletben megpróbálok tónust váltani, és a bírálóimnak, mintha beszélgetnénk, elmesélni, miért is berzenkedem annyira attól a beszédmódtól és modortól, ahogy Kornis Mihály a Kádár-korszakot színpadiasan felöltött "országébresztő" szerepben a nemzet asztalára feltálalja.

Kádár János utolsó beszéde remek nyelvi object trouvé, közép-európai viszonylatban fölér Duchamp Szökőkútjával, azaz a nevezetes piszoárral. A lelemény azonban Kornis Mihály multimediális tálalásában (nemrég jelent meg a Kalligram kiadónál Kornis Kádár János beszéde című, CD-t és DVD-t is tartalmazó műve - a szerk.) már nem magáért beszél, ellenkezőleg: handabanda példálózás puszta tárgyává, színházi kellékké válik.

Nyári beszédeiben Orbán Viktor alaposan előkészítette a miniszterelnököt lejárató őszi hazugságkampányt és a kormányváltás követelését. Jó előre felkonferálta a botrányt, ami aztán szeptember 17-én, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésével ki is robbant.

Meglep. Olyan harmonikus szubjektum hangját halljuk ezekben a versekben, aki arányosan részesedik és részesít - a létből, életből, elmúlásból -, akinél a család burkára a természeti, kozmikus szféra és még az absztrakt túlvilág is szépen ráboltozódik.

"Szinte észrevétlenül nőttünk bele, mentünk át egyre radikálisabb és forradalmibb légkörbe" - itt behajtottam A forradalom emlékezete című "személyes történelmet". Kószálni támadt kedvem. Vasárnap van, októberi arany napsütés, milyen jó lenne Budapest utcáin valamit találni, ami átélhetővé teszi az ünnepet, ami úgy közös, hogy személyessé tehető, ami feloldja az izolációt, mely az ostoba jelenbe rekeszt.

Egy tizenhárom éves kislány felmászik a vastraverzen, és áramütés éri. Szörnyethal, de nem egy pillanat alatt: öt napig gyötri a szörnyű halál a vízágyban, ahol vakon, nyakig befáslizva, felpuffadt testtel, tőből amputált karokkal fekszik, az anyja után hörögve, kómában.