Miklya Anna

című regénye forgatagos, kedves és magával ragadó, és mindezt egyszerre csinálja bájosan és nagyon, nagyon menő módon.

Berg Judit talán a legjobban "hype-olt" gyerekkönyvszerzőnk, persze nem véletlenül és nem érdem nélkül. Kicsit pejoratív jelzővé vált, de én a legteljesebb jó szándékkal állítom róla, hogy kiváló iparos, mesterember, aki megtanult első osztályú szövegeket írni.

Világéletemben olyan gyerekeket ismertem csak, akik bármikor képesek arra, hogy egy hirtelen mozdulattal felgyújtsák a házat, kitörjék az ablakot, leborítsák a tűzhelyről a forró levessel teli fazekat, és ha esetleg zárva van az utcaajtó, akkor a kerítésen keresztül másszanak ki az utcára. Persze én is hallottam arról, hogy vannak csöndes, jó gyerekek, de ugyanígy hallottam a Szent Grálról és Veronika kendőjéről is. Számomra elképzelhetetlen, hogy egy hús-vér kölyök ne legyen vásott, hogy szófogadóan, csöndesen játsszon a szobájában, képeskönyveket nézegessen, illedelmesen beszéljen a felnőttekkel, sőt mi több, akár egyedül is ki lehessen engedni az utcára. A Sárkány a lépcsőházban tizenkét meséjének viszont nem csak a főhőse, merész következtetéseket levonva, valószínűleg a szerzője is ilyen lehetett annak idején. Az egész mesekönyv tulajdonképpen szolidaritási nyilatkozat a jó gyerekek mellett.

Hazánkban, ahol a gyermekirodalmat legfeljebb csak mint a szépirodalom vadhajtását emlegetik, meg kell becsülnünk minden olyan törekvést, ami arra irányul, hogy a gazdag és minőségi gyerekkönyvkínálatot kicsit megrostálja. Ennek kitűnő eszköze az IBBY-díj, megmutatva, hogy Csukás István, Fehér Klára, ne adj' isten Mándy Iván után is van élet a magyar gyermekirodalomban. Idén Csoda és Kósza ügetett be a díjjal, a két beszélő ló, talán pont Lázár Ervin Ló Szerafinjának vagy Erich Kästner Negro Kaballójának távoli unokatestvérei.