Olvassunk az adatok közt!
Miért hordom azóta is a mobilomat a zsebemben?
A professzor feltehetõleg túl kicsi elemszámot vett tekintetbe. Szelektált lehetett az alapsokaság - a potenciazavarral küzdõ férfiak - is, ahonnan a mintát merítette, azaz még véletlenül sem hason-lított a népességhez. Tegyük fel, hogy a fiatalok többet használnak mobiltelefont, mint az öregek. Ezek szerint azok, akiknek lomhábbak az ivarsejtjei, általában fiatalabbak, vagyis - vonhatnánk le a konklúziót - az öregek kanosabbak. Elõfordulhat, hogy a városiak többet használnak mobilt - ez esetben a vidéki férfinépesség a termékenyebb. Ennél még mindig életszerûbb azt gondolni, hogy azok, akik sokat mobiloznak, stresszesebb életet élnek, és ezért gyengébb a reprodukciós erejük. Ki tudja? Hisz arról fogalmunk sincs, hogy a mobiltelefon mit mûvel a férfizsebben. A profeszszor mindenesetre nem támasztotta alá megfelelõen következtetését, hiszen nem foglalkozott ezekkel a kérdésekkel. Nem vette tekintetbe a férfiak életkorát, lakhelyét, életviteli szokásait. Nem is tehette volna, hiszen 80 fõ nem elég arra, hogy mindezeket vizsgálhassa. És semmiképpen sem lehet 80 potenciazavaros férfiról azt állítani, hogy hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek, mint az átlagos magyar kandúr. Legalábbis remélem.
Ha a professzor "felmérése" lenne az egyetlen példa, nem vetném mindezt papírra. De több ilyet is említhetek. Biztosan emlékeznek a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) felmérésének szalagcímére: "Mátyás király az élen, Hitler a hatodik." Megkérdezték a 10., 11. és 12. évfolyamos diákokat, és kiderült, körükben a 6. legkedveltebb történelmi személyiség maga Adolf Hitler. Az újságolvasók szörnyülködtek. A kutatási anyagban ez áll: "Az idén 414 középiskolából összesen 26 678 kitöltött kérdõív érkezett vissza. A kutatást szinte minden középiskolában egyforma lelkesedéssel támogatták, ezért kielégítõen reprezentatívnak tekinthetjük a felmérést, hiszen a diákok az ország minden részében és minden középiskola típusában azonos valószínûséggel töltötték ki a kérdõíveket. A rendkívül nagynak számító mintanagyság pedig lehetõvé teszi, hogy sok szempont szerint, mélyen elemezzük a válaszokat."
Ennyit tudtam meg a kutatásról. És ez nem sokkal több a semminél. Nem tudjuk, hogyan zajlott le a mintavétel (a kérdõív feltehetõleg önkitöltõs volt, tehát az küldte vissza, aki akarta), hogy mely iskolák válaszoltak (azt ugyan említik, hogy az ország minden részérõl és minden programtípusból azonos valószínûséggel töltötték ki a kérdõíveket, de azt már nem, hogy milyen településtípusok vagy fenntartók iskolái ezek). Arról sincs fogalmunk - feltehetõleg a felmérés készítõinek sem -, hogy milyen gyerekek válaszoltak (nem, társadalmi, gazdasági hovatartozás, iskolai teljesítmény stb. szerint). Nem is beszélve a "rendkívül nagy" esetszámról: a minta a tanulók körében 8, az iskolákéban viszont 35 százalékos volt. Azaz erõteljes önszelekció lehetett a válaszadók között.
Tegyük fel, hogy a nagyvárosok legfelkapottabb iskolái válaszoltak, onnan is az "értelmiségi" szülõk gyerekei. A következtetés: a jövendõ magyar elitje vagy már most neonáci, esetleg hülye, vagy az lesz. De lehet, hogy más történt. A kisvárosi szakközépiskolák aktivizálták magukat, és leginkább az alsóbb osztályok lányai és fiai válaszoltak. Ez esetben a szegényebb népesség körében örvendenek nagy csáberõnek a felsorolt államférfiak. Esetleg az osztályfõnökök jelölték ki a legokosabb gyerekeket. Vagy a legbutábbakat. És mi van, ha minden válaszadó csak fiú vagy csak lány volt? (Ezt el sem tudom hinni.) E változatok mindegyike belefér abba, amit a FISZ magya-rázatként a mintavételi eljárásról közölt.
Maradjunk inkább annyiban: mindaddig nem lehet a teljes népességre vonatkozó következtetéseket levonni, amíg meg nem gyõzõdünk arról, hogy a minta a fellelhetõ összes jellemzõ alapján pont ugyanolyan, mint a népesség. Ekkor mondhatjuk, hogy a minta reprezentatív. Manapság a politikusok, döntéshozók, boldog-boldogtalan egyre gyakrabban dobálózik ilyen-olyan számokkal, s támasztja alá érveit statisztikai adatokkal. És ez jó. Vagy jó lenne. Jó lenne tudni, hogy ezek az illetõk vagy legalább a tanácsadóik konyítanak a statisztikához. Ismerik a mintavételi eljárások alapvetõ követelményeit. Vagy legalább azt tudják, hogy mi az a mintavétel, és hogy milyen következményekkel járhat a válaszmegtagadás. Képesek felmérni a különbséget két eltérõ szórású átlag között, sõt legyen fontos számukra a szórás, vagy legalább sejtsék, hogy mi is az. Röviden: jó lenne biztosnak lennünk abban, hogy a felmérésekkel hadonászókat érdekli, mi áll az adatok hátterében, és a munkájukhoz rendelkeznek az alapvetõ statisztikai tudással is.
De sajnos nem mindig rendelkeznek, és ami a nagyobb baj: ezt még problémának sem tartják. Sõt, a tanácsadók és a kutatók sem tudják vagy nem akarják tudni mindezt. (Akinek nem inge, az most egyetért velem.) Pedig így iszonyatosan nagy hibákat lehet elkövetni, akár a legjobb szándékkal is. Aközött, hogy valaki tudja, mit akar megkapni az adatokból, meg aközött, hogy az illetõ nem figyel arra, hogy a valóságot ismerje meg, nincs nagy különbség. Az elsõt sötétségnek, a másodikat butaságnak hívják.
A szerzõ a Szabadlovas Közgazdász Egylet (www.ingyen-ebed.hu) tagja.
