Horn Dániel

Valamivel több mint egy évvel ezelőtt született az akkor alakuló kormányzat oktatást érintő első igazán fontos szabályozása: Semjén Zsolt és Szászfalvi László képviselői indítványának köszönhetően ma már viszonylag könnyen lehet átadni önkormányzati iskolákat egyházi fenntartásba (lásd: Viszik, ha adják, Magyar Narancs, 2010. május 27.). Ezzel az elsőre aprónak tűnő módosítással csaknem száz önkormányzati iskola került egyházi kézbe.

"Súlyos problémák mutatkoznak a közoktatás szintjén is. Olyan tudással bocsátja el az általános iskola a tanulóit, amely nem elégséges a megfelelő munkavégzéshez. Gyakran az alapvető írás-olvasási készségek is hiányoznak az általános iskolát végzettek körében. [...] Mi a megoldás? [...] Az oktatási kötelezettséget a jelenlegi 18-ról 15 éves korra szállítjuk le. Föl kell kínálni a fiatalok és szüleik számára azt a lehetőséget, hogy választhassanak, hogy a 15. életévét betöltött fiatal folytatni kívánja-e tanulmányait, vagy inkább munkába áll." Ezt írja a Széll Kálmán Terv a 23-24. oldalon.

Ha nemrég még azt fájlaltam, hogy az új oktatási kormányzat törekvéseiből egyelőre alig látszik valami (lásd: Derűs rendben végezzük a dolgunkat! Magyar Narancs, 2010. május 6.), úgy ma már nem panaszkodhatunk. Bár nem Hoffmann Rózsa vagy az újonnan alakuló Nemzeti Erőforrások Minisztériuma (NEM) terjesztette be, hanem Semjén Zsolt és Szászfalvi László KDNP-képviselők, de a közoktatási törvény módosítását célzó önálló képviselői indítvány jól mutatja, hogy merre tartunk.

E pillanatban úgy tűnik, a következő években dr. Hoffmann Rózsa, a KDNP politikusa lesz a magyar oktatási szféra legfontosabb embere - államtitkári rangban. Minthogy a Fidesznek nincs külön oktatáspolitikai programja (a párt programja említést is alig tesz közoktatási kérdésekről), ha valaki a közoktatás jövőjéről akar megtudni valamit, kénytelen az ő nyilatkozataira hagyatkozni.

Három hete megjelent cikkemben (Ne játssz a pad alatt!, Magyar Narancs, 2007. november 15.) amellett érveltem, hogy a Lamperth Mónika miniszter asszony által felvetett gondolat a szabad iskolaválasztás megszüntetéséről Magyarországon nem a megfelelő módszer a tanulói egyenlőtlenségek megszüntetésére, időzítése helytelen, és - ha a javaslat komoly - a szociális és munkaügyi miniszter helyett az oktatási és kulturális miniszternek kellett volna megtennie. Erőss Gábor vitába szállt velem (Lamperth és a tabuvédők, Magyar Narancs, 2007. november 22.). Legalábbis szerinte. Én úgy látom, hogy ugyanazt az elméleti megoldást tartanánk helyesnek a tanulói egyenlőtlenségek megszüntetésére - azaz a komprehenzív rendszer bevezetését -, de vele ellentétben én nem gondolom, hogy ennek fontos eleme lenne a szabad iskolaválasztás, és azt sem hiszem, hogy az általa támogatott újraközpontosítási törekvéseknek most jött volna el az idejük. Ha eljön valaha is.

Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter a minap az MSZP pedagógustagozatának ülésén megpendítette, hogy a gyerekek közötti esélyegyenlőség megteremtésének érdekében felül kellene vizsgálni a szabad iskolaválasztást. E gondolat egy magát szociáldemokratának tartó kormánytól nem meglepő, és nem egyedi az európai történelemben.

Előfordult már önnel is, hogy elfelejtett befizetni egy csekket? Roppant kellemetlen. Főleg, ha olyan szolgáltatást vesz igénybe, amelynél már csekély késedelem miatt is felbontja a szolgáltató a szerződést. Ilyen például a telefon- és az internet-előfizetés vagy kedvencünk, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (becenevén kgfb).

A közoktatás szempontjából nemrég nagy horderejű esemény zajlott le Magyarországon. Május 31-én több százezer 4., 6., 8. és 10. évfolyamos diák írta meg immár a negyedik Országos Kompetenciamérés (OKM) tesztjeit.

Magyarországon szabad iskolaválasztás van. Ez azonban nem elég az üdvösséghez; ahhoz, hogy a rendszer valóban működni tudjon, és hatékony verseny alakulhasson ki az iskolák között, elengedhetetlen, hogy megbízható, megfelelő mennyiségű és főleg könnyen hozzáférhető információ álljon rendelkezésre az iskolák különböző szegmenseiről. Gondolok itt elsősorban az iskolai eredményességre, tovább-tanulási mutatókra, illetve olyan, nem kevésbé fontos adatokra, mint a hangulat, a tanulói és szülői elégedettség, a sportolási lehetőségek, illetve sporteredmények, infrastruktúra stb. Igaz ugyan, hogy egy kitartó és elszánt szülő mindezt ki tudja deríteni a már kiválasztott iskoláról, ez azonban sok idejét és energiáját veszi igénybe, ráadásul csupán akkor lehetséges, ha tudja, melyik iskolára kíváncsi. Összehasonlítható, iskolaszintű adatok alig akadnak. Egy üde kivétel az évente megjelenő középiskolai felvételi sorrend. Az alábbiakban e sorrend értelmezésével és hasznosságával, valamint haszontalanságával foglalkozom.

A tévében azt ecsetelgette a minap egy orvosprofesszor, hogy a mobiltelefon már bekapcsolt állapotban is rontja a "férfipotenciált," úgyhogy vigyázni kell vele, fõleg, ha zsebben hordja az ember. Mármint a mobiltelefont. Egészen addig feszülten figyeltem, amíg az orvos egy ábrát nem mutatott, amelyen a mobilt sokat használók és a mobilt keveset használók átlagos spermiumszámát tüntette fel. Húszmillió (milliárd?) volt a két oszlop között a különbség. A tévé mindezt pompásan mutatta. Akárcsak az esetszámot (ami 16, illetve 64 ember volt) és a mintavételi eljárást (a minta a profhoz potenciazavarral forduló betegekbõl állt). Amikor azt hallottam, hogy még a kisebb oszlopon feltüntetett szám is normálisnak mondható, átváltottam egy másik csatornára.