Felcsuti Péter

Nekünk Mohács kell?

Felcsuti Péter

Ismerjük el: ha igen, akkor sem mi vagyunk az egyetlenek. Németország például 1922-23 folyamán a történelem addig ismert legnagyobb inflációját és államcsődjét élte át a politikai elit és – fogódzkodjunk meg – a német jegybank aktív közreműködése mellett. Az infláció nem csupán a gazdaságot tette tönkre, de szétzilálta a német társadalom minden rétegét, elsősorban a középosztályt. A történészek egyetértenek abban, hogy ez fontos szerepet játszott a fasizmus hatalomra jutásában annak minden szörnyű következményével együtt.

 

Ám – és a mondandóm szempontjából ez a lényeg - a németek megtanulták a leckét, az erős valuta, az infláció elutasítása, a rendezett közpénzügyek alkotmányos kötelezettséggé, pártállástól függetlenül axiómává vált nem csupán a német politikai elit, de valójában az egész lakosság számára.

Más országoknak egy lecke nem elég, de több talán igen. Nem sok szó esik róla, de a latin-amerikai földrész országai látványosan kimaradnak a mostani adósságválságból. Pedig a kontinenst akár az államcsődök földjének is nevezhetnénk: az elmúlt 200 évben a földrész országai több mint 120 alkalommal jelentettek csődöt, ebből Venezuela, Argentina, Brazilia, Mexiko és Chile összességében több mint negyvenszer. Mostanra azonban mintha ezek az országok is megtanulták volna a leckét, a földrészen általánossá vált a szigorú költségvetési politika, amely megakadályozza  a nemzeti valuták elértéktelenedését és a kezelhetetlen adósságok létrejöttét.

Az európai országok is bőven kivették a részüket az államcsődökből, elsősorban Spanyolország, Németország, Franciaország és Ausztria-Magyarország, ám ezeknek az államcsődöknek a  legnagyobb része a 19. századra illetve a 20. század első harmadára esett. Az utóbbi évtizedekben – egészen mostanáig – legalábbis a nyugateurópai országok már elkerülték az államcsődöket (a részletek iránt érdeklődők figyelmébe ajánlom C.M. Reinhart-K. Rogoff: This time is different, eight centuries of financial folly c. kiváló könyvét).

Magyarország az elmúlt hatvan évben szintén elkerülte az államcsődöt, de az utolsó harminc évben ez négy alkalommal csak az IMF segítségével sikerült. Pontosabban most jön az ötödik. Az eddigiek már a rendszerváltás óta eltelt húsz esztendőt felölelő időszakra estek, és ami különösen elgondolkodtató, a mostani IMF-beavatkozás és az előző között alig három év telt el, úgy, hogy a jelenleg regnáló kormány fittyet hányva a minden oldalról érkező figyelmeztetésnek, súlyosan elhibázott gazdaságpolitikájával, ám megingathatlan magabiztossággal alig több, mint egy év alatt az országot egy pénzügyi Mohács közvetlen közelébe juttatta.

Miért nem tud a politikai elit és az ország tanulni a történelemből? Vagy nekünk tényleg Mohács kell, akár több is? És ha most sikerül elkerülni az összeomlást, vajon pár év múlva újra rémülten kell majd latolgatnunk: sikerül-e az ország zászlósurainak kiravaszkodnia, hogy a törökök  újabb haladékot adjanak az ütközet megvívására a mohácsi mezőn?

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.