Juss is, marad is (Igazságos-e az örökösödési adó?)

  • Örkény Antal
  • 2007. május 17.

Publicisztika

Az örökösödési adó ötlete időről időre feltűnik a magyar politika színpadán. Az MDF évek óta szívügyének tekinti az örökösödési, vagy ahogy nem kevés populizmussal hívja, a haláladó eltörlését, a többi párt pedig - legyen kormányon vagy ellenzékben - hol támogatni látszik, hol a szőnyeg alá söpri ezt a kezdeményezést.

Az örökösödési adó ötlete időről időre feltűnik a magyar politika színpadán. Az MDF évek óta szívügyének tekinti az örökösödési, vagy ahogy nem kevés populizmussal hívja, a haláladó eltörlését, a többi párt pedig - legyen kormányon vagy ellenzékben - hol támogatni látszik, hol a szőnyeg alá söpri ezt a kezdeményezést. Érdemben tehát semmi nem történik - és mivel szakmai érvek nem hangzanak el, a legtöbben nem is igazából értik, miről folyik a szó. Legfeljebb azt gondolják: miért is ne törölnék el, legalább egy adóval kevesebb lesz. Pedig az örökösödési adó mindenkit érint - ráadásul, mint csepp a tengert, megmutatja az elosztási viszonyok alapvető igazságossági dilemmáit, jó alkalmat szolgáltatva arra, hogy a közvélemény és a politika újragondolja az egyéni szabadság, a társadalmi felelősség és a közjóhoz való hozzájárulás dilemmáit.

*

Az örökösödési adó (vagy illeték) jogosságát csak az adózás általános rendszerének fényében ítélhetjük meg. Mit gondolunk általában az adózás fontosságáról és jogosságáról? S vajon milyen gazdaság- és társadalomfilozófiai elvek szerint gondoljuk el az adózás rendszerét?

Az állam nem működhet bevételek nélkül, amihez adók kivetése és a polgárok együttműködése - adófizetési hajlandósága - szükséges. Napjainkban az adózás körüli viták egyik központi kérdése a következő. Vajon az adószedésnek arra kell-e korlátozódnia, hogy az állam a közkiadásokhoz szükséges pénzt összegyűjtse (elvégre az adózásnak nem célja a társadalmi elosztási viszonyok szociális elvű módosítása); vagy éppen ellenkezőleg, az adózás nem pusztán az állami kiadásokhoz szükséges anyagi javak hatékony előteremtésére szolgál, hanem a jövedelemelosztás egyenlőtlenségeinek a korrigálására is. Az egykulcsos adó hívei általában az előbbi, a progresszív adózás támogatói az utóbbi álláspontot képviselik. A dilemma azonban hamis: bármi is a célja az adóztatásnak, amikor az állam belenyúl a jövedelemelosztás rendszerébe, akarva-akaratlanul befolyásolja a társadalmi előnyök és hátrányok elosztásának fennálló rendszerét. Az adóztatás közvetlenül vagy közvetetten, de mindenképpen társadalompolitikai eszköz. És ha ez így van, akkor a kérdés nem az, hogy az adórendszer mentes legyen-e a szociális szempontoktól, hanem az, hogy milyen értékek és szociális elvek szerint működjön.

*

A közkiadások fedezésére különféle adókat vet ki az állam: személyi jövedelemadót, vállalkozói nyereségadót, forgalmi adót, ingatlanadót, vagyonadót. És örökösödési adót. Ez az adónem a kapitalizmus megszületése óta létezik, bár elnevezése és logikája országonként változik. A halál után fennmaradt vagyontárgyakat Angliában 1694 óta, az Egyesült Államokban és Franciaországban az 1800-as évek elejétől adóztatják. Magyarországon a 19. század végén, a liberális jogállam kialakulásakor szabályozták először az örökül hagyás adózási kérdéseit, részletesen pedig 1920-ban foglalták törvénybe az örökösödési illeték kiszabásának módját. Az örökösödési adó tárgya és mértéke különbözhet aszerint, hogy ingó vagy ingatlan vagyonelemre, tőkére vagy vagyonra vonatkozik, hogy az örökös egyenes ági, közvetlen leszármazott, vagy távolabbi, esetleg oldalági örökös. Mértéke általában sávos és progreszszív; az örökösökre aszerint ró terheket, hogy mekkora az örökség értéke. A legtöbb országban egy bizonyos (nem is jelentéktelen) értékig az örökség adómentes, ami nagyban befolyásolja, hogy a népesség hány százalékát érinti egyáltalán ez az adóteher.

Az örökösödési adó megítélése politikai pártállástól is függ. A jobboldali pártok általában mérsékelnék, szélsőséges esetben akár a megszüntetését is követelhetik (pédául Le Pen pártja Franciaországban). A baloldali pártok szigorítanák az örökség megadóztatását. Magyarországon a politikai megfontolások sokkal zavarosabbak, amiben szerepet játszik a közvélemény ellentmondásos hozzáállása a vagyonhoz és annak átörökítéséhez. A magyarországi kapitalizmus kialakulását és az azt kísérő tőkefelhalmozást súlyos igazságtalanságok és rendies kiváltságok jellemezték, s ez - több évszázadra visszanyúlóan - heves társadalmi indulatokat gerjesztett a nagy vagyonokkal és azok átörökítésével szemben. Ugyanakkor a kádári konszolidáció a kisemberek előtt is megnyitotta a korlátozott személyes felhalmozás és a visszafogott vagyonosodás kiskapuit. Az a lehetőség, hogy a verítékkel megszerzett vagyonka a következő generációkra szálljon, a "kisvilágok" szabadságát jelentette a korlátlan hatalmú állammal szemben. És bár az államszocializmus éveiben az átörökítést szigorú szabályok korlátozták, a mindennapi életben az emberek megtanulták ezeknek a kijátszását; s ebben az állam is cinkos segítőtárs volt.

A rendszerváltás azonban merőben új helyzetet teremtett. A magántulajdon és a vagyonszerzés szabadsága ismét alkotmányos joggá vált, s a piacgazdaság szükségképpen tőkefelhalmozással és vagyonosodással járt együtt. És bár történelmi mértékkel épp csak túl vagyunk az új magyar kapitalizmus megszületésén, máris szembesülünk a személyes felhalmozások és megszülető vagyonok átörökítésének társadalmi dilemmáival.

*

Amióta csak létezik a történelemben az örökösödési adó, mindenütt vita folyik a jogosságáról. Szövevényes érvek szólnak mellette is, ellene is, melyek jogi, közgazdasági, politikai és morális szempontokat egyaránt felvetnek.

Jogi szempontból az örökösödési adó különlegessége, hogy az adó tárgya nem olyan dolog vagy jövedelem, amely az örökös saját teljesítményének az eredménye, hanem családi-vérségi-leszármazási jogon való hozzáférés. Éppen ezért az örökség megszerzését általában nem is természetes jognak, hanem egyfajta szokásjognak szokás tekinteni. Ráadásul a vérségi-származási alapon való jogosultságok a polgárosodás előtti rendies világ emlékét idézik, amikor nem az érdem, hanem a jó helyre való születés határozta meg az emberek sorsát. Ugyanakkor a modern liberális társadalmakban az örökül hagyó nézőpontjából alapvető alkotmányos jog, hogy szabadon rendelkezhessen az általa létrehozott javakkal, tehát mindazzal, amit birtokol. Ez a két nézőpont sajátos ellentmondást szül az örökül hagyó és az örökös között, hiszen az egyén, a rendelkezés szabadsága elve ütközik a jogosultság elvével.

Közgazdasági szempontból a kapitalizmus a termelő tőke koncentrációján alapszik - ám az adózás csökkenti a tőke nagyságát, és rontja a tőke felhasználásának hatékonyságát. A klasszikus közgazdaságtan képviselői, Adam Smith és különösen David Ricardo szenvedélyesen érveltek az örökösödési adó eltörlése mellett. Szerintük a kapitalizmusban a tőkeképződés mindennél fontosabb. A jövedelmet lehet és jogos adóval terhelni; de a tőke adóztatása csökkenti a tőkefelhalmozást, ami viszszaveti a gazdaság növekedését. Az örökség pedig - érvel a két klasszikus - tőke. A hagyaték és az örökség megadóztatása a nemzeti tőkét csökkenti. Ricardo azt is hangsúlyozza, hogy az örökösödéssel azok kezébe kerül a vagyon, akik leginkább képesek ezt gyarapítani; ha viszont adóztatják a vagyont, nincs garancia arra, hogy az újraelosztással a tőke jó kezekbe kerül. A szintén klasszikus John Stuart Mill Politikai gazdaságtan c. könyvében viszont így okoskodik: az örökül hagyó azon szabadságát, hogy a javaival azt tegyen, amit akar, tiszteletben kell tartani; ám az örökösnek az öröklés útján való vagyonszerzés nem tartozik a szabadságjogai közé. Mill legfőképpen azt emeli ki, hogy az öröklésnél a szerzés mögött semmiféle személyes érdem vagy teljesítmény nincs. Az örökül hagyó persze törekedhet arra, hogy a leszármazottját kényelmes függetlenséghez juttassa, de a vagyonszerzést korlátozni kell, az örökölhető vagyon nagyságát pedig maximálni. Mindezt pedig jól szolgálja az örökség megadóztatása.

Azt, hogy az állam egy "privátnak" tekintett aktusból közügyet formál, s így beavatkozik a magánszférába, politikai szempontból sokan az állami túlhatalom megnyilvánulásának tekintik. Azt is sokszor emlegetik manapság, hogy az örökösödési adók vagy illetékek által befolyt pénz mind csökkenő része az állami bevételeknek (való igaz, hogy Magyarországon évente mindössze 12-13 milliárd forint folyik be örökösödési illetékből), és ezért nem is éri meg ez a fajta adóztatás. Mások ezzel szemben épp az örökölt vagyonok esetében látják legitimnek az állami beavatkozást, és ezen adónem egyszerűségét és átláthatóságát hangsúlyozzák.

Az utolsó fél évszázadban mindenesetre egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az adó jogossága melletti érvek, főképp társadalometikai és igazságossági szempontokból. A legfontosabb ezek közül a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek megfékezését hangsúlyozza. Ha mindenki szabadon örökölhet, akkor a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek. A társadalomnak pedig érdeke, hogy megakadályozza a túlzott vagyoni koncentrációt, mert ez társadalmi feszültségeket okoz, és sérül az igazságosság szempontja. John Rawls a társadalmi igazságosságról szóló értekezésében az igazságos és méltányos társadalmi kapcsolatokon alapuló világ egyik sarokkövének tekintette a tulajdon igazságos megosztását és társadalmi elosztását. Rawls szerint a vagyonok egyenlőtlensége önmagában ugyan nem igazságtalan, de amikor ezek az egyenlőtlenségek túlmennek egy határon, a politikai szabadság és a demokratikus intézmények kerülnek veszélybe. Az igazságos társadalmi rendszer a méltányos esélyegyenlőség elvén nyugszik, és ennek jegyében örökösödési (illetve ajándékozási) adót vet ki, hogy az aránytalan vagyonmegosztást folyamatosan kiigazítsa, s hogy így javítsa a leginkább hátrányos helyzetűek esélyeit. A szerencsésebbeknek hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy a kevésbé szerencsések az esélyegyenlőség helyzetébe jussanak. Rawls szerint az örökösödési adó esetében az állami bevételek gyarapításának a szempontja másodlagos; a legfontosabb a nagy vagyonok és jövedelmek felhalmozásának megakadályozása, amit épp egy különösen progresszív jövedelemadóval lehet elérni.

Végül az örökösödési adó jogossága mellett egy kevésbé hangoztatott, de legalább ennyire fontos érv is szól. Mind a személyes javak gyarapítása, mind a jövedelem- és vagyonkiigazító állami újraelosztás generációkon átívelő folyamat. A generációs igazságosság szempontja megköveteli, hogy akár az előnyökről, akár a terhekről van szó, ezek ne egy-egy generációnál koncentrálódjanak. Egyetlen nemzedék sem érvényesítheti saját érdekét a jövendő nemzedékek kárára - és fordítva: a jövendő nemzedék előnye kedvéért nem szabad feláldozni a mai nemzedék életesélyeit, és hátrányosabb helyzetű tagjainak a megsegítését. Mindez pedig a generációkon átívelő igazságos társadalmi köztehermegosztást követeli meg. Ennek egyik lehetséges megoldását épp a méltányos elveken nyugvó örökösödési adó jelenti.

*

Hogy az örökösödési adó vajon jogos és méltányos terhet jelent-e az állampolgároknak, azt - az érvek és ellenérvek mérlegelése után - a követni kívánt társadalompolitikai célok dönthetik el. Ma Magyarországon az örökösödési adózás rendszere az általános európai normáktól szinte alig tér el, s a magánembereknek lehetővé teszi a vagyon túlnyomó részének szabad átruházását. Semmi nem indokolja tehát, hogy az örökösödési adót az állam eltörölje. Sőt, a vagyonképződés rohamos növekedése és az esélyek fokozódó egyenlőtlensége épp a nagy jövedelmek átruházásának szigorúbb korlátozását tenné ésszerűbbé - már amennyiben ennek az országnak a polgárai a méltányos esélyegyenlőség és a társadalmi igazságosság eszméjét tartják követendő célnak. Érdemes lenne elgondolkodni a progresszivitás mértékén is, illetve azon, hogy az ingatlanok esetében legyen-e egy adómentes alsó küszöb, amely a legrosszabb helyzetben élőket mentesíthetné az örökösödési adó alól. Abban pedig illúzió hinni, hogy ezen adónem eltörlésével több pénz maradna az emberek zsebében. Az államnak szüksége van a bevételre, és ha egy forrás kiesik, egy másikból biztosítja majd. Ha az örökösödési adót megszüntetik, a pénzt minden bizonnyal a most bevezetendő ingatlanadó fogja majd beszedni. Nem biztos, hogy ez igazságosabb lesz, mint amilyen az eredeti állapot volt.

A szerző szociológus.

Figyelmébe ajánljuk

Post mortem

Az egész világot megrázó szörnyűségeknél gyakran előkerül a tettes ízlése – nem akarjuk elhinni, hogy egy átlagos ember is követhet el borzalmas dolgokat, keressük a furcsaságokat, az előjeleket, amelyeknek gyanúsnak kellett volna lenniük.

A szellemek ereje

  • - turcsányi -

Johnny Lobónak nehéz élete volt. Már a háború korai szakaszában megjárta Vietnamot, s hazatérve polgárjogi harcosnak állt; az indiánok jogaiért küzdött. 

A messzi káosz

„Mi ez az utazás nevű dolog? Miért nem hagyjuk abba idővel? Hát sosem nő be a fejünk lágya?” – tette fel ezt a három költői kérdést a szerző 2014-ben, utazós blogjának utolsó bejegyzésében.

Egy macska, egy lótusz

Egyiptommal és a fáraókkal krimitől a sorsjegyen át egészen a bútordarabokig bármit el lehetett adni már 100–150 évvel ezelőtt is. Az egyiptománia kutatása viszonylag fiatal terület, általában egyiptológusok vagy régészek, történészek foglalkoznak a témával, mellékprojektként. A fogalomba bármely egyiptomi motívum felhasználása beletartozik úgy is, hogy a kontextus teljesen független az egyiptomi kultúrától.

Kapupánik

A mai fiatalok már nem tudják mi az élet, se háborújuk, se békéjük, kapálni se tudnak, csak ülnek a számítógép előtt. Gyenge, menekülő generációt szült a korábbiak feszített, izzadságos munkája, elkényeztették őket. Az ilyenekből nem lesznek ’56-os hősök.

Futott két kört

A békemisszió a béke ügyét sajnos, és reméljük egyelőre, nem vitte mérhetően előre utolsó, múlt heti bejelentkezésünk óta, pedig azóta Kijiv, Moszkva és Hszi Csin-ping után Washingtont és az akkor még ép fülű Trump elnökjelölt urat is megjárta Orbán Viktor.

Visszacsatolás

Amikor Antall József a választási sikerének valahai eufóriájában azt találta mondani, hogy ő lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke szeretne lenni, nagyot dobbant a nemzeti szű, vagy lélek. Hogy pontosan mire gondolt a felhevült költő, azt éppenséggel soha nem fogjuk megtudni.

„Mit írtál, szakácskönyvet?”

Bár már négy kötetet jegyez – egy beszélgetőkönyvet és több színpadi adaptációt –, még mindig zavarba ejti, ha írónak nevezik. Az Örkény Színház színészével a legújabb novelláskötete, a Kevert kapcsán így elsősorban az írásról beszélgettünk.

Zsákban futás a pálya mellett

Csák János helyét vette át az európai parlamenti és önkormányzati választás másnapján. Nem a lehengerlő víziók embere, inkább igyekvő háttérmunkás. Kérdés, hogy ez mennyi ideig lesz elég az életben maradáshoz.

„Egy dobásunk van”

Még a legpesszimistább várakozásokat is alulmúlta a 2017-ben nagy lendülettel indult párt szereplése az idei júniusi választásokon. Tompos Márton 3,7 százalékos pártot vesz át, ígérete szerint valami teljesen újat fognak kipróbálni.

Sarkadi utca, Berlin

Egy egész utcát uralt Berlinben az a prostituáltakat dolgoztató Békés megyei banda, amelynek tagjait emberkereskedelem miatt ítélte súlyos fegyházbüntetésre és vagyonelkobzásra a Gyulai Törvényszék.