Rosszul használt szavak

  • Radics Viktória
  • 2006. december 7.

Publicisztika

Nyári beszédeiben Orbán Viktor alaposan előkészítette a miniszterelnököt lejárató őszi hazugságkampányt és a kormányváltás követelését. Jó előre felkonferálta a botrányt, ami aztán szeptember 17-én, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésével ki is robbant.

Nyári beszédeiben Orbán Viktor alaposan előkészítette a miniszterelnököt lejárató őszi hazugságkampányt és a kormányváltás követelését. Jó előre felkonferálta a botrányt, ami aztán szeptember 17-én, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésével ki is robbant. A kormányt illető bírálataiban már a nyáron sűrűn emlegette a "gazdasági válsággal" fenyegető "pénzügyi válságot", szeptember 9-én pedig már "politikai válságról", "morális gátjait elvesztő politikáról" szónokolt. "Õszöd" után, szeptember 18-án a köztársasági elnök, mindeme válságok koronájaként, komor ünnepélyességgel kihirdette a "morális válságot" is.

Nagy szó, súlyos, üreges fogalom, mely azóta is gyűrűzik a közéletben, mi több, az antidemokratikus, offenzív ellenzéki politika nagyágyújává vált. Sólyom Lászlóról nem feltételezhetjük, hogy a szót megbélyegzésre használja, miként Orbánék. De akkor hogyan értsük? Egyáltalán jelent-e valamit amúgy, tisztán, az országos "morális válság"? Az államfő falsot kapott fogalmakat hibásan használ, és rossz kérdésfeltevéseivel nem a társadalmi rendeződést segíti elő; s emiatt úgy tűnik, hogy az arrogáns jobboldal malmára hajtja a vizet.

A "morális válság" szókapcsolattal egy országra ráhúzva azért nem lehet mit kezdeni, mert (hacsak nem férceljük "fideszesre") értelmezhetetlen. Sólyom László azonban csak azért sem válik meg tőle, még november 25-én is forszírozza. "Szabad-e hazudni?" - teszi fel a kérdést a Népszabadság-beli interjújában. Ilyen kérdést az óvó néni szegez a kiskölyöknek, de mit mondjon erre egy felnőtt ember? "Vannak-e még normáink?" Ez pedig olyan félrevezető szónoki kérdés, mely figyelmen kívül hagyja a modernitás és a jelen szövevényes valóságát, és csak palávert indukálhat.

*

Az antik ethosz oda, a keresztény etika kevesek kalácsa, a felvilágosodás erkölcsét megcsúfolták a világháborúk és a holokauszt. A "csillagos ég fölöttünk" a technikai civilizációban már nem a régi, az "erkölcsi törvény bennünk" apró darabokban, mint ezt Tandori a Kant-emlékzajban halhatatlanul kifejezte: "A fűnyírógép (odakint) / Villanyborotvám (odabent)". Régóta nem áll rendelkezésünkre univerzális erkölcsi rend, mindenkire érvényes morális kódex. Nincsenek adott erkölcsi kritériumok, melyekre minden helyzetben hivatkozni lehetne, mert a világunk szerfelett bonyolult, ezenkívül azt sem tudjuk megmondani, mi lenne az általános emberi jó, és mi az élet értelme, célja. Ez alól csak a mélyen hívő emberek jelentenek kivételt, akiknek a Szentírás megszabja az etikát, valamint a konzervatívok, akik nem fogadják el a relativizmust, és a letűnt erkölcsi rendekhez kívánják tartani magukat.

A szabadgondolkodó laikus, vagyis a civil többség kénytelen meglenni rendíthetetlen elvek és dogmák nélkül, az erkölcsi érzületére hagyatkozva. Erkölcsi megérzései, vélekedései, reflexiói, fikciói és fixációi vannak csupán, roppanékony elvei, netán személyes erkölcsi válsága vagy tiszta lelkiismerete. És gyanúi, hiszen tudja, hogy a morális ítéleteket nem lehet ténykijelentésekként kezelni. Erkölcsi érzéke szituatív, vagyis minden helyzetben külön-külön, a szituációkat összehasonlítva és megkülönböztetve, óvatosan, az eszére és a szívére egyaránt hallgatva kénytelen mérlegelni a cselekvéseket. Ami az egyik helyzetben jó, a másikban rossz lehet.

Az imént nagyot hazudtam az édesanyámnak, amikor megkérdezte, jól vagyok-e, mert nem akartam őt megrémiszteni a zűrjeimmel. Ez az én kis szubjektív morális válságom, és erkölcsi nézeteim is jobbára csak individuálisak és szubjektívek lehetnek, legfeljebb rokon gondolkodású embertársakra találhatok, akikkel többé-kevésbé egyetértünk. Így jönnek létre a konszenzusok, és úgy vélem, országos szinten is inkább erre lenne szükség, mint normatív morális előírásokra. Ezzel természetesen a különféle társadalmi szabályokat és törvényeket nem vitatom, az erkölcsöt viszont sokkal érzékenyebb és intimebb, sérülékenyebb szférának gondolom, amit talán mégsem kéne államilag megregulázni. "Demokrácia nem létezhet morális normák nélkül" - állítja Sólyom. Biztos, hogy a normák hiányoznak? Nem inkább a kifinomult erkölcsi érzék, a becsület és a felelősség, meg a minimális konszenzus?

De ki a megmondhatója az erkölcsi rendnek? Ki szabja meg a normákat? Az a megmondhatója és az szabja meg, aki autoriter erkölcsöt képvisel, ami viszont ellentétes a pluralista, a felelősségre apelláló és a különféle személyes meggyőződéseket tiszteletben tartó, konszenzust kereső etikával.

Sólyom Lászlót a tekintélyelvűsége vezérli, és talán ez teszi őt jobboldali szimpatizánssá. Konzervativizmusát viszont nem reflektálja, csupán kinyilvánítja, kiterjeszti az egész országra, egyszóval dogmatikusan kezeli. Akkor lenne hitelesen konzervatív, ha a tekintélyét nem a státusából, hanem hatalmon és politikán kívüli, azon túli, mérvadó forrásokból merítené, és ezt sugározni, közvetíteni is tudná.

Ez esetben viszont azt is észre kellene vennie és szóvá tennie, hogy a Fidesz konzervativizmusa kamu, hiszen az etika nyelvét folyton az erőszak nyelvébe csúsztatja át. A fideszes moralizálás kártya a politikai játszmában és istráng, mellyel a pártvezetőség a tisztességet, biztonságot kereső emberek konzervatív hajlamait és becsületérzéseit cukkolja. A köztársasági elnöknek jeleznie kellene, hogy az ő tradicionalizmusa gyökeresen más, mint azoké, akik "hagyomány" fedőnév alatt fasisztoid, irredenta, sovén és bigott nacionálkeresztény kulturális-politikai emlékeket elevenítenek fel és hoznak divatba. És azt is jeleznie kéne, hogy az ő nemzeti érzése legalább árnyalatnyira más, mint azoké, akik a magyarságtudatukat nacionalizmussá mérgesítik el. Ha Sólyom László hiteles tekintélyelvű politikus volna, akkor nemcsak Gyurcsány Ferencet rótta volna meg, hanem Orbán Viktort is; nemcsak Gergényi beszédmodorát és a rendőrök túlkapásait kifogásolta volna, hanem a tüntetőkét is. (Akiket viszont furcsamód épp "egészséges erkölcsi érzékükért" dicsért meg.) Mérlegelne és többoldalúan reflektálna.

Sólyom a "cinikus" szót is rosszul használja, akárcsak az egész jobboldal. Nem az a cinikus, akinek kételyei és hibái vannak, hanem az, aki autoriter módon papol. Nem az a cinikus, aki belátja erkölcsi bizonytalanságát és kudarcait, vagy aki revideálja az elveit, hanem éppenséggel az, aki a saját erkölcsi feddhetetlenségét és szilárdságát hirdeti, és makulátlan erényeivel hivalkodik. A morális autoritás ugyanis nagyon komoly személyes és személyen túli megalapozottságot kíván - e nélkül puszta kérkedés, üres duma.

Paul Ricoeur szerint az erőszak nyelve a félelem és a harag, a sértett méltóság és az arcátlan dicsekvés nyelve. A hatalom elvesztésétől való félelemre és az ellenség iránti haragra alapozó, mélységes sértettségében az egész ország morális állapotát ostorozó "konzervativizmus", mely kimeríthetetlen a szemrehányásokban és a hencegésben, önmagát erodálja és tömegeket bolondít. A politikusok, akik lépten-nyomon az (egyébként teljes mértékben tisztázatlan) "értékrendjükre" hivatkoznak és "erkölcsi megújulást" ígérnek, visszaélnek e veretes kifejezésekkel, a politikai haszon bankóira váltják őket, és ami még nagyobb baj: rontják az emberek erkölcsi érzületét és ízlését, köznapi vélekedéseikből, népi kiszólásaikból pedig ítéleteket kovácsolnak. Fegyvert kovácsolnak.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egzaltált Dürer

A monumentális kiállítás középpontjában egyetlen mű, egy 1506-os dátummal jelölt, Selmecbányáról származó gótikus szárnyas oltár áll, amelynek az egyik táblaképével (helyesebben reprodukciójával) mindenki találkozott már. A kollektív emlékezetünkbe beégett a Vizitáció (Mária találkozása Erzsébettel), ám ez nem mondható el a nyolcból megmaradt hét táblaképről – amelyek most először láthatók együtt.

0–24

A hétköznapi és ünnepnapi fasizmus letagadásának megvannak a magyarban is a kulcsmondatai, közbeszédbéli szállóigéi. Kivétel nélkül önleleplező mondatok, melyek igen gyakran egyeznek is a közlő szándékaival.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

Szivárgás

Tavaly szeptemberben a kuruc.info közzétett egy olyan párbeszédet tartalmazó hangfelvételt, amelyen többek között ez hallható: „Nekem a Viktor azt mondta, hogy azért jöjjek be, hogy beszéljük meg, hogy ki fenyegetett meg.”

Szép, új, szintetikus világ

  • Váradi András

Egy jó kép többet mond, mint ezer szó. Közhelyes, de attól még igaz bon mot. Robert Capa még rá is duplázott, amikor azt mondta: el tud képzelni egy olyan képet (fotót), amely akkora hatással van az emberekre, hogy soha többé nem lesz háború.

Közös pont híján

Hosszú ideig az évszázad üzleteként hirdették a német fegyvergyártásra alapozó hazai védelmi ipari fejlesztéseket. Ám a pénz elfogyott, exporttal nem számolhatunk, ráadásul a Merz-kormány nem lesz olyan elnéző Orbán Viktor bomlasztó politikájával szemben, mint amilyen Angela Merkel volt.

„Itt írd alá, Gergő!”

A fideszes ifjúságból indulva, minisztériumokon és államtalanított állami cégeken át vezető úton került Böszörményi-Nagy Gergely, az Orbán-rendszer egyik hivatásos szabadgondolkodója a MOME-t fenntartó alapítvány élére, ahol aztán nem kívánt ismertséget szerzett.

„Végre ellazultunk”

Tizenöt éve alakult meg az Ivan & The Parazol, de fontosabb, hogy a klasszikus rock ihletettségű zenekar a minap jelentette meg hatodik nagylemezét Belle Époque címmel. Az új album mellett ambiciózus tervekről és a köz­életről is beszélgettünk Vitáris Ivánnal, az együttes énekesével és Simon Bálint dobossal.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.