Felcsuti Péter

1999 őszén akkor még aktív bankvezetőként és a Bankszövetség elnökségének tagjaként más nagyobb bankok és biztosítótársaságok első számú vezetőivel együtt meghívást kaptam a Parlamentbe a miniszterelnökkel folytatandó megbeszélésre.

És mi a helyzet nálunk; lehet-e Akerlof és Shiller elméletét alkalmazni a magyar gazdaság teljesítményére az elmúlt tíz, vagy akár húsz év során, illetve a 2010-es választásokat követően? Idézzük vissza a két amerikai közgazdász tézisét.

Az előző bejegyzésben a lélektan szerepéről a gazdaságban résztvevő egyének szintjén beszéltünk. A viselkedési közgazdaságtan két másik képviselője, a Nobel-díjas George Akerlof és ugyancsak illusztris szerzőtársa Robert Shiller nagysikerű könyvükben (Animal Spirits, avagy a lelki tényezők szerepe a gazdaságban és a globális kapitalizmusban) azt állítják, hogy a gazdaság különböző ciklusainak - a fellendülések és összeomlások – megértéséhez szükség van a lélektani tényezők vizsgálatára.

A klasszikus közgazdaságtan alaptétele kimondja, hogy a gazdaság szereplőit döntéseik meghozatalában racionálisan felismert önérdekük vezeti. E jelzős szerkezet két eleme – a racionális és az önérdek – egyformán fontos. Az utóbbi azt jelenti, hogy az emberek döntéseik révén igyekeznek (anyagi vagy más gazdaságilag értelmezhető módon) jobb helyzetbe kerülni, mint annak előtte voltak. A ’racionális’ pedig azt jelenti, hogy képesek felismerni, hogy a kínálkozó lehetőségek közül melyik révén érhetik el leginkább ezt a célt. Paul Samuelson, Nobel-díjas közgazdász megfogalmazása szerint a piac szereplőit döntéseikben „mohó és intelligens önérdekük” vezeti.

A hitelezési kézikönyvek egyik legelső fejezete foglalkozik azzal, hogy mi a teendő a bajbajutott adóssal, akinek nincs elégséges készpénze, hogy eleget tegyen esedékessé váló tőke- vagy kamatfizetési kötelezettségeinek. A válasz roppant egyszerű, legalábbis első hallásra: ha az elégséges készpénzzel nem rendelkező ügyfél követeléseinek (vagyontárgyainak) értéke meghaladja tartozásainak (forrásainak) értékét, akkor az ügyfél illikvid (azaz átmeneti fizetési nehézségei vannak), de nem inszolvens (fizetésképtelen).

Ismerjük el: ha igen, akkor sem mi vagyunk az egyetlenek. Németország például 1922-23 folyamán a történelem addig ismert legnagyobb inflációját és államcsődjét élte át a politikai elit és – fogódzkodjunk meg – a német jegybank aktív közreműködése mellett. Az infláció nem csupán a gazdaságot tette tönkre, de szétzilálta a német társadalom minden rétegét, elsősorban a középosztályt. A történészek egyetértenek abban, hogy ez fontos szerepet játszott a fasizmus hatalomra jutásában annak minden szörnyű következményével együtt.

Úgy alakult, hogy néhány héttel ezelőtt végigültem egy panelbeszélgetést, amelyen három harvardi egyetemi professzor és az Egyesült Államokban vendégoktató Bajnai Gordon vitatkozott (az ex-miniszterelnök nagyon jól szerepelt mind a mondandó, mind az előadás tekintetében, de ez a téma szempontjából most mellékes). A megvitatott kérdés az eurózóna válsága volt, ezen belül természetesen a görög adósságprobléma kezelése.

Az amerikai költségvetésideficitkorlátról a 24. órában létrejött megállapodást követően a Standard & Poor's, a három nagy hitelminősítő egyike egy teljes fokozattal, AA+-ra minősítette le az Egyesült Államok államadósságát. Az amerikai cég, ami kapott hideget is, meleget is Amerikában és az országon kívül, indoklásában alapvetően az államadósság csökkentése körüli politikai bizonytalanságot említette, amiért szerinte a következő években nem garantált a GDP-arányos államadósság további növekedésének megállítása.

A Moody's hitelminősítő több fokozattal, ahogy a hírügynökségek fogalmaztak, durván leminősítette Portugáliát arra hivatkozva, hogy az ország a következő két-három évben nem lesz képes a piacról megújítani esedékessé váló államadósságát. A lépést elemi erejű felháborodás fogadta - elsősorban politikusi körökben.

Szigetvári Viktor Nincsen vészkijárat című írásában (Magyar Narancs, 2011. május 5.) hibás demokráciafelfogásban marasztalja el Eörsi Mátyást (lásd: 2014, Magyar Narancs, 2011. április 28.) és mindazokat, akik szerint egy esetleges 2014-es választási győzelmet követően a mostani ellenzéknek, az akkori győzteseknek népszavazással, azaz törvénytelenül kell hatályon kívül helyezniük vagy megváltoztatniuk az Alkotmányt és a többi jogi és intézményi időzített bombát, amelyeket a Fidesz rakott le, illetve a jövőben lerakhat. Szigetvárinak igaza van - ám a helyzet ennél rosszabb. Nem eltérő demokráciafelfogásról, hanem jogkövetésről vagy annak a hiányáról beszélünk. Mindez sokkal szélesebb és kínosabb kérdéseket vet fel a politikai elit és az egész társadalom szempontjából.

A hetvenes években (akkor kerültem az MNB devizaterületére) Fekete János - nekünk: "Főnök" - az ünnepek előtt végigjárta osztályait, és mindenütt elidőzött a munkatársak körében. Az egyik kedvenc anekdotája arról szólt, hogyan úszta meg az orosz hadifogságot. A történet szerint kívülről megtanulta - természetesen oroszul - Sztálin híres, a német támadás után elhangzott rádióbeszédét, és ezt felmondta a fogolytábor parancsnokának, aki ezért rögtön a szívébe fogadta.