Stadler József karrierje a hetvenes évek elején kezdődött az Akasztó környéki legelőkön, ám a juhászkodást a hetvenes évek elején bőr- és tollfelvásárlással, majd szőlő- és bortermeléssel váltotta fel. Bár elmondása szerint juhászként sem keresett rosszul - a hatvanas évek végén 1760 forintot vitt haza havonta -, az üzleti élet mégis jobban érdekelte. 1981-ben már a kiskőrösi Tszker kirendeltségvezetőjeként kereste kenyerét, ám kapcsolatait igazán csak a rendszerváltás idején kezdte kiaknázni. 1990-ben megalapította egyszemélyes vállalkozását, és bérfuvarüzletbe kezdett. Nem sokkal később már saját termékeit szállította Romániába, Bulgáriába, Ukrajnába és Oroszországba, miután több magyar konzervgyárat és borászati vállalatot is megvásárolt. De nemcsak élelmiszerben gondolkodott. Volt, amikor hatvanezer üveg francia parfümöt hozott be az országba, máskor pedig arab és kínai közvetítőkön keresztül 200 ezer cipőt vásárolt és raktározott el akasztói telephelyén. 1993-ban bekapcsolódott a műkincs-kereskedelembe is, s 820 millió forint plusz áfáért 22 darab festményt vett egy orosz cégtől. A műremekek között szerepelt - legalábbis papíron - Leonardo Utolsó vacsora című világhírű olajfestménye és Munkácsinak egy művészi aktja. A Stadler-birodalom ekkortájt volt a csúcson, 1993-ban 40 kamionja rótta Európa útjait, exportbevétele meghaladta a 125 milliárd dollárt, de idehaza is több milliárd forint értékben forgalmazott. A csúcsévben 12-13 milliárdos bevétel mellett 600 millió forint tiszta nyereséget produkált.
Hogyan
A Bács-Kiskun Megyei Bíróság azonban úgy vélte, a gazdasági csoda jogosulatlan áfa-visszaigényléseken alapul. Stadler és könyvelője állítólag két szisztémát dolgozott ki: egyrészt a legálisan behozott termékeket valóságos áru- és pénzmozgás nélkül, bejegyzett, de nem működő, illetve nagy volumenű üzletek lebonyolítására alkalmatlan stróman cégeken többször keresztülfuttatták és számlázták, aminek következtében papíron jóval többe került az áru, mint valójában. Az APEH-hez benyújtott számlákon olykor huszonkétszer magasabb összegek szerepeltek, majd ezek alapján visszaigényelték az áfát. A másik módszer lényege hasonló, a különbség annyi, hogy nem létező cégek nevében állították ki a számlákat. Az ellenőrzés miatt nem fájt senkinek sem a feje, az APEH-ről ugyanis tudni lehetett, nem fogja cégről cégre ellenőrizni az áru útját, a stróman cégek könyvelésében pedig nem szerepeltek ezek az ügyletek. Az APEH meg fizetett.
A "világhírű" festmények vételárát például a Stadler Kft. készpénzben kifizette, majd 1994 májusában, ugyancsak papíron, bizományosi értékesítés céljából visszadta 508 millió forint plusz áfáért annak az orosz cégnek, amelyiktől korábban vette. Csak ezzel az egy ügylettel - az elsőfokú bíróság szerint - mintegy 78 millió forintnyi áfát igényelt vissza.
Stadler József állítólag nem tudott arról, hogy Leonardo da Vinci Utolsó vacsorája nem szállítható, mert az Milánóban a Santa Maria delle Grazie kolostor falára van festve, és arról sem, hogy a papíron megnevezett kép címe nem Utolsó vacsora, hanem Esti táncmulatság. Az is csak évek múlva derült ki, hogy Munkácsy nem festhette a neki tulajdonított művészi aktot, mert a mű keletkezésének időpontjában még kisfiú volt. Stadler valószínűleg azt sem tudta, hogy az a bizonyos orosz kft, amelytől a festményeket vásárolta, nem is létezik, és vezetője egy nem létező személy, "akinek" orosz útlevelét sem az orosz hatóságok adták ki, valamint a műbizonylatokat megfogalmazó "szakértők" sem valós emberek.
Meddig
Ennek ellenére az akasztói sikersztori talán még ma is javában tart, ha Stadler József nem keveredik jogvitába az adóhatósággal. Az akasztói milliárdos olyannyira rossz néven vette, hogy az APEH nem hajlandó átutalni számára 1 milliárd 200 millió forintnyi áfa-visszatérítést, hogy 1994-ben beperelte az adóhatóságot, amire a válasz egy átfogó revízió lett. "Három évig semmi gondom nem volt az APEH-hel, vagyis nekik velem. Aztán ahogy nőtt a cég, úgy kezdtek szórakozni velünk. Egyre többet késtek az átutalással", nyilatkozta 1994-ben. Stadler József akkor még nem sejtette, hogy birodalmának sorsa megpecsételődött. Az APEH feljelentése alapján büntetőeljárás indult ellene, bár 1995 végén, egy kiadós házkutatást követően "csak 500 millió forintos adócsalással" gyanúsították. Vagyonát zár alá vették, az intézkedést azonban 1996 októberében feloldotta a Fővárosi Ügyészség.
Eközben az ORFK kitartóan nyomozott, türelmesen végigböngészte a Stadler akasztói lakásán lefoglalt több ezer oldalnyi bizonylatot, számlamásolatot, majd két év múlva, 1997 júniusában elkészült az ügyészségi vádirat. Ebben már nagyobb összegek szerepelnek: Stadler és társai több mint 2 milliárd forint kárt okoztak az államnak, amiből 868 millió forint a jogosulatlanul visszaigényelt áfa, 413 millió a jogtalanul felvett exporttámogatás, és több mint egymilliárd az adóhiány - így a vádirat.
A vád szerint a Stadler Kft. fiktív költségelszámolásaival 1 milliárd 101 millió forinttal károsította meg az államot. A papírok tanúsága szerint külföldi, főleg orosz vállalatok 1993-ban 4 milliárd 294 millió forint értékben végeztek marketingtevékenységet és piackutatást a Stadler Kft. számára; a festményügylet során pedig 311 millió 983 ezer forintot számolt el a kft mint "egyéb ráfordítást".
Ugyancsak a Stadler Kft. számlájára írnak mintegy 776 millió jogosulatlanul igényelt és felvett exporttámogatást. A vád szerint a sofőrök két számlát töltöttek ki. Az elsőt a magyar vámosoknak adták le - ezen a szállítmány értékének mondjuk a hússzorosa szerepelt -, a másikat pedig - amin már a valódi érték - az orosz, román vagy ukrán megrendelők kapták meg. A nyomozás során kiderült, hogy míg a célországok 153 millió forintos értéket igazoltak vissza, addig Stadler 1,7 milliárd forintnyi exportbevételt prezentált a magyar hatóságok számára.
Mennyi
A bírósági procedúra tavaly ősszel kezdődött; 43 tárgyalási nap és mintegy 50 tanú meghallgatása után az Árvay Árpádné vezette büntetőtanács első fokon példás ítéletet hozott: Stadler Józsefet kilenc év börtönre, teljes vagyonelkobzásra ítélte, és tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A másodrendű vádlottat, a könyvelő Hrubi Gyulát bizonyítékok hiányában felmentette a bíróság; a vád szerint a könyvelő tudott arról, hogy a számlák nem valódiak, illetve hogy ő adta volna a tippet az adócsalásra. Stadler három üzlettársát kettő-, három-, illetve négyévnyi letöltendő szabadságvesztésre ítélték.
Feldmájer Péter, Stadler József ügyvédje megalapozatlannak és logikátlannak tartja az ítéletet. "Az elöljáró bíró és az ülnökök szubjektív megítélését tükrözi az ítélet. Csak a terhelő vallomásokat vették figyelembe, abból indultak ki, hogy Stadler nem mond igazat", mondta a Narancs érdeklődésére. Az ügyvéd nem érti, hogy miért kellett a tárgyalás után bilincsben elvezetni védencét. "Négy éve folyik ellene az eljárás. Ha védencem el akart volna szökni, már megtehette volna."
Az ítélet a hazai jogászokat is meglepte. Az ELTE jogi karának büntetőjogi tanszékén valószínűnek tartják, hogy a Legfelsőbb Bíróság felezni fogja a büntetési tételt. Az egyik neves, ám nevét elhallgatni kívánó jogász szerint a vád megalapozott volt, ám a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szokatlan ítélete jól mutatja a vidéki és a fővárosi bíróságok közötti különbségeket: azt a gyakorlatot, hogy vidéken általában szigorúbb büntetéseket szabnak ki.
- kr -
Nyomorú vasárnap
Akasztó községről biztosan le lehet írni ezt meg azt, sok szerencsét annak, aki megpróbálja. Mi lehetőleg mellőznénk. Ami újdonság akad, azt már megírta Nagy Lajos a Kiskunhalomban, bár annak a végén jönnek a csendőrök, míg 1998. április 26-ájának már a délutánján ott vannak.
Jelentős felhozatal van belőlük, becslés alapján tíz-tizenkét lakosra juthat egy közeg, ami ezekben a közbiztonsági szempontból annyira zord napokban csemege a társadalomra figyelő szemnek, bár a dolog korántsem ennyire egyszerű. Kezdjük azzal, hogy délután hatra tüntetést hirdettek, melyen az akasztóiak kifejezhetik együttérző rokonszenvüket a tömlöcben sínylődő Stadler Józseffel. A tüntetés azonban be lett tiltva, a demonstráció és a labdarúgó-mérkőzés (Stadler-UTE) együtt túl sok lett volna, vélték a helyi közrend felelősei. A tüntetés tehát elmarad, illetve kétfősre redukálódik, egész pontosan kettő és felesre, mert van egy tüntető, aki nem szól, csak néz komoran a rendőrsorfal felé, legalábbis az arckifejezése alapján úgy tűnik, a tekintete ezt az irányt szándékozott felvenni. Nézésiránya azonban elszórt, ami Bács-Kiskun megyében, a kannásbortermelés epicentrumában nem számít ritkaságnak.
A másik kettő se áll sokkal jobban, de ők legalább ordítanak, engedjétek ki a Józsit, követeli az egyik, engedjétek ki a Józsit! Továbbá: a Józsi egy szent, egy mártír - ezt már a társától tudhatjuk meg, aki nem nekünk, nem is a rendőröknek magyaráz, hanem egy léckerítésnek, a lécek azonban ügyet se vetnek rá, düledeznek tovább. A rendőrök a jelek szerint az UTE-tábor felléptétől várják az est fénypontját, amikor esetleg ők is akcióba léphetnek, az újpestiek azonban egyelőre sehol, a rendőrök állnak, simogatják a gumibotjukat, vigyorognak. Nekik nem a Stadler adott munkát.
A többieknek igen. Ezt itt így szokás, úgy látszik. Itt nincs demokrácia, a piacgazdaság smafu, a munkát az ember itt kapja. Régen a Kádár adta, nyugodjék, de az meg lett döntve, most meg a Stadler, az meg ül.
Tüntetők híján - a rendőri dolgozók mellett - nagyszámú sajtómunkás érkezik a helyszínre. Jelenlétük (amire a község apraja-nagyja alighanem gyorstalpaló médiatanfolyamokon edzett) csak megerősíti a lakosság fontosságtudatát. Mert az események bár sajnálatosak, de nagy biztonsággal feltételezhető: egyszeri és megismételhetetlen alkalmat teremtettek a megmutatkozásra. A helyzetet a focimeccs egyik biztonsági őrének sommás értékelése fedi legpontosabban. "Tudja, mikó´ lát itt ennyi autót legközelebb? Ne tudja meg." Most kéne elszavalnia pár ezer Tiborcnak, levetett kalappal, de könyörtelen eltökéltséggel, hogy mitől került légy a morotvába. Most egész Gyuláig elhallatszana a panasz. Mondsza hát, rajta.
De nem. Nyikk se hallik. Lidérces lenne, ha valaki kipróbálná, lássuk, mire mentek vele, oszt hazaengedné a Józsit. Lenne nagy öröm meg csodálkozás, megint jönne a sajtó, birják nagyon a tájjellegűt, aztán elmúlna az is. A Józsi mintapolgár lenne azontúl, nyilván. Napra nap csak úgy teremtené a munkahelyeket, miegymás, és? Akasztó maradna, ami most. Egy alföld széli, puccos focipályával följavított porfészek. Ahol minden nehézség dacára lehet élni, számosan nyilván szeretnek is ott, de a kutya máshol van eltemetve. Felnőttszámba vett kisemberek háza tája helyett könnyű kézzel felkapott műbalhék, "ügyek" mocsarába.
Mi lesz veled Stadler (FC)? Széthullik ez a remek csapat? Ezt nem hagyhatják! Kik is? És miért is? Mert itt ez a remek stadion. Hacsak ezért nem. Akiket azon a pályán láttunk futballozni, azokért nem zokogna a belőlük élőkön kívül a kutya se. A rangadónak aposztrofált meccsszerű izén két csávó például hosszú percekig várja az égből aláhulló "pettyest", bámulnak fölfelé, helyezkednek, mint a Bayern, tök komoly pofával, az sem zavarja őket, hogy amire várnak, az tíz méterrel arrébb van: gurul a földön. Hát ezért tényleg kár lenne.
Ezen a szép, napfényes, tavaszi vasárnapon Akasztón nem történt semmi (a múlt héten lehetett ez még így). Focisták, rendőrök, helyi erők, népség, katonaság, alibiztek vadul. Persze ez is valami. A Józsinak még ez sem sikerült.
Karamazov család
