Szigetvári Viktor Nincsen vészkijárat című írásában (Magyar Narancs, 2011. május 5.) hibás demokráciafelfogásban marasztalja el Eörsi Mátyást (lásd: 2014, Magyar Narancs, 2011. április 28.) és mindazokat, akik szerint egy esetleges 2014-es választási győzelmet követően a mostani ellenzéknek, az akkori győzteseknek népszavazással, azaz törvénytelenül kell hatályon kívül helyezniük vagy megváltoztatniuk az Alkotmányt és a többi jogi és intézményi időzített bombát, amelyeket a Fidesz rakott le, illetve a jövőben lerakhat.
Szigetvárinak igaza van - ám a helyzet ennél rosszabb. Nem eltérő demokráciafelfogásról, hanem jogkövetésről vagy annak a hiányáról beszélünk. Mindez sokkal szélesebb és kínosabb kérdéseket vet fel a politikai elit és az egész társadalom szempontjából.
*
Abból indulok ki, hogy a most elfogadott Alkotmány - minden lehetséges jogi, politikai és erkölcsi fenntartás ellenére - megfelel a jogállamiság követelményeinek. Nem lévén alkotmányjogász, ezt arra alapozom, hogy a kérdésben autentikus intézmények (Brüsszel, Alkotmánybíróság) és személyek (Sólyom László) ezt az álláspontot látszanak vallani.
Ha viszont ez igaz, akkor a vita tárgya inkább ez: elfogadható-e, ha egy politikus azt mondja (gondolja) magáról, hogy ő köznapi értelemben erkölcsös (befizeti az adóját, nem előz a buszsávban, nem csen csokoládét az üzletben), ám - sajnos - politikusként néha arra kényszerül, hogy a demokráciát "rugalmasan" értelmezze - és ha kell, akár törvényt is szegjen.
A kérdés csak elsőre erkölcsi természetű; másodjára nagyon is gyakorlati. Erkölcsi abban az értelemben, hogy valójában ezt a kérdést tesszük fel magunknak: helyes-e (erkölcsös-e) törvényt sérteni valamely nemesnek, hasznosnak gondolt cél érdekében? Eörsié a klasszikus haszonelvű álláspont; szerinte a válasz igen, ha ez célszerű, hasznos, mert a többség érdeke indokolja a törvénysértést. Michael Sandel morálfilozófus szerint viszont a haszonelvű álláspont helytelensége nyilvánvalóvá válik, ha analógiát keresve kiterjesztjük. ' - amerikai lévén - a következő analógiával él (Justice: What's the Right thing to Do? c. legújabb könyvében): helyes-e (erkölcsös-e) a terroristagyanús személyek fogva tartása Guantánamón bizonyítás, bírósági tárgyalás stb. nélkül az amerikai (és a többi) nép biztonsága érdekében? Esetleg a megkínzásuk is helyes? Netán a családtagjaiké is, ha makacskodnak?
Eörsi Mátyás iránti tiszteletem jeleként nem szeretném álláspontját kiterjeszteni. Ám a válasz így is egyértelmű. Az ilyen haszonelvű álláspont tarthatatlan, mert megengedhetetlenül relativizálja az erkölcsi igazságot: ki dönti el, hogy mi a többség érdeke? Egyáltalán - erkölcsös-e, helyes-e egy álláspont azért, mert egy adott pillanatban a legtöbb ember osztja? A válasz nyilvánvalóan nem. (NB. A mostani kormány legnagyobb vétke, hogy egyfajta többségi diktatúrát épít; törvényhozási és azon kívüli többségére hivatkozva ráerőlteti értékrendjét az egész társadalomra.)
A Fidesz-kormány leváltására készülő demokratikus ellenzék ezért nem engedheti meg magának, hogy kormányra kerülése és aztán a hatalom megtartása érdekében szemléletében, értékrendjében és gyakorlati politizálásában relativizálja a jogot és az erkölcsöt. Még akkor sem teheti meg, ha ezzel nagyon megnehezíti, ha épp lehetetlenné nem teszi célja elérését.
Elfogadom, nem lesz könnyű dolga. De akkor is érdemes belegondolni a kérdés szélesebb, társadalmi összefüggéseibe.
Kezdjük azzal, hogy a Fidesz nem csapta be a magyar lakosságot. Ma már látható: ha rajta múlt volna, leszállítja, amit ígért. Nagyobb eladósodást vállalva adócsökkentést hajtott volna végre, és tartózkodott volna attól, amit megszorításnak nevezünk, azaz a költségvetési kiadások leszorításától elsősorban a jóléti fejezetekben. Más kérdés, hogy ezzel összeomlásba vezette volna az országot, és ezért mindannyiunk szerencséje, hogy időben visszakozott. Ám a hátraarc és annak okai most érdektelenek: a fontos az, hogy a jelenlegi kormánypárt ellenzékként és választási kampányában konzisztensen azt mondta (és a jelek szerint el is hitte): van felvirágzás, van felzárkózás fájdalom és érdeksérelem nélkül. A magyar társadalom többsége pedig, amelynek értékrendjét - és ezt a szociológiai kutatások meggyőzően bizonyítják - komoly zavarok jellemzik, pontosan ezt akarta hallani. Az értékzavarokon pedig a következőket értem: a magyar társadalom normakövetési hajlandósága más posztkommunista országokéhoz képest alacsony. Viszonya a korrupcióhoz ambivalens. Elvárásai az állami szolgáltatásokkal, juttatásokkal szemben magasak, miközben nem feltétlenül tartja szükségesnek, hogy az állammal szemben fennálló kötelezettségeinek eleget tegyen.
*
Márpedig az értékrendek nem gyorsan változnak; az egyik ciklusról a másikra biztosan nem. Kiváltképp nem változnak, ha nincs semmilyen (vagy csak nagyon kevés) impulzus, amely erre ösztönözne, és főleg hiteles politikus, aki ezzel szembesítene. A választók 2014-ben nem azért váltják majd le a kormányt (ha egyáltalán), mert e zavarok addigra megszűnnek, és a társadalom értékrendje gyökeresen átalakul, hanem mert a Fidesz nem lesz képes elfogadható eredményt elérni a gazdaság, de főleg az életszínvonal terén. Nyilván lehetnek majd, ha lesznek, más okok is - közbiztonság, demokráciadeficit -, de a legfontosabbak mégis a gazdasággal és a lakosság anyagi helyzetével lesznek kapcsolatosak.
Ekkor - de valójában már most is - az ellenzék (a Jobbikot nem ideértve) komoly dilemmával szembesül. Vajon egyfajta baloldali Fideszként politizáljon rövid távon sikeresen, ám középtávon folytatva az elmúlt évtizedek vegetálását, vagy próbáljon korszerű, a társadalmi modernizációt, a felzárkózást elősegítő értékrendet kialakítani és képviselni? Még azon az áron is, ha ez rövid vagy középtávon komoly bajt hoz a fejére. Például - Eörsi forgatókönyvét elfogadva - akár el is veszítheti a választásokat. Vagy nyer ugyan, de arra kényszerül, hogy visszaadja a mandátumát.
Az elmúlt húsz év során a kormányzó bal- és a liberális oldal nem jeleskedett az értékalapú politizálásban, a törvények, a hatalommegosztás teremtette korlátok tiszteletében. Csak a saját - gazdasági-pénzügyi - kaptafámnál maradva: elég a jegybankelnök kiszekálására gondolnunk, a monetáris tanács átszabására vagy a PSZÁF átszervezésére, hogy a vezetőjétől meg tudjanak szabadulni. Hogy az erkölcsi értelemben két "legneccesebbet", a D-209-es ügyet és az őszödi beszédet ne is említsem. Ám fontos, hogy a baloldal e téren is radikálisan változtasson. És az új értékrendnek része kell, hogy legyen az érvényes törvények tisztelete is. A törvényekkel való bújócskázás ugyanis nem megengedhető. Először azért nem, mert önmagában erkölcstelen, másodszor azért, mert a politikus, ahogy a társadalmi elit többi tagja is, modell a társadalom tagjai számára. Ha a politikus megengedheti magának, én is megengedhetem - gondolja okkal az állampolgár. Azt a hosszú és nem könnyű folyamatot pedig, amely a társadalom értékrendjének megváltoztatását eredményezi, hiteles politikusoknak kell kezdeményezniük és vezetniük. Csak így törhet ki a magyar társadalom a jelenlegi zsákutcás helyzetéből, és kezdheti meg felzárkózását gazdasági és társadalmi értelemben egyaránt.
