A címben feltett kérdésre ki-ki másként fog válaszolni. Aaron Blummnak (akinek a polgári neve nem titok – Virág Gábor –, és a Vajdaságban él) sikerült egy teljesen egyedi könyvet előállítania, amelynek mindegyik – kereken 500 – példánya unikális.
Sosem hallottam ezelőtt Gera György (1922–1977) nevét, de most örökre meg fogom jegyezni. Terelőút című kisregénye először 1972-ben jelent meg a Magvető Kiadónál, Zsámboki Mária lektori javaslatára, aztán feledésbe merült, pedig egy remekbe szabott, az átlagból az újdonság erejével is kiemelkedő mű, amelyet most Kőbányai János fedezett fel újra.
Szellemi önéletrajz csak vers vagy (filozófiai) vallomás lehet. Fenyvesit régóta egy ilyen szellemi, spirituális történet érdekli, a sajátja, meg azoké, akiket közel érez magához. A Halott vajdaságiakat olvasva címmel megjelentetett versesköteteiben például olyan halott írókat, művészeket és társakat faggat, akiknek egy részét személyesen sosem ismerte. Ennek a történetnek tehát nem a születés a kezdete és nem a halál a vége.
Vass Szabolcs számítógépes grafikával kollázsokat kezdett készíteni tipikus vajdasági mondásokból, frázisokból és régimódian giccses angyalkás képecskékből. A korszerű giccs sokkal rafináltabb – ez itt naiv ó giccs, amilyet élőben már ritkán látni. Susan Sontag fogalmával élve: nekünk ez camp, idézőjelek közé tett és immár reflektálhatóvá vált ősgiccs, amelynek tanúságereje van.
Technikailag bravúros, játékos, experimentális költői próza. Posztromantikus mese, amely az ukrajnai háború hatására a mára végleg odalett naivitást ünnepli.
A bamakói (Mali) Ballaké Sissoko, aki korán játszik, együtt lép fel Vincent Segal francia csellóművésszel, és nagyon finom kamarazenét produkálnak. Nagy József koreográfus legutóbbi előadásában, az Ommában nyolc afrikai táncos lép színpadra; Bartuc Gabriella azt írta erről, hogy visszamegyünk velük a kezdetekhez, „a tánc, a ritmus, az élet forrásához”, a legalapvetőbb dolgokhoz, amelyeken keresztül a legbonyolultabbak is megérthetők.
Vonnák Diána novelláskötetét olvasva többször az a csalóka érzésem támadt, hogy én már jártam itt, láttam ezt a helyet. A novellák helyszíne vagy nincs megjelölve, vagy fiktív névvel jelölt – ezt a fajta irodalmi ráismerést a kurta és szétdobált leírások keltik.
Fantasztikusan érdekes Lanczkor Gábor új könyve. Műfaját tekintve talán a „prózaversek” megjelölés áll legközelebb e több mint kétszáz szövegdarabhoz; én temetőjáró könyvnek nevezem a Sarjerdőt, poétikailag pedig a norvég Edvard Grieg Lyriske stykker (Lyric Pieces) című, tíz könyvbe sorolt, naplófolyamot képező zongoradarabjaihoz közelítem; ezek negyven év termését tartalmazzák szépen összekomponálva a 19. század második feléből. Ahogy a szóló zongorafutamok, úgy a Sarjerdő is egészében érvényes.
Barna Imre: Kérdezd meg tőle című regényények főhőse fiatalon orosz hadifogságba kerül, táborból táborba hurcolják, számtalanszor hajszálon múlik az élete, s alighanem a nyelvtudásának köszönhetően marad életben.
Mi, mai öregek még beszélgethettünk az öregjeinkkel – szüleinkkel, nagyszüleinkkel – a 20. század nehezéről. Én is elmeséltettem néhányszor a nagymamámmal, hogy milyen volt, amikor kihajtották őket a gyerekekkel együtt a futballpályára, de arról is kérdeztem, a papát hogyhogy nem lőtték agyon Isterbácon a partizánok.
Szvoren Edina: Mondatok a csodálkozásról című könyvének történetei hétköznapi helyszíneken, hétköznapi emberekkel játszódnak, mégis rendkívüli és sajátos prózát olvashatunk.
