Horn Dániel: Természetes szelekció (A felvételi rangsorok és az iskolaválasztás )

Magyarországon szabad iskolaválasztás van. Ez azonban nem elég az üdvösséghez; ahhoz, hogy a rendszer valóban mûködni tudjon, és hatékony verseny alakulhasson ki az iskolák között, elengedhetetlen, hogy megbízható, megfelelõ mennyiségû és fõleg könnyen hozzáférhetõ információ álljon rendelkezésre az iskolák különbözõ szegmenseirõl. Gondolok itt elsõsorban az iskolai eredményességre, tovább-tanulási mutatókra, illetve olyan, nem kevésbé fontos adatokra, mint a hangulat, a tanulói és szülõi elégedettség, a sportolási lehetõségek, illetve sporteredmények, infrastruktúra stb. Igaz ugyan, hogy egy kitartó és elszánt szülõ mindezt ki tudja deríteni a már kiválasztott iskoláról, ez azonban sok idejét és energiáját veszi igénybe, ráadásul csupán akkor lehetséges, ha tudja, melyik iskolára kíváncsi. Összehasonlítható, iskolaszintû adatok alig akadnak. Egy üde kivétel az évente megjelenõ középiskolai felvételi sorrend. Az alábbiakban e sorrend értelmezésével és hasznosságával, valamint haszontalanságával foglalkozom.

Elöljáróban ki kell emelnem, hogy ennek a mutatónak oktatásstatisztikai szempontból sokkal több hátránya, mint elõnye van, sõt egyesek szerint publikálása több kárt okozott eddig a magyar iskolarendszernek, mint hasznot. Jelenleg azonban ez az egyetlen használható, minden érettségit adó középiskolát számba vevõ adatforrás, amely a középiskolák teljesítményét valamilyen szempont szerint értékeli. Egyáltalán nem az a célom, hogy a felvételi eredmények a jövõben ne legyenek nyilvánosak, sokkal inkább arra szeretném sarkallni a szakmát, hogy minél több és sokrétûbb információ gyûjtésébe és publikálásába kezdjen.

A felvételi sorrend közzététele immáron másfél évtizede Neuwirth Gábor, az Országos Közoktatási Intézet (OKI) munkatársa nevéhez kötõdik. Tulajdonképpen a széles nagyközönség által megismert iskolasorrend nem is egy, hanem legalább három különbözõ mutató alapján áll össze. A sajtó leginkább a felvételi arányszámok - egy adott iskolából felsõoktatásba felvett tanulók száma osztva a 12. osztályos tanulók számával - alapján rangsorolt iskolák "top 10"-ét szereti elemezni, de emellett még elérhetõk az OKI honlapján egyéb, például az írásbeli pontok átlagán, illetve nyelvvizsgás tanulók arányán alapuló iskolasorrendek is. Azaz máris három olyan fontos mutatót ismerhettünk meg, amelyek elsõ ránézésre jól jellemzik az iskolák minõségét. Akkor mi itt a probléma?

Elõször is félrevezetõ sorba rendezett iskolákról beszélni. Ha valaki alaposabban szemügyre veszi akármelyik mutató értékeit, láthatja, hogy szinte nincs is szignifikáns különbség az elsõ és a tizedik vagy akár az elsõ és a századik helyezett iskola között. Annak a valószínûségére, hogy egy adott diák tovább fog-e tanulni, számos tényezõ sokkal nagyobb hatással van, mint az, hogy az idei évfolyamról 67 vagy 72 százalékot vettek-e fel, vagy az oda járó tanulók átlagosan 10,4-es vagy 10,8-as felvételi átlagot produkáltak-e. Természetesen az már fontos, hogy az adott iskolából az oda járók 30 vagy 70 százaléka tanul-e tovább, de inkább bízzuk rá a szülõkre, hogy milyen küszöbértéket húznak meg. Az úgynevezett elit iskolák dobogóért vívott harcához pedig nem kellene az oktatási szférának asszisztálnia.

A második, hasonlóan figyelemre méltó probléma az, hogy ez a mutató nem minden középiskola esetében értelmezhetõ vagy fontos. Nyilvánvalóan az olyan iskolák nem is kerülhetnek fel a listára, amelyek nem adnak érettségit, hiszen e nélkül továbbtanulásra sincs esély. Vagyis az iskolák csupán kicsit több mint kétharmadáról tudhatunk meg egyáltalán bármit is, a szakiskolák szóba sem kerülnek. A rendszer ezen hiányossága ismét csak a hátrányosabb helyzetû családokat érinti fájdalmasabban, ebbõl a rétegbõl ugyanis átlagosan több szülõ küldi szakiskolába gyermekeit. 'k semmit sem tudnak meg az õket érdeklõ iskolákról. Az elsõ két probléma azonban szinte eltörpül a harmadik, legalapvetõbb mellett. Már régóta ismert az a tény, hogy a szülõi háttér jelentõsen befolyásolja a gyermekek iskolai teljesítményét, sõt egyes vélemények szerint az iskolának mint intézménynek nincs is szerepe a tanulók fejõdésében (örüljünk, ha nem árt sokat). Annyi bizonyos: a családi háttér jól magyarázza a gyerek jövõbeli társadalmi státusát. Az iskolasorrendek azonban ezt a faktort mind ez idáig nem vették figyelembe. (Idéntõl az ún. "hozzáadott érték" alapján képzett mutatók ezt a hiányosságot próbálják kiküszöbölni, több-kevesebb sikerrel.) Azaz az évenkénti "top 10" valójában nem az oktatást, sokkal inkább a szelekciós mechanizmust dicséri. Ha egy nagyon jó iskolát vezetünk, akkor gyakorlatilag csak arra kell figyelnünk, hogy a legtehetségesebbeket vegyük fel a sok jelentkezõ közül, és lehetõleg ne rontsunk sokat rajtuk. A sok tehetséges tanuló miatt magas lesz a felvételi arányunk, és ezért legközelebb is sok tehetséges gyerek fog hozzánk jelentkezni.

Legvégül számos oktatási szakember hangsúlyozza, hogy ma már a felvételi mint eredményességet mérõ mutató ideje lejárt. A felsõ-oktatási piac inkább túlkínálatos, aki nagyon szeretne tovább tanulni (vagy akinek a szülei szeretnék, mondjuk társadalmi státusuk miatt), szinte biztosan tovább is tanul. Persze nem mindegy, hol. Sajnos ezt az apró minõségi különbséget a felvételi sorrendek nem tudják figyelembe venni.

Ha ennyi baj van ezekkel a mutatókkal, akkor egyáltalán miért publikálják õket? E kérdésfeltevéssel az oktatási szakma egy része is egyetért. Azzal érvelnek, hogy a szülõk nem képesek felfogni a fentebbi problémák jelentõségét, és túl nagy hangsúlyt fektetnek a felvételi sorrendekre az iskolák kiválasztásánál. Én nem így látom. Egyrészt tapasztalataim szerint az emberek nem hülyék, pontosan fel tudják mérni, hogy mi a fontos számukra egy iskolában. Egy olyan családot, amely azért íratja gimnáziumba a gyermekét, hogy majd diplomát szerezzen (akárhol is), feltehetõleg érdekelni fogják a felvételi eredmények. Mások azonban többre értékelik az iskola közelségét, infrastrukturális ellátottságát, kiemelkedõ sporteredményeit, gyermekközpontú hozzáállását vagy kiváló szakmai képzési rendszerét; nekik feltehetõen nem annyira fontos, hogy a diákok hány százaléka tanul tovább. Ha pedig mégis a megérdemeltnél nagyobb hangsúlyt kapnának a felvételi sorrendek, az csupán annak tudható be, hogy nincs más elérhetõ adat, nem pedig a befogadó közeg korlátoltságának. A szülõk - pláne, ha éppen most megy középiskolába a gyermekük - valósággal isszák magukba az információt: bármi, ami elérhetõ az iskolák eredményeirõl, állapotáról, hangulatáról, hasznosnak bizonyulhat számukra. Ezért használják a kissé torz és alap-vetõen politikailag inkorrekt iskolasorrendeket is - jobb híján.

Az állam feladata pedig nem az lenne, hogy ezentúl eltitkolja a felvételi eredményeket, hanem inkább az, hogy még több, részletesebb adatot tegyen közzé az iskolákról. A legviccesebb az egészben az, hogy tulajdonképpen jelenleg is elõ lehetne állítani kvázi konszenzusos, könnyen értelmezhetõ mutatókat. Több nemzetközi intézmény is használ olvasási-szövegértési vagy logikai-matematikai feladatokat, hogy összehasonlítsák a különbözõ országok oktatásának eredményességét. A legtöbben hallottunk már a PISA-, esetleg a PIRLS- vagy a TIMSS-tesztekrõl, amelyeket a magyar tanulók egy része is rendszeresen kitölt. Hazánkban is felismerték ezen mutatók hasznosságát, és ezért 2001-ben elindult egy hasonló eredményességi vizsgálat. Ezt a feladatsort 2003-ban és 2004-ben minden iskola minden 6., illetve 10. osztályos diákja ki is töltötte, így valamennyi iskoláról rendel-kezünk adatokkal. Tehát elméletileg elképzelhetõ lenne, hogy a felvételi arányok mellett más eredményességi mutatókat is nyilvánosságra hozzanak. Csak oktatáspolitikai akarat kérdése az egész.

Természetesen nem lenne szerencsés, ha boldog-boldogtalan iskolasorrendeket állítana össze, vagy ellenõrizhetetlen forrásokból publikálna mindenféle mutatókat. Mindemellett arra is figyelni kell, hogy az iskolaválasztó szülõk megértsék, mi is az a szám, ami eléjük kerül. Továbbra sem tartanám szerencsésnek, ha ezentúl a felvételi arányok helyett csak a szövegértési és logikai feladatok iskolaszintû adatait vizsgálhatnánk. De ne feledjük: adófizetõi pénzbõl finanszírozott közintézményekrõl van szó. Mindenkinek joga lenne ahhoz, hogy minél könnyebben, minél közérthetõbb adatokhoz jusson hozzá az iskolákról, és ennek biztosítása az állam feladata. Elsõ lépésben nyilvánossá kellene tenni a már meglévõ adatokat. Kíváncsian nézek elébe. És a következõ lépésnek is.