Moszkva, Washington vagy Peking: ki az úr Afganisztánban?

  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. augusztus 14.

Külpol

Peking résen van, Moszkva inkább kivár, de mit akar Amerika? A tálibokkal vagy nélkülük folytatódik Afganisztán története?

Pár hete Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottsága vezetőjeként arról tárgyalt Mohammad Asraf Gáni afgán elnökkel, hogy Afganisztánt a közép-ázsiai radikális iszlám elleni fellépés katonai központjává kell tenni. Minthogy a tárgyalásokról közreadott információk eléggé hiányosak voltak, csak találgatni lehet. Egy tálibellenes fellépés nyilvánvalóan az elsődleges célok között lehet… de nagy kérdés, hogy fegyveres felkészüléshez hátteret nyújtó kormányközi hálózatok vajon hasonló célpontnak tekintik-e a közép-ázsiai országokban – volt szovjet tagköztársaságokról van szó – fel-feltünedező Iszlám Államhoz kötődő erőket is?

false

Mit akar Obama?

Az sem világos, hogy Dempsey terve vajon érinti-e Barack Obama eddigi stratégiáját, vagyis az Egyesült Államok fel akarná-e adni azon elhatározását, miszerint 2016 végéig kivonja minden katonáját Afganisztánból? Mert ha minden marad a régiben, nehéz elképzelni, hogy kik fogják a műveleteket az amerikaiak helyett megtervezni és levezényelni. Az afgán hadsereg nyilvánvalóan képtelen lenne rá.

Ezzel az afgán politikai vezetés is tisztában van. Nem véletlenül folynak intenzív tárgyalások – pakisztáni közvetítéssel – Kabul és a tálib vezetők között.

A mollah halott rég

Mindeközben más is történt a térségben. A pakisztáni Quettában székelő tálib súra – a hét legbefolyásosabb vallási és szellemi vezető – megerősítette a tálib mozgalom alapítójának és eddigi vezetőjének, Omár mollah halálhírét, és azt is, hogy egyhangúlag megválasztották az új vezetőt, Omár eddigi helyettesét, Aktár Manszúr mollahot a mozgalom emírjének. Talány, hogy miért most jelentették be a hírt, hisz időközben kiszivárgott, hogy Omár nem most, hanem 2013-ban hunyt el egy karacsi kórházban – ágyban, párnák között. Vagyis – akárcsak Oszama bin Laden esetében, akit 2011-ben likvidált a pakisztáni üdülőövezetek egyikében található Abodabadban egy amerikai különleges egység – Omár hollétéről és mozgásáról a pakisztáni titkosszolgálatnál senki sem tudott többet. Ugyanez nagy bizonyossággal elmondható Manszúrról is, sőt bizonyos jelek arra utalnak, hogy az események alakításában Islamabadnak továbbra is kulcsszerepe van. Sőt Pekingnek is.

A Xinhua hírügynökség, miként a pakisztáni források is, Manszúrt igen mérsékelt politikusként említik, aki – elődjével ellentétben – mindenképp megegyezésre törekszik Kabullal. Az állításban lehet némi igazság, hisz az afgán fővárosra nehezedő nyomás Omár halála óta csökkent, miként általában a tálib aktivitás is. Az, hogy Manszúr megválasztásának bejelentését követően – vagyis az elmúlt két hétben – mégis megszaporodtak a merényletek a fővárosban, éppenséggel meg is erősítheti a fenti állítást, elvégre a súra ugyan Manszúrt egyhangúlag választotta meg, de akadnak befolyásos tálib személyek, akik ellenzik az egyezkedést az afgán rezsimmel, s erőteljesebb harcot szeretnének folytatni ellene.

Az afgán tálibok új vezetője

Az afgán tálibok új vezetője

Fotó: MTI/AP/Rahmat Gul

A Manszúrt favorizáló Islamabad és Peking nyilvánvalóan azt szeretné elérni, hogy a tálibokat egy mérsékelt személy vezesse, akivel nagyobb esély van sikeres megállapodásra, egyben személye meg is oszthatja a fanatikus tábort, épp mérsékelt magatartásával. A megosztottság pedig gyengít.

Ám a pakisztániaknak és a kínaiaknak láthatóan egyéb céljaik is vannak: ha megállapodás születik az afgán rezsim és a tálibok között, akkor nincs szükség a térségben amerikai jelenlétre. Ezért is ünnepelték oly látványosan az érintettek Obama ama döntését, hogy valamennyi katonáját kivonja innen. Ám ha ez így van, vajon garantálható-e a stabil béke?

Amerika nélkül

Dempsey kabuli tárgyalásai azt mutatják, hogy az afgánok, s bizonyos értelemben az amerikaiak is egészen biztosak, hogy egy efféle békére semmi kilátás. Egyrészt az afgán hadsereg és a biztonsági szervek ehhez túl gyengék. Másfelől a tálibok világképébe nem illik, hogy feladják a radikális iszlámkormányzást, s hogy elfogadjanak egy szekuláris államot, lett légyen az akármennyire is alkalmazkodó.

Manszúr eszmevilágáról nem tudunk sokat; nem feltétlenül mérvadó, hogy megválasztását követően kijelentette: „a harcot tovább fogjuk folytatni”. Elvégre mi mást is mondhatott volna, ha el akarja magát fogadtatni a radikális elemekkel is? Ám ez is mutatja: vagy maga is radikalizmusra kényszerül majd, mert ha nem, nagyon gyorsan félreállítják, helyére számtalan új jelentkező akad.

Ebből a szempontból mérlegelve a helyzetet, Islamabad és Peking legalább annyira foglya a helyzetnek, mint maga az új tálib vezető. Az a stratégia pedig, mellyel szeretnének a térségtől messzi tudni minden más nagyhatalmi erőt – elsősorban az amerikaiakét –, meglehetősen kockázatos. Még önmagukra nézve is.

Már a közép-ázsiai volt szovjet térségben is fel-feltünedező ISIS-szimpatizáns erők könnyen kapcsolatokat találhatnak az hszincsiang–ujgur területek szeparatistáival, nem is beszélve azokról a kihívásokról, melyek Pakisztánra várnának, ha a tálibok ismét kezdeményezők lesznek, s megnyílnak előttük az ISIS tartalékai. A Közel-Keletről (Szíria, Irak) az ISIS kiszorulóban van, természetes, mi több, logikus lesz vezetőik számára, hogy Közép-Ázsiába, beleértve Afganisztánt és Pakisztánt, húzódjanak vissza.

Talányos továbbá az a visszafogottság, mellyel a kérdéshez az oroszok viszonyulnak. Pár évvel ezelőtt az orosz titkosszolgálat emberei otthonosabban mozogtak Pakisztánban, mint a tulajdonképpen pakisztáni szövetségesnek tekintett CIA. Az, hogy ma nem ezt tapasztaljuk, s politikai szinten is Moszkva inkább kivár, mindebből arra lehet következtetni, hogy távol akarja tartani magától az itteni problémákat, s beletörődik abba, hogy azok megoldásán – és ezzel párhuzamosan az ezzel megszerezhető befolyáson – mások, Washington és Peking osztozzon.

A szerző a DK elnökségi tagja.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.