Felcsuti Péter

Nekünk Mohács kell?

Felcsuti Péter

Ismerjük el: ha igen, akkor sem mi vagyunk az egyetlenek. Németország például 1922-23 folyamán a történelem addig ismert legnagyobb inflációját és államcsődjét élte át a politikai elit és – fogódzkodjunk meg – a német jegybank aktív közreműködése mellett. Az infláció nem csupán a gazdaságot tette tönkre, de szétzilálta a német társadalom minden rétegét, elsősorban a középosztályt. A történészek egyetértenek abban, hogy ez fontos szerepet játszott a fasizmus hatalomra jutásában annak minden szörnyű következményével együtt.

 

Ám – és a mondandóm szempontjából ez a lényeg - a németek megtanulták a leckét, az erős valuta, az infláció elutasítása, a rendezett közpénzügyek alkotmányos kötelezettséggé, pártállástól függetlenül axiómává vált nem csupán a német politikai elit, de valójában az egész lakosság számára.

Más országoknak egy lecke nem elég, de több talán igen. Nem sok szó esik róla, de a latin-amerikai földrész országai látványosan kimaradnak a mostani adósságválságból. Pedig a kontinenst akár az államcsődök földjének is nevezhetnénk: az elmúlt 200 évben a földrész országai több mint 120 alkalommal jelentettek csődöt, ebből Venezuela, Argentina, Brazilia, Mexiko és Chile összességében több mint negyvenszer. Mostanra azonban mintha ezek az országok is megtanulták volna a leckét, a földrészen általánossá vált a szigorú költségvetési politika, amely megakadályozza  a nemzeti valuták elértéktelenedését és a kezelhetetlen adósságok létrejöttét.

Az európai országok is bőven kivették a részüket az államcsődökből, elsősorban Spanyolország, Németország, Franciaország és Ausztria-Magyarország, ám ezeknek az államcsődöknek a  legnagyobb része a 19. századra illetve a 20. század első harmadára esett. Az utóbbi évtizedekben – egészen mostanáig – legalábbis a nyugateurópai országok már elkerülték az államcsődöket (a részletek iránt érdeklődők figyelmébe ajánlom C.M. Reinhart-K. Rogoff: This time is different, eight centuries of financial folly c. kiváló könyvét).

Magyarország az elmúlt hatvan évben szintén elkerülte az államcsődöt, de az utolsó harminc évben ez négy alkalommal csak az IMF segítségével sikerült. Pontosabban most jön az ötödik. Az eddigiek már a rendszerváltás óta eltelt húsz esztendőt felölelő időszakra estek, és ami különösen elgondolkodtató, a mostani IMF-beavatkozás és az előző között alig három év telt el, úgy, hogy a jelenleg regnáló kormány fittyet hányva a minden oldalról érkező figyelmeztetésnek, súlyosan elhibázott gazdaságpolitikájával, ám megingathatlan magabiztossággal alig több, mint egy év alatt az országot egy pénzügyi Mohács közvetlen közelébe juttatta.

Miért nem tud a politikai elit és az ország tanulni a történelemből? Vagy nekünk tényleg Mohács kell, akár több is? És ha most sikerül elkerülni az összeomlást, vajon pár év múlva újra rémülten kell majd latolgatnunk: sikerül-e az ország zászlósurainak kiravaszkodnia, hogy a törökök  újabb haladékot adjanak az ütközet megvívására a mohácsi mezőn?

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.