Irodalmi szószedet: A refrén

  • Halasi Zoltán
  • 2006. június 29.

Publicisztika

Mi a refrén? Mindenki tudja: "Kislány a zongoránál, / fehérebb az orgonánál..." A refrén olyan, mint mikor az ember elhagyja a lakáskulcsát, hazamegy, nincs otthon senki, erre kerül egyet, hátha addigra hazaér valaki, és közben, hogy, hogy nem, megkerül a kulcs is. Naná, hogy lelkesen fújja Micimackóval (amennyiben ismeri a nem Bródy-féle változatot is): "Ha hull a hó / - zúzmaraszt -, / az látható - zúzmaraszt -, az látható /- zúzmaraszt -, / a földön."
(Ford. Tandori D.) És mivel az ember állandóan elejt fonalat, felejt vonalat, kapóra jön ám, ha megzökken itt-ott a szöveg, ha ugrálni kezd, mint az elakadt lemez, legyen szó bár egy nebuló nehéz életéről - "Kora reggel rohanás, / rontom-bontom, / nem könnyü a tanulás, / csak aszondom" - vagy a Teremtő Úristen nagyszerűségeiről: "Áldjátok az Urat, mert jó: / irgalma örökké tart. / Áldjátok az Istenek Istenét: / irgalma örökké tart" (135. zsoltár, katolikus ford.) De nem csak a sorok közé tud beékelődni cipzárszerűen a refrén, ennél kissé bonyolultabb módon is fel-felbukkan a versben úgy, ahogy mi, nagyok szoktunk kukucskázást játszani a kisgyerekkel. Ezt a játékot játssza a szenvedő szerelmessel Guillaume de Machaut-nál a kegyetlen úrnő: "Liljomfehéren, pirosan, mint rózsa / kelet rubintjával szemed tüzén" (Ford. Illyés Gy.), és valami efféle módon (mintha víz színe hullámzana, vissza-visszatérve) bukik a mámoros Ady elé az élet melódiájának képe: "Ez a fekete zongora". De vurstliba is mehet a költő, mert például a hathintás ringlispílhez hasonlóan megszerkesztett szesztina úgy veszi fel a rímszó-utasokat, hogy versszakonként más-más sorrendben foglalnak helyet a körhintában, így mennek hat kört, és a végén még egy fél kört az ajánlásban, kétszeres sebesség-gel. Ez a ringlispíl csupa visszatérő ülésből (egyre-másra módosított refrénből) áll, mégis az az érzésünk a vers végén, mintha nem csupán egy szív piacterét, hanem a világot kerültük volna meg. Nem véletlen, hogy Dante is ebben a versformában próbálta meglágyítani ama kemény követ, "mely szól és érez, s olyan, mint egy asszony" (Pietra asszonyhoz).

Honnan ered?

Egyrészt a párbeszédes formából. Ilyen a templomi litánia: előimádkozó az egyik, a hívek kórusa a másik oldalon. ("Uram, irgalmazz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk!") Dramatikus felépítésű versek, például a népballada, szintén előszeretettel élnek vele ("Bizony csak meghalok / anyám, édesanyám / Görög IlonáértÉ / Ne halj, fiam, ne halj / Zetelaki László"). Másrészt a sulykolás vágyából. Drámai helyzetekben ösztökének használják a refrént az indulók (Marseillaise) és a harcias tömegdalok (Nemzeti dal), illetőleg a tízparancsolattal bajosan összeegyeztethető cselekményre igyekszenek felbujtani ("Akasszátok fel a királyokat!"). Van úgy, hogy a meggyőzés ártalmatlan formáját műveli a költő, például magát bűvöli vissza a gyermekkorba: "Cserebogár, sárga cserebogár", vagy gyermeket próbál álomba szenderíteni: "Aludj el szépen, kis Balázs!" Általánosabban véve a refrén a tanulási alaphelyzetből is eredhet, még ha önmegismerésről van is szó. A lecke végén ott a kövérrel szedett tanulság, például ez: "A hetedik te magad légy!" - ha ezt megjegyzed, könnyebben fel tudod idézni a többi ötször hatot, aki mind csak éned szerepváltozata. Még általánosabban a refrén a zenéből ered. Énekelték a dalt, a balladát, az indulót: a refrén mintegy ellenpontozta a témát. Hol gátak közé szorította az érzelmek áradását, hol éppen meglódította őket.

Hol áll a refrén? Strófa elején többnyire megszólításként áll. Egy igali ól előtt című versében Szabó Lőrinc a sertés teológiájával küszködve - "Disznó, te disznó", "Disznó, te dagadt", "Disznó, te, rengő / förtelem" - próbál fokonként magasabb régiókba emelkedni, ám a megszólított vaskos naturalizmusa ("Disznó, hiába / intelek?") végül kifog rajta. De exponálhatja a konkrét vershelyzetet is strófakezdő sorként a refrén ("A tölgyek alatt"), hogy aztán szakaszról szakaszra haladva megint csak világnyivá táguljon a kép, mint a szesztinánál. Amikor strófa elején és végén ugyanaz áll, ráadásul költői kérdés formájában egy szerelmes versben - "Minek nevezzelek?" -, akkor a refrén olyan, mint a papírmappa kemény alja és fedele: közbül a nagy kijelentések dagadnak, ezeket kell összefogni, nehogy szétfolyjon az érzés (szendvics-versszak). Van úgy, hogy a hatsoros strófa második és utolsó sora a refrén, mint Yeats Három kívánságában, ahol egy női tetem három dolgot, a szoptatás, az ölelés és a megismerkedés örömét perli vissza a haláltól: "Zengett a csont a parton // Fehérre szikkadt, száraz csont a szélben" (ford. Végh Gy.) - ez a kettős refrén attól, hogy rímtelen, és attól, hogy a második sora hátravetett jelzőként ismétli az elsőt, még kiáltóbbá teszi az ellentétet életvágy és holtlét között. Mindközönségesen azonban a strófa (olykor módosítva) visszatérő záró sorát vagy sorait, vagy az ismétlődő mellékstrófákat szoktuk refrénnek nevezni.

Mi lehet refrén? Lehet értelmes szó, pl. a szűzhártya istene Szapphó lakodalmi dalában: "Föl, jól föl a tetővel! / Hümenaiosz! / Magasabbra, magasra, ti ácsok! / Hümenaiosz!" Lehet értelmetlenné romlott szöveg, mint a nyulacskás gyermekdalban: "ingyom-bingyom táliber, tutáliber máliber" vagy zenepótló dudorászás, mint Weöres Rákosira írt gúnyversében: "Fut-robog a kicsi kocsi, rajta ül a Hara-gosi / din-don diridongó". Lehet egyetlen rövidke indulatszó, mint a XIII. századi trubadúr (Huon de Saint-Quentin) pásztordalában: "Aé!", és lehet négy teljes sor, mint a Vén cigányban.

Mit hordoz?

Pál apostolnál a legfőbb parancsolatot ("Szeretet pedig nincs bennemÉ"), Villonnál a tűnt időt ("De hol van a tavalyi hó?"). Petőfit, aki a legnagyobb magyar refrénista, néha kissé messzire ragadja néptribuni heve: például egymás után ötször azt állítani, hogy a nő csak átalussza a történelmet ("Keblemre hajtva fejecskéjét, alszikÉ"), hm, hm. És hát kevesen írtak olyan szakrális apagyilkossággal felérő verset, mint ő Vörösmartyhoz 1848 nyarán, mert emez átallott a Habsburg-ellenes háború mellett szavazni. A shakespeare-i refrén: "Nem én téptem le homlokodról, / Magad tépted le a babért." Vörösmarty fekete antropológiáját Az emberek hét versszakában váltott lovak viszik, csak a hátukon a nyereg ugyanaz: "Nincsen remény!" Babitsnál öt párvers után ötször csap fel - visszavonhatatlan öregségre, végső alvás előérzetére, immár teljes örömképtelenségre, meddőségre - a triviális válasz: ""h jaj, meg kell halni, meg kell halni!" Refrének alapján jellemezni lehetne egy nemzet irodalmát.

Hogy is mondja a széder esti láncmese, a világtörténelem e rövid verses foglalata? "Egy gödölye, egy gödölye" - azt a macska, azt a kutya, kutyát a bot, botot a tűz, tüzet a víz, vizet az ökör, ökröt a metsző, metszőt a halál angyala, azt pedig a Szentek Szentje pusztítja el. De addig - ahogy Vas István szép feldolgozásában (Egy régi dal visszhangja) olvashatjuk - "Mindig új vér, régi mese, / egy gödölye, egy gödölye."

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.