Örkény Antal

  • Örkény Antal

Örkény Antal cikkei

A skálakópé

  • Örkény Antal
Emory S. Bogardus neve nem sokat mond a szélesebb közönségnek, valószínűleg csak a szociológus- és szociálpszichológus-szakma ismeri. 1882-ben született az Egyesült Államokban, nevéhez fűződik az egyik első szociológiai tanszék létrehozása Dél-Kaliforniában, a 30-as években az Amerikai Szociológiai Társaság elnöke volt. Neve mégsem ezért marad fenn az örökkévalóságnak, hanem az általa kialakított és róla elnevezett Bogardus-skála, az egyik leggyakrabban használt szociológiai mérőeszköz okán.

Juss is, marad is (Igazságos-e az örökösödési adó?)

  • Örkény Antal
Az örökösödési adó ötlete időről időre feltűnik a magyar politika színpadán. Az MDF évek óta szívügyének tekinti az örökösödési, vagy ahogy nem kevés populizmussal hívja, a haláladó eltörlését, a többi párt pedig - legyen kormányon vagy ellenzékben - hol támogatni látszik, hol a szőnyeg alá söpri ezt a kezdeményezést.

Kapunyitási pánik (Az idegenekről és a bevándorlásról)

  • Örkény Antal
A magyar politikai közélet botránykultúrája naponta új áldozatokat szed. A menetrend mindig ugyanaz: az egyik oldal elővezet valamilyen megbotránkoztató hírt vagy információt, ami kellően dehonesztáló a másik oldalra nézve, mire az hasonló szellemben visszavág, a vita elfajul - a hallgatóság pedig politikai elkötelezettsége szerint felsorakozik az egymásnak feszülő álláspontok mögé.

Kövess minket: