Orbán az Aszad gépéről szóló álhírről: „Valakik bele akarták keverni Magyarországot egy tűzforró konfliktusba”
A miniszterelnök szerint január 20. után hatalmas fordulat jön a világban.
A miniszterelnök szerint január 20. után hatalmas fordulat jön a világban.
A kormány mindent megtesz, hogy saját magát és parlamenti ellenzékét kedvezőbb helyzetbe hozza.
Békéről, tűzszünetről, kétoldalú együttműködésről tárgyal Orbán Viktor Erdogan török államfővel.
„Nem tudok túllépni az ősbűnön” – mondta a kegyelmi ügyről a miniszter.
Már törlik is az épületet a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősülő, műemléki védelem alatt álló építmények sorából.
Törvénymódosítás lesz a huszonnégy évvel ezelőtt történtek miatt, de a miniszter szerint a büntetőjogi jogalkotásnak nem lehet visszamenőleges hatálya.
Kerületenként néhány gyűjtőpontot jelölnének ki, ahova egyénileg kellene elvonszolni a lomokat. Minden kerületi polgármester tiltakozik a terv ellen.
Kultúrát közvetíteni – ez volt a népművelő feladata. Miközben a kultúraközvetítés kifejezés és a népművelő szó egyaránt kérdéseket vet fel, egy olyan szakma tűnt el, illetve alakult át, amelynek hetvenes évekbeli virágkora máig hatással van az életünkre.