Czinki Ferenc

"Fogalmam sincs, Lucille, miért mesélem ezt ilyen kedélyesen, amikor pedig szomorú" - írja az elbeszélő egy olyan gondolatfolyam részeként, ami ha akarom, talán levél, ha akarom, napló, de a legvalószínűbb mégis az, hogy egy belső monológgá duzzadt mormolás ez, ami megnyugtatja a beszélőt, és aminek érdekes módon címzettje is van (otthoni kedvese, Lucille). Olyan mondatok ezek, amilyeneket az ember a sötétben mondogat magának - csak úgy félhangosan -, vagy amikor meg akarja őrizni a kapcsolatát valami távoli, biztonságot adó érzéssel, ami megvédi a veszélyek között is. Az Ajakír beszélője voltaképpen közvetítő, aki ezzel a szereppel csak túlélni akar. Megpróbál elmesélni egy elmesélhetetlen világot, hogy valamennyire mégis kívülálló tudjon maradni benne, hogy megőrizze a józan eszét, az ítélőképességét, végeredményben az életét egy olyan országban, ami valaha az ő hazája is volt - akkoriban talán értette az ország rendszerét, a diktatúra milyenségét, amióta viszont emigrált, már csak sejti, emlékei vannak róla. Czinki Ferenc

Nem a legszerencsésebb dolog a kritika részévé vagy kiindulópontjává tenni egy könyv fülszövegét, de mivel egy regény megszületésében és utóéletében sem mellékesek a piaci szempontok, talán érdemes megvizsgálni, miként igyekszik pozicionálni a kiadó ezt a terméket. Maros András első regényét úgy próbálják a figyelmünkbe ajánlani, "(m)intha a Diploma előtt és az Amerikai szépség világa hatná át e nagyon is magyar regényt". És akkor mindjárt meg is állapíthatjuk, hogy mi az, ami hiányzik ebből a történetből: a tét és a kockázat.

Majoros Sándor a pontosan és jól fogalmazó prózaírók közé tartozik. Mondataiban kevés a fölösleges szó, novelláiban a fölösleges mondat, történeteiben pedig a fölösleges rejtelem. Olvasóbarát, szimpatikus, humoros. Ezeket a szavakat persze nem minden szépíró venné magára és művére nézve dicséretnek, mondván, hogy ennél magasabb rendűek a célok. Prózája sem kizárólag a szórakoztatónak mondott kategória, de mint jó mesélő kiváló érzékkel tudja egyensúlyban tartani írásaiban a népi anekdotázós hajlamot és a szikár próza egyszerű tárgyilagosságát.

A párhuzamosság gyönyörködtet, nem beszélve a dolgok, események titokzatos együttállásáról, amihez még magyarázatot sem kell fűzni, csak egymás mellé rakjuk őket, és kész a csoda - kényelmes misztérium.

Abban mindannyian biztosak lehettünk, hogy a vetkőzős toll egyszer még szépirodalmi tényező lesz. A hetvenes-nyolcvanas évek pop- és dizájnkultúrája a maga sokszínűségével és értelmetlenségével önmagában is működő, sajátosan burjánzó esztétikai rendszer, ami kétségtelenül elemzésre és megéneklésre vár.

"de vannak olyan fajta költők, akiknél nem számít az elemi érdek, sőt inkább minden józan megfontolás ellenére írnak. ugyanis az élet értelmét keresik. alább nem adják. ilyen költő ennek a könyvnek a szerzője" - olvasható a kötet egészéhez hűen végig kisbetűvel szedve Kemény István méltányolhatóan elfogódott értékelése a szerzőről, k.kabai lóránt legújabb verseskötetének fülszövegében.

Nagy Koppány Zsolt regényét olvasva nehéz elsőre pontosan megmondani, hogy mivel (vagy kivel) is állunk szemben.