Halasi Zoltán

A borítón két szakállas irodalmi figura, a kísérletező kedvű Bán és a klasszikus Jókai rúgtat a puzdrás honfoglalók élén.

Adva volt a rendszer, a hetvenes évek, és adva voltam én. A beilleszkedés lehetetlennek látszott, a disszidálás légüres térnek tűnt, maradt a kiilleszkedés, az egérút keresése. Akkoriban még elég magas volt az ázsiója az irodalomnak, és azon belül, ma már szinte hihetetlen, a költészet a „szabadság” szinonimájának tűnt. Csalóka volt ez a „szabadság”, formátlan is, kezdetleges is, de a magamfajta kitartóan kifelé tartó embernek elég vonzó ahhoz, hogy vakon kövesse a délibábját.

Élt a huszadik század elején egy német sinológus, aki vallás- és kultúrtörténeti munkái mellett összegyűjtötte és magyarázatokkal együtt kiadta az ázsiai hunokra vonatkozó kínai forrásokat. Mivel az ókori kínai történetírás éppolyan gazdag, mint az antik görög vagy a római, az eseményekkel egyidejű évkönyvek és a későbbi összefoglaló munkák lapjain részletesen feltárul a kínai-hun kapcsolatok színtere és természete.

Negyven éve fordít orosz verseket. Végig amatőrként, szerelemből. Reprezentatív versfordításkötetében 68 rangos orosz költő szerepel: 450 lírai darab, hat epikus költemény, köztük az Anyégin. Az Orosz Barátság Rend, a Moszkva 850- és a Puskin-érdemérem, valamint a József Attila-díj után életművéért az idén Palládium-díjat kapott.

Harmincéves, épp most bízták meg Firenzében egy oltárkép elkészítésével, a királyok imádását ábrázolná. A szent családot a megszokottól eltérően igen nagyszámú bámészkodó venné körül; ámulat, hitetlenkedés, hódolat, öröm ülne az arcokon és feszülne a mozdulatokban.

1665-ben a Szentföldön megjelent a Messiás. Európa zsidósága Hamburgtól Szalonikiig, Vilnától Odesszáig egy emberként készült a megváltásra. Sokan eladták vagyonukat, szertelen ünneplésbe kezdtek.

Valaki feljelentette a jeruzsálemi Jahve-templomot a felettes görög hatóságoknál adóvisszatartásért. A besúgó szerint a zsidók megszámlálhatatlanul sok pénzt rejtegetnek a szent helyen, messze többet, mint amennyit az áldozati költségek indokolnak.

Mi a refrén? Mindenki tudja: "Kislány a zongoránál, / fehérebb az orgonánál..." A refrén olyan, mint mikor az ember elhagyja a lakáskulcsát, hazamegy, nincs otthon senki, erre kerül egyet, hátha addigra hazaér valaki, és közben, hogy, hogy nem, megkerül a kulcs is. Naná, hogy lelkesen fújja Micimackóval (amennyiben ismeri a nem Bródy-féle változatot is): "Ha hull a hó / - zúzmaraszt -, / az látható - zúzmaraszt -, az látható /- zúzmaraszt -, / a földön."

"Arisztokratának lenni a görögöknél annyit jelentett, hogy az embernek van egy kávéházi törzshelye valahol Pireuszban" - mondta 19. századi értelmiségi elődeiről a költő.

Létezik egy ókortörténeti tanulmányokat közreadó sorozat Kréné, azaz forrás címmel, amelynek nemrég jelent meg a negyedik kötete. Hét komoly tanulmány található benne, a szerzők részint a Bibliára, részint az ókori Mezopotámia és Perzsia különféle forrásaira irányítják kritikai figyelmüket.

Buzurg ibn Sahrijár több mint ezer évvel ezelőtt élt valamelyik perzsa-öbölbeli kikötővárosban, és amikor épp nem áruval megrakott hajói útnak indításával és érkezésével foglalatoskodott, olyankor vállalkozótársai, valamint hajóskapitányok és matrózok történeteit gyűjtögette Allah nagyobb dicsőségére. Ezek a hajdani Onassisok, Drake-ek és Dékány Andrások a világ keleti felének mediterráneumán, az Indiai-óceánon voltak otthon, ahol télen és tavasszal az északkeleti passzátszelek engedélyével kínai porcelánt, szumátrai kámfort, indiai tikfát szállítottak nyugatra, nyáron és ősszel pedig, amikor a délnyugati monszun az úr, afrikai arannyal és fekete rabszolgákkal zsúfolták tele hajóikat, hoztak elefántcsontot Abesszíniából, Jemenből tömjént, mirrhát.

A sapkás, zekés szedősegéd talán éppen a Példabeszédek 24.20. versének utolsó sorát rakná ("a bűnösök mécse kialszik"), a hosszú hajú, tunikás nyomólegény már nem tudja meghúzni a kart a présen, amely többek között e sort is papírra nyomná: "Aki hazugságot tanúsít, elvész", és maga a könyvárus mester sem silabizálja tovább a bolthajtás alatt kedvenc Vergiliusát ("kelj, Bosszú Szelleme, csontom hamvaiból"), mert mindhármukért kinyúlt már a Halál csontkarja - legalábbis ezt a rémdrámát közvetíti az 1500-ban készült lyoni Haláltánc sorozat egyik képe. Vajon mi bűnük lehet e közkedvelt szakma művelőinek, hogy így lesújt rájuk a "megfékező nagy Úr" vagy annak három aszalék testű segédje? Mit tettek?