A Magyar Narancs rendhagyó szolidaritási akciót indít válaszul az állampolgári szolidaritást elnyomó, a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő törvényjavaslatra. A lap a közjóért tenni akaró szervezetek együttes kiállásának folytatásaként mostantól CIVIL EXTRA néven elindítja új előfizetői csomagjait, amelyek bevételéből minden hónapban más és más civil szervezetet támogat előfizetésenként és havonta ezer forinttal. A kezdeményezés első partnere a Heti Betevő Egyesület, amely 2024-ben elnyerte Budapesten az Év Civil Szervezete díjat. További részletek az akcióról itt olvashatók!
Magyar Narancs: Hogyan született a Heti Betevő?
Lánczi Éva: Tizenegy évvel ezelőtt egy kocsmai társaság ötletéből indult. A VII. kerületi Kisüzem szakácsai és törzsvendégei találták ki, hogy milyen egyszerű lenne egy sör árából egy tál ételt készíteni, és kiadni az ajtón az arra járó rászorulóknak — akik egyébként is volt, hogy bekopogtak, mert éhesek voltak.
Már a következő héten elindult az akció, negyven-ötven adag étellel, amiből aztán nagyon hamar sokkal több lett. Ekkor már a Klauzál téren történt az ételosztás, száz-százötven adaggal, most pedig már háromszázötven embernek tudunk minden vasárnap egy tál, minőségi alapanyagokból készült húsos ételt, desszertet, gyümölcsöt adni. Csak most már nem a Klauzál téren osztunk, mert mióta felújították a teret, nem mehetünk oda, egyelőre az Akácfa utcában biztosít nekünk helyet az önkormányzat.
A helyszín megtalálása egy folyamatos harc, ilyen szempontból bizonytalan a létünk, hiszen ha nincs helyünk, akkor ételt se tudunk osztani.
A mindenkori hatalom, amelynek erről a rászoruló rétegről gondoskodnia kellene, és akikről hajlamos megfeledkezni, helyet se nagyon szívesen biztosít nekünk, mert akkor láthatóvá válna a hajléktalanság, a nincstelenség problémája.
MN: Sok esetben a környék lakói is problémaként élik meg az ételosztásokat.
LÉ: Abszolút. Az önkormányzat egyfelől hangoztatja, hogy a szellemiségünket nagyra tartva, a céljainkat támogatva szeretne lehetőséget biztosítani arra, hogy például egy olyan belső kerületben, mint Erzsébetváros, legyen helyünk az ételosztásra. Másfelől viszont figyelembe kell venniük, hogy a helyi lakosok, akik már így is ki vannak akadva a bulinegyedtől, nem veszik jónéven, hogy megjelennek a rászorulók a környéken, netán még le is ülnek a ház kapujába, és ott eszik meg az ebédjüket.
Kívülről nézve ők csak egy hajléktalan massza, valójában ezernyi sors,
olyan emberek, akik talán egyik pillanatról a másikra kerültek kilátástalan helyzetbe, akiknek nincs segítségük a visszakapaszkodáshoz, akiknek a lába alól kihúzták a talajt. Nekünk az ételosztás mellett legalább olyan fontos feladatunk a társadalom érzékenyítése. Az, hogy az emberek megértsék, lehet ugyan elfordulni ettől a nélkülöző rétegtől, de bárki, bármikor kerülhet hasonló helyzetbe, és ha nem fogunk össze, nem támogatjuk egymást, ki segít? Nem megoldás, hogy külső kerületekbe, eldugott helyekre száműzzük őket, mert a problémát láttatni kell.
MN: Hol és kik készítik az ételeket?
LÉ: Dobozban érkeznek az ételek, amelyeket neves budapesti éttermek séfjei készítenek, öt-hat hetes váltásban. Az alapanyagokat az egyesületünk veszi meg, az éttermek biztosítják nekünk az infrastruktúrát, a szakácsok is ingyen dolgoznak velünk. Bármennyire is szeretnénk, mert nagyon pozitív és közösségépítő hatása lenne, ha helyben tudnánk szervírozni az ételt, erre sajnos már nincs lehetőségünk. A koronavírus-járvány előtt a Klauzál téren még kondérokból osztottuk az ételt, amit a parkban leülve fogyaszthattak el a vendégek. Közben pedig tudtunk velük beszélgetni, vagy segíteni, eligazítani azt, akinek hirtelen megoldható problémája volt. Noha ez ma már nincs így, arra mindig figyelünk, hogy ne csak ételt, hanem emberi szót és egy kis reményt is adjunk a hozzánk forduló embereknek. A Heti Betevő ilyen szempontból is hiánypótló.
MN: Kik vehetik igénybe az ételfelajánlásukat?
LÉ: A VII. kerületi osztáson
bárki, aki hozzánk jön, kap ételt; ők nemcsak hajléktalanok, hanem kisnyugdíjasok, szegénységben élő emberek, családok.
Idősek, akik ingyen utaznak, a környékbeli településekről, de akár Debrecenből is eljönnek hozzánk egy vasárnapi ebédért. Emellett a VIII. kerületben, a józsefvárosi családsegítő szolgálattal karöltve, kimondottan családoknak, általában sokgyerekeseknek osztunk ételt, jelenleg 126 adagot. Míg hétköznap a közétkeztetésben még csak-csak ételhez jutnak a gyerekek, hétvégén a családok magukra vannak hagyva.
MN: Az ilyen kezdeményezések hírének általában szárnya kél. Más városokban is alakult már Heti Betevő-csapat?
LÉ: Pécsen, Székesfehérváron és Makón alakult helyi csapat, mindhárom helyen már tíz éve működünk, és szintén hetente osztunk ételt a rászorulóknak.
A helyszínbiztosítás és osztás szempontjából talán a vidéki helyszínek kicsit barátságosabbak, emberközelibbek.
A vidéki osztásokon van, hogy nem éttermek készítik az ételt, hanem az önkéntesek saját maguk főznek.
MN: Vannak főállású munkatársai az egyesületnek, vagy mindenki önkéntes?
LÉ: Egyetlen négy órában foglalkoztatott munkatársa van az egyesületnek. Mindenki más a civil szakmája mellett önkéntesként, ingyen vesz részt ebben a munkában. Van köztünk jogász, üzletember, tanár, irodai dolgozó, szakács, újságíró — a legkülönfélébb területeken dolgozó emberek. Stábunk jelentős részét nyugdíjasok adják, van, aki nyolcvan éves és minden héten részt vesz nemcsak az ételosztásban, de a tervezésben is. Több fizetett munkatársra nincs lehetőség, jelenleg minden befolyó adományt ételre költünk. Egész egyszerűen nem hagyhatjuk, hogy bárki is, aki hozzánk fordul, éhesen maradjon.
MN: Az önök egyesületét érintheti a most belengetett ellehetetlenítési törvény?
LÉ: Sose gondolná az ember, hogy milyen civil szervezeteken találhat fogást a hatalom.
Végső soron mi is lehetünk „ellenség”, hiszen rámutatunk egy olyan problémára, amit a regnáló hatalom szeretne elfelejteni: hogy ebben az országban nagyon sok nagyon szegény ember él, akik nem jutnak elegendő ételhez.
Ez nem csak hajléktalanprobléma, hanem az általános mélyszegénység problémája, ami itt Budapesten, de a kistelepüléseken még inkább érzékelhető. A mi szervezetünk emellett azért van veszélyben, mert minket nagyon érzékenyen érint az infláció, ami az élelmiszerárakban megjelenik. Ha valaki szellemi terméket, mondjuk jogtanácsadást ajánl föl rászorulóknak, azt kevésbé viseli meg az áremelkedés, mint minket, akiknek meg kell vennünk az alapanyagokat a főzéshez.
MN: Milyen bevételi forrásaik vannak?
LÉ: Tavaly 37 millió forint volt az éves bevételünk. Ahhoz képest, hogy ezzel a büdzsével mennyi embernek tudunk segíteni az évente kiosztott mintegy 50 ezer adag meleg ebéddel, a nagyobb szervezetekhez képest mi egy szinte láthatatlan mikroszervezet vagyunk. Olyan hirdetéseink, kampányaink, ahol nagyobb közönségnek meg tudnánk mutatni magunkat, nincsenek. A jelenlegi adománygyűjtő zajban, amit a civil szervezetek és a szabad sajtó veszélyben forgása miatt lehet tapasztalni, mi nemigen számíthatunk komolyabb támogatásra. Mindazonáltal az adó egy százalékokból befolyt támogatás az egyik erős lábunk, ez tavaly 4 millió forint körüli összeg volt. Ha ezt kihúzzák alólunk, akkor még ugrálhatunk fél lábon egy fél évig, aztán annyi.
Immár tíz éve minden ősszel megrendezünk egy jótékonysági művészeti kiállítást és aukciót, amelyen ismert és kevésbé ismert művészek által az egyesületnek adományozott festményekre, fotókra lehet licitálni, a befolyt összeg mint adomány szintén a Heti Betevőt segíti. Mostanra kialakult egy olyan művész kör, amely minden évben nyolcvan-száz képet tud biztosítani az egyhetes aukcióra, ami mindig nagy siker volt, tavaly például több mint hétmillió forint gyűlt össze.
MN: Pályázni szoktak?
LÉ: Egyre kevesebb az a pénz, amit pályázatokon nyerünk el, így a bevételeink túlnyomó része magánadományokból gyűlik össze. Sajnos már tapasztaljuk, hogy a mikroadományokat nekünk adó magánszemélyek is bizonytalanok: nem tesznek-e rosszat azzal, ha — mondjuk kettős állampolgárként — segítenek minket pénzzel. Ugyanez igaz a céges támogatóinkra is.
Ebben a bizonytalan helyzetben érdemes lenne a civil szervezeteknek és a független sajtónak egymást támogatni, megtalálni az együttműködési lehetőségeket.
És az is jó lenne, ha ezekben az összefogásokban a kisebb szervezetekre is gondolnának. Mert számos olyan civil szervezet van, amelyik nagyon fontos munkát végez, nagyon pici költségvetéssel. Ők könnyen eltűnhetnek a semmiben, és még csak nem is azért, mert feketelistára kerültek. Ezért is örülünk a Magyar Narancs CIVIL EXTRA kezdeményezésének, mert így a kisebb szervezetekre is több figyelem — és talán pénz is – jut, egyben kifejezi a független sajtó és a civilek közti szolidaritást.
MN: Ha lenne több bevételük, önkéntesük, lenne nagyobb igény is az étkeztetésre?
LÉ: Önkéntesekből nincs hiány, a hozzánk érkező diákokon túl, akik az iskolai közösségi szolgálatot teljesítik nálunk, gyakorlatilag sorban állnak a tenni akaró jelentkezők az ételosztásra. Igény lenne több ételre, ehhez viszont bővülő anyagi forrásokra lenne szükségünk. Az erzsébetvárosi ételosztásoknál mindig probléma, hogy előre nem tudjuk, pontosan hányan érkeznek, így a sor végén lévő pár embernek már nem biztos, hogy jut meleg étel. De mindig készülünk valamivel, gyümölccsel, pékáruval, tehát üres kézzel nem megy el tőlünk senki.
Most nem is a bővülés a cél, hanem azért harcolunk, hogy egyik osztóhelyet se kelljen bezárni,
és tudjunk annyi ételt adni, mint amennyit eddig is adtunk.
MN: Az elmúlt években mintha tudatosabban támogatnák az emberek a civileket, akár pénzadománnyal, akár önkéntes munkával.
LÉ: Szeretném azt hinni, hogy ez így van, de amikor azt olvasom, hogy az egy százalék felajánlásból, ami nem jelent plusz költséget az adózóknak, tízmilliárd bennmarad az államkasszában, vagyis ekkora összegről nem rendelkeznek az emberek, akkor kicsit elvesztem a hitemet. A magyarok kétharmada nem él ezzel a lehetőséggel. A szociális szféra körül mozgó emberek adakozó kedve jellemzően nagy, de azt nem tudom, hogy ez csak ennek a buboréknak a sajátja, vagy máshol is így van-e.
Ha támogatná a Heti Betevő munkáját, válassza júniusban a Magyar Narancs CIVIL EXTRA előfizetéseid, vagy támogassa közvetlenül a szervezetet!
