Felcsuti Péter

Gazdaság és lélektan 3.

Felcsuti Péter

És mi a helyzet nálunk; lehet-e Akerlof és Shiller elméletét alkalmazni a magyar gazdaság teljesítményére az elmúlt tíz, vagy akár húsz év során, illetve a 2010-es választásokat követően? Idézzük vissza a két amerikai közgazdász tézisét.

Ahhoz, hogy megmagyarázhassuk a gazdaság teljesítményének hullámzásait, a felívelések és a visszaesések váltakozásait, a társadalomban uralkodó olyan lelki tényezők változásait is vizsgálnunk kell, mint a bizalom, a méltányosság-érzet, a korrupció és a rosszhiszeműség miatt érzett felháborodás és a történetek.

Nos, a fenti olvasatban a dolgok így alakultak: a rendszerváltás sokkját az évezred elejére nagy nehezen feldolgozó magyar társadalom sok mindennel volt akkoriban elégedetlen, de mindenekelőtt jobban akart élni. Ez természetesen érthető volt, ám a politikai elitnek pártállástól függetlenül tudnia kellett, hogy az ország teherbíró képessége még messze nem teszi ezt lehetővé. A felzárkózáshoz, az egyre élesebb versenyben történő helytálláshoz rengeteg volt még az áldozatot követelő, közösen elvégzendő feladat. Ám ennek ellenére az elit merő opportunizmusból kiszolgálta ezt az, ismétlem, amúgy teljesen érthető igényt. Ha lett volna államférfi a soraikban, talán nem így történt volna.

Így aztán az évezred elején egy valódi, az állam által is ösztönzött fogyasztási boom indult el az országban. Az alkalmazott eszközrendszer változatos volt; magában foglalta a kamatkedvezményes, majd az azokat felváltó deviza lakáshiteleket, a személyi, az autós és kártyahiteleket, a száznapos programokat, a 13. havi nyugdíjat, az ÁFA csökkentést és még sok minden mást. Mindez azt eredményezte, hogy a gazdaság minden szereplője - az állam, az önkormányzatok, a vállalatok és a lakosság – az eladósodott. Mivel pedig belföldi megtakarítások nem voltak, az eladósodás külső forrásból devizában történt. És eközben, ahogy a boom idején lenni szokott, virágzott a korrupció.

Vegyük észre, hogy korántsem mindegyik szomszéd ország elitje járt el így, ellenkezőleg Magyarország inkább a kivétel volt, illetve ma is az, mint a szabály.

A 2006-ban győztes kormány becsületére legyen mondva felismerte, hogy ez a folyamat nem mehet tovább és nekilátott, hogy a helyzetet korrigálja. Ám ha akarta volna, sem tudta hitelesen elmagyarázni a lakosságnak, hogy erre miért van szükség, igaz volt egy demagóg és populista ellenzéke. És persze a korrupció is folytatódott.

A lakosság így joggal érezhette, hogy méltánytalanul bánnak vele, a terjedő korrupció pedig felháborodással töltötte el. A 2008-ban elindult világméretű válság a rossz belföldi hangulattal párosulva rendkívül súlyos következményekkel járt a gazdaságban; a 6%-os visszaesés Ukrajnát leszámítva a legmagasabb volt az egész régióban. A magas devizaadósság hirtelen kezelhetetlenné válva súlyos ballasztként nehezedett és nehezedik most is a társadalom egészére.

Így érkezett el a 2010-es választás, amelyen az akkori ellenzék a lakosság mérhetetlen frusztrációjára építve elsöprő sikert aratott. Vegyük azonban észre, nem csupán ígérgetéssel nyert, bár az sem volt csekélység. Az akkori ellenzék vezetője, aki alighanem minden más hazai politikusnál jobban érzi a magyar nép hangulatát, ismeri azokat a hívószavakat, amelyekre a lakosság nagy többsége szívesen reagál, egy történetet is mondott.

A történetet, amelyet azóta is újra és újra az alkalomhoz igazítva elmond, immáron nagyon jól ismerjük. Szerepelnek benne olyan kifejezések, mint a ’kétharmados forradalom’, a ’rendszerváltás befejezése’, ’megvédjük a devizaadósokat’, ’Európa követni fog bennünket’, ’miénk lesz a legversenyképesebb adórendszer’, ’nekünk nem parancsolnak Brüsszelben’, ’kokikat és sallereket osztogatunk’, ’szabadságharcot vívunk’ és még sok minden más.

Ez a történet egyébként rengeteg ember számára valóban nagyon vonzó, és ezért nem meglepő, hogy a választások utáni durván egy évben a lakosság nagy többsége minden felmérés szerint optimista volt, amely potenciálisan akár komoly gazdaságdinamizáló erő is lehetett volna.

Ám emlékezzünk López Portillo Mexikójára; a történetek nem helyettesítik az értelmes gazdaságpolitikát és a professzionális kivitelezést. A 2010-ben hatalomra került kormány súlyosan elhibázott gazdaságpolitikai stratégiát választott, amelyet ráadásul rosszul, szakszerűtlenül hajt végre. Az eredmény villámgyorsan jelentkezett; oda az optimizmus, a lakosság csaknem 80 százaléka gondolja most már, hogy a dolgok rossz irányba mennek. Továbbra sincsenek beruházások, nincs fogyasztás és nincs növekedés sem. A devizaadósság is itt maradt nyomasztó teherként. Ma lényegesen rosszabb helyzetben vagyunk, mint 2010-ben a választásokat megelőzően voltunk. Mindenesetre a külvilágnak – ha a piacot és a hitelminősítőket annak tartjuk - ez a véleménye.

Így aztán nem meglepő, hogy alig másfél évnyi „szabadságharc” után ismét az IMF mentőövére szorulunk. Ha a mentőövet meg is kapjuk, az csak a fizetésképtelenség elkerüléséhez lesz elég, a növekedési kilátások továbbra is rosszak maradnak.

A bölcsnek elég - tartja a klasszikus mondás.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.