- kr -

  • - kr -

- kr - cikkei

Mese a 413 milliárdról: Hufárvágás

  • - kr -
Úgy tűnik, nem jön össze Torgyán József nagy álma a vidékfejlesztésről és a 413 milliárd forintról. Pedig néhány kalandvágyó kisgazda több mint 300 milliárd rejtőző forintot fedezett fel a költségvetésben szeretett elnöke számára. A baj csak az, hogy a pénz egy részét olyan polgárok zsebében lelték fel, akik nem a földművelést és a vidékfejlesztést tekintik kedvenc hobbijuknak, így ezt a pénzt el kellene szedni tőlük.

Végh Ferenc lemondása: Leléphet!

  • - kr -
A kormányerők bizánci stílusú ellehetetlenítési programja során szép lassan megtört Végh Ferenc vezérkari főnök, a honvédség parancsnoka, a NATO-csatlakozás gyakorlati levezénylője, és múlt pénteken benyújtotta lemondását. A hivatalos indoklás szerint nem értett egyet a kormány "összevonási törekvéseivel". Hogy ez a fogalom mit takar, senki sem tudja, a minisztérium és a vezérkar integrációjának pontos terve - már ha létezik ilyen egyátalán - máig ismeretlen.

Víz, hó, víz: A harmadik csapás

Már Gödöllő magasságában látni, miként zabálja föl a víz a földeket, a foltok egyre nagyobbak lesznek, az út egyre inkább olyan, mint egy híd hosszában, Tiszafüred után pedig már szinte összefüggő tócsa az egész a vidék. A hírek szerint 320 000 hektárt borít víz országszerte, Orbán Viktor szombaton rendkívüli készültséget rendelt el, a védekezés kormánybiztosává Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert nevezte ki. A legnagyobb gond - mint mindig - Kelet-Magyarországon, leginkább Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van. A környék néhány hónap leforgása alatt immár harmadszor szív, Ősszel az árvíz, aztán a hó, most meg a belvíz. És úgy tűnik, még mindig nincs vége, ismét jön az áradás, noha a környékbelieknek egyelőre épp elég bajuk van e nélkül is. De ezt a víz nem tudja.

A Czeizel-ügy: Ez nem Amerika

  • - kr -
Emberkereskedelemmel foglalkozó szervezet keretében a családi állás hatrendbeli megváltoztatásával gyanúsítják Czeizel Endre orvos-genetikust és munkatársát, valamint további hét személyt. Az erről szóló vádemelési javaslatot a Központi Bűnüldözési Igazgatóság a napokban juttatta el a Fővárosi Főügyészségre. Hogy ez a vádpont mit is jelent pontosan, nem sokan tudják. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a rendőrség nagyon szeretné elkapni Czeizel doktort.

Személycserék a kormányapparátusban: Már búcsúmat veszem

  • - kr -
Lázas munka folyik a minisztériumokban: aki él és mozog, és még csak álmaiban szerepel az alosztályvezető-helyettesi rang, az most leltároz, dobozol, iratokat rendez, átad-átvesz. Az új miniszterek és államtitkárok a napokban foglalják el szobáikat, s a következő hetekben minden bizonnyal arra is szakítanak némi időt, hogy megmondják a népes köztisztviselői gárdának: ki marad, és ki repül.

Antidiszkriminációs próbaper: Nők a pult mögött

  • - kr -
Az utóbbi években több olyan szociológiai tanulmány is készült, amely arra az egyszerű következtetésre jutott, hogy Magyarországon nem jó nőnek lenni, és hogy a magyar nők a mai napig nem harcolták ki az őket megillető jogokat. Az Egyenlő Esélyek Titkársága úgy döntött: eljött az ideje, hogy beverje az első szöget macho társadalmunk koporsójába, és próbapert indított a nőket érő hátrányos megkülönböztetés ellen. Az első ítéletet lapunk megjelenésekor hirdeti ki a Monori Városi Bíróság.

Zsurk és Baja: Szeszkazánfűtés

  • - kr -
Baja Ferenc leköszönő környezetvédelmi miniszter - aki a zsurki vodkagyár múlt héten felmelegített ügyében az MSZP fórumaihoz fordul önmagát tisztázandó - is egyetért azzal, hogy át kell alakítani a Környezetvédelmi Alap pénzosztási rendszerét: az elmúlt években több milliárd forintnyi támogatás odaítélésénél szegték meg a jogszabályokat; a Mátrai Erőműnek például 600 millió, a Monokra tervezett akkumulátorfeldolgozónak pedig 700 millió forint támogatást ítéltek oda szabálytalanul. Ezzel szemben a tárcánál levegőtisztaságra mindössze 240 millió forint jutott évente.

Együtt Magyarországért Unió: Tét nélkül

  • - kr -
A brutálisan érdektelenre sikeredett választási kampány során az átlagos választópolgár nem sokszor kapta fel a fejét. Ha csak akkor nem, amikor a tévéből egy szemmel láthatóan depresszióban szenvedő és éppen fogát mosó ember valami Együtt Magyarországért nevű unióra (EMU) hívta fel a figyelmet. Az országos listát is állító szerveződés (amelynek 9 területi listája és 35 egyéni jelöltje van) olyan nagy nevet is indít, mint Pásztor József, a pornófilmbotrányba keveredett volt füzesabonyi polgármester.

A Stadler-ügy: Példának okáért

  • - kr -
Kilenc év letöltendő börtönbüntetés, teljes vagyonelkobzás; ezt kapta Stadler József, az akasztói (ex)milliárdos. A felületes szemlélőnek úgy tűnhet, példás büntetés jár ma Magyarországon milliárdos adócsalásért. Hozzáértők szerint viszont Stadlert azért érte el végzete (az APEH), mert ügyetlenül és primitíven próbált adót megtakarítani. A "különösen nagyértékű" adócsalás vádját mások megússzák, mivel ők joghézagok között lavíroznak, és nem is ügyetlenül.

Affér a XI. kerületben: Egy tenyér ha csattan

  • - kr -
Kopogtatócédula gyűjtőit ért inzultusok miatt bejelentést és feljelentést tett a rendőrségen Csapody Miklós országgyűlési képviselő. Az MDF-Fidesz közös jelöltje azt állítja, hogy 1998. március 10-én, este hét körül a XI. kerületi Irinyi József utca egyik házában az ott lakó Markos György az általa szervezett polgárőrségre hivatkozva megfenyegette két fiatal megbízottját, és meggátolta a szelvénygyűjtést. Két napra rá a képviselő feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, mert egy másik megbízottját megverték a XI. kerületi Kőrössy József utca 14. szám előtt. A két eset között Csapody Miklós nem lát semmiféle összefüggést.

Kövess minket: