"de vannak olyan fajta költők, akiknél nem számít az elemi érdek, sőt inkább minden józan megfontolás ellenére írnak. ugyanis az élet értelmét keresik. alább nem adják. ilyen költő ennek a könyvnek a szerzője" - olvasható a kötet egészéhez hűen végig kisbetűvel szedve Kemény István méltányolhatóan elfogódott értékelése a szerzőről, k.kabai lóránt legújabb verseskötetének fülszövegében. A hiba nincs valóban ennek a keresésnek egy újabb állomása, de hogy mennyire fontos, és mennyire jelent valódi előrelépést, afelől lehetnek kétségeink. A kutatás k.kabai-féle módszertana már ismert volt a költő korábbi munkáiból; a nem kijárat című, igen erősnek mondható második kötet megmutatta k.kabai ígéretes költői eszköztárát. Innen ismerhetjük a fekete szín szétbontását különböző árnyalatokká, ami állandóan visszatérő motívuma az új kötetnek is, de a tudatosan kimunkált, aztán valóban sajátos stílusjeggyé alakuló csupa kisbetűs textus, a kurzív kiemelésekkel és vendégszövegekkel is emlékezetes lehet. A szövegkép állandó változékonysága és mozgékonysága izgalmassá tette az egyébként gyakran hasonló elemekből építkező verseket is; és az egész köteten végigvonuló, a megtalált és az elveszett, vagy legalábbis elveszni látszó nő motívuma, tehát az esőcske-jelenség összefogta és egységessé tette a gyűjteményt.
A legújabb kötetben k.kabai gyakran vissza is nyúl ezekhez a biztosnak tűnő alapokhoz, és lényegében egymásra épülő elemek rendszereként igyekszik láttatni mostani és korábbi munkáit. A cikluscímek kissé mondvacsinált láncolata egyértelmű utalás a folytathatóságra. A kedves humorú és gúnyos bikavér-vérnarancs-narancsbőr sor az aktuális kötetben már a divatos testiségábrázolás követelményeinek is megfelelően egy brutálisabb kapcsolódással folytatódik: bőrszín-színhús-húsdaráló. De az esőcske-jelenséghez hasonló összetartó erő híján a hiba nincs jóval szétesőbb és darabosabb, mint a nem kijárat. A korábbi versek felülírása helyett inkább azok át- és szétírása következik, rosszabb esetben újraírása (pl. a valaki beszél pokolképe). Pedig az állandó viszszautalások és felidézések rendszere, a saját vers intertextualizálása kétségkívül izgalmas játékba viszi az olvasót, persze az élvezhetőség kedvéért nem árt ismerni az előző munkákat. A korbács című nyitó versben k.kabai azonnal ki is mondja, hogy "nincs olyan szó vagy hely, / amely ennek a történetnek / vagy általában egy történetnek / az egyetlen lehetséges kiindulópontja lehetne. / a szálak mindig összefonódnak / egy korábbi történet szálaival, / és az azt megelőző történetekéivel."
Ennek megfelelően rendre vissza is térnek a már megszokott jelenségek. A nem kijáratban a férfi számára a szerelem jelentette a valóságot, az életet, a szerelem létezésének idejére terjedt ki minden, utána csak a halál következhet. Ezt a szentimentálisnak tűnő, de senki számára sem ismeretlen gondolatsort k.kabai azzal ellensúlyozta, hogy saját magát vagy aktuális alteregóját gyakran nevezte kertelés nélkül halott embernek, ez az ember pedig értelemszerűen a továbbiakban nem átélője, hanem inkább passzív rögzítője, elmesélője lehetett az eseményeknek. Az új kötet egyik versében, a hallgatni kell címűben a halott ember leírása a Pilinszkyre emlékeztető kőmotívummal egészül ki: "megtanulsz árnyék, halott ember lenni; / (...) / megtanulsz kő, vacak holmi lenni".
A költő, talán óvakodva az érzelgősségtől, az eltávolításnak, a távolságtartásnak egy többlépcsős megoldását választja: először egy kimerevített pillanatban megkettőzi saját magát, alteregót gyárt, majd nem éri be ennyivel, hanem el is kezd hozzá második személyben beszélni. A klasszikus költő-olvasó felállásban ez a második személy pedig már maga az olvasó lenne. Amit tehát k.kabai eltávolít magától, azt tolja felénk - a sorsközösség kétségtelenül hatásos direktmarketingje ez. A folyamat legvégén pedig már nekünk is saját alteregót feltételez: "nem hat meg semmi, s te sem hatsz meg senkit; / holott roppant szellemes és ugyancsak tevékeny alteregód talán épp most sír helyetted" (a körülmények megléte); és egyáltalán nem lehetetlen, hogy a kör éppen ezzel zárul be, és a ránk erőltetett alteregó már maga a költő, aki elmond mindent, amit mi nem merünk, és még kicsit sír is helyettünk. Kár, hogy az ilyen önmagukba visszakanyarodó gondolatsorok időnként nehézkes filozofálásba csapnak át, sűrű Wittgenstein-mottók alatt - (értekezés); missa agnostica. A szintén gyakran idézett Jacques Roubaud játékos módszere annak bizonyítására, hogy a mese mindig igazat mond (Az emlékezés művészete), k.kabainál már kissé döcögősebben működik. Az istenről és a világról tett megállapításai kissé sarkosnak bizonyulnak ahhoz az eredetiben található, frappánsan önmagából levezetett bizonyításhoz képest, hogy "(...) amit a mese mond, azért igaz, mert a mese azt mondja, hogy amit a mese mond, az igaz".
Amiben k.kabai lóránt viszont kétségkívül továbbra is erős, az a már említett sorsközösség megteremtése, és ez hangsúlyozottan nem együttérzés, hanem tényleg valami közös felfedezése és megmutatása. Hogy nemcsak az ismerős, amit a lírai én magáról elmond, hanem a tárgyak, a díszletek is, amelyekkel körülveszi magát. A tárgyi világ talán még inkább összeköt minket, mint a gondolati. A szentimrevárosi kerülő című vers az egyik legjobb példa erre, ami lényegében szimbólumok nélkül dolgozik, vagy ha van benne szimbólum, akkor viszont minden az, a huszonhetes busztól a híg fröccsig. De mégis úgy tűnik, mintha jobb lenne a nevükön nevezni a dolgokat; a végén, csak úgy zárójelesen, a szerző el is gondolkodik azon, hogy miféle nevekkel lehetne még illetni a valóságot, "pokol sétány, hiábavalóság kerengő, de minek". És valóban.
A címben szereplő kérdés állításként olvasható két helyen is a kötetben (belülről; kívülről), "nem mozdulsz. nem is fogsz mozdulni" - mondja k.kabai az alteregóról, az olvasóról vagy saját magáról, mindenesetre az állapotról. Én inkább csak kérdezem. Vagy még inkább remélem, hogy lesz elmozdulás, továbblépés - újabb költői bravúr, és nem csak a már bevált dolgok újrahasznosítása.
Hiszen k.kabai lóránt attól még nem lett rosszabb költő, hogy ez most nem egy jobb kötet.
Szoba Kiadó, 2006, 104 oldal, 1279 Ft
