Dr. Hoffmann az elmúlt hetekben, hónapokban három kézzelfogható intézkedést ígért: az etikaoktatás bevezetését, valamint a buktatás és az osztályozás lehetőségének azonnali visszaállítását az alsó évfolyamokon.
Az etikaoktatást nehéz komolyan venni. Én is ültem már olyan gimnáziumi filozófiaórán, ahol az Árpád-házi királyokról volt szó; etikaoktatás címén sem lesz nehéz Petőfi verseit elemezni. Erről több szó ne is essék.
A képviselő asszony azt hangsúlyozza, hogy az iskolában jelenleg nincs rend, viszont katasztrofális erkölcsi viszonyok uralkodnak, és megengedett az agresszió. "Az ifjúságot arra kell nevelni, hogy derűs rendben, de végezze a dolgát." (Az idézetek a hoffmannrozsa.hu oldalról származnak.) Ezért már alsó tagozaton is tudnia kell a gyereknek, hogy mi a dolga: megtanulni írni és olvasni. Akinek ez nem megy, "annak azt kell mondani, hogy a teljesítménye elégtelen". Vagyis annak, aki elsőben nem tud betűzve olvasni, bukó van. Erről ezentúl nem szövegesen értesítik a 7 éves gyereket (hisz még olvasni sem tud!), hanem a jól bevált egyezményes jellel: 1! Hoffmann szerint "az osztályozás eltörlése elmosta a kontúrokat, és a könnyebb ellenállás irányába vitte a gyerekek munkáját és mindennapi életét." Mert aki nem tud olvasni, az nem tud olvasni. Ilyen egyszerű. Az pedig ezek szerint mit sem számít, hogy mennyit segített egy tanulónak (vagy a szüleinek), ha megtalálták a szöveges értékelésben azokat a mondatokat, amelyek arra utaltak, hogy talán mégsem ő a világ leghülyébb tanulója, értéktelen emberi lény, csupa dacival.
A buktatás és az osztályozás visszaállításának politikai motivációja persze érthető. A buktatás tilalma és a szöveges értékelés kötelezettsége sok pedagógusi munkával jár(t), s ezért azok a tanerők, akik nem szerették ezt a sok munkát, most az új vonalat fogják szeretni. A többieknek meg mindegy, hisz ezután sem lesz kötelező megbuktatni senkit, és abban sem fogja őket meggátolni senki, hogy a jegy mellé szöveges értékelést is adjanak. Jelenleg ugyanis nem önmagában az évismétlés a tiltott az alsó tagozaton, hanem az, hogy a tanár erről egyedül döntsön: a diák évismétléséhez a szülő beleegyezése is kell. A tanárnak tehát nemcsak a bűnrossz kölyökkel kell megvívnia napi csatáit az osztályteremben, de még a szüleivel is le kell ülnie beszélgetni, ha meg akar tőle szabadulni, és őket is meg kell győznie, hogy sokkal jobb lesz a gyereknek, ha még egy évet ráhúz. És képzeljük csak el, milyen lehet egy ilyen gyerek szülője! A szöveges értékelés sem (volt) egy sétagalopp. Tanulónként vagy fél órát is rá kell(ett) szánni - 30 tanulónál ez már 15 óra, azaz két teljes munkanap! Meg kell fejteni, miben más a gyerek, mint a másik huszonkilenc. Mindez speciális képességeket igényel: ismerni kell hozzá a gyerekeket, tudni kell bánni velük. Ez valóban nehéz feladat. Különösen egy pedagógusnak.
*
Dr. Hoffmann ezen gondolatai elszomorítóak. Ha valóban úgy véli, hogy a buktatás és az osztályozás visszaállítása az oktatáspolitika legsürgetőbb feladata, akkor nyilvánvalóan az a véleménye, hogy a pedagógusok többsége képtelen pedagógiai feladatokat ellátni. És lássuk be: e két intézkedés még a legjobb indulattal sem nevezhető fontosnak az oktatási rendszer jövőjét illetően. Mert a jobb iskolák a jogszabály-módosítás előtt sem buktattak senkit, és ha mégis, akkor azt hosszas egyeztetések előzték meg szülő és tanár között. A szöveges értékelést sem a semmiből találta ki a leköszönő oktatási kormányzat, hanem több iskolai "jó gyakorlatot" próbált meg központi szintre emelni. De fordítva is áll az összefüggés: az iskolák az elmúlt években is meg tudták győzni a szülőket, hogy a gyermekük még nem való a következő évfolyamra; és a szöveges értékelés mellé sem volt nehéz odabiggyeszteni egy jegyet. Ez a jövőben sem fog változni. A jobb iskolák és tanárok ezentúl sem fognak buktatni, és szövegesen is kifejtik gondolataikat a tanulók teljesítményéről. A rosszabbak meg nem.
A képviselő asszony által emlegetett egyéb javaslatok sem sejtetnek sokkal szélesebb oktatáspolitikai koncepciót. Hoffmann még azt szokta ígérni, hogy a kistelepüléseken visszaállítják az alsó tagozatokat, és újra lesz választható kerettanterv. A kerettantervekkel az ismeretek minimumát és a kötelező tananyagot vezetnék be. Itt már sok múlik a kivitelezésen, így nehéz róla most véleményt mondani - de nem valószínű, hogy a tantervek megváltoztatása vagy átnevezése komolyan befolyásolná a közoktatás teljesítményét. A kistelepülések kisiskoláinak felállítása sem vihető véghez a mai decentralizált oktatási rendszerben, hiszen kívánhat kisiskolákat a kormány, ha a települések nem akarják, vagy nem tudják fenntartani őket (erről lásd Kertesi Gábor: Rendszerhibák, Magyar Narancs, 2010. április 28.). Ahhoz, hogy ezek az iskolák működhessenek, átfogó reformra lenne szükség.
Elképzelhető, hogy lesz ilyen. A Fidesz háza tájáról olyan tervek híre is elérte a sajtót, amelyek közül némelyik valóban gyökeres fordulatot eredményezhet. A szakfelügyelet visszaállítása, a központi tanári bérfinanszírozás (a tanári fejkvóták), a tanári értékelés bevezetése, az érettségi reformja mind azt vetítik előre, hogy az új kormányzat erőteljesen centralizálni akar. Hogy az átfogó közigazgatási reform ötletét meg se említsük.
Vajon Hoffmann Rózsa mit gondol ezekről? Reméljük, csak azért ilyen mély a hallgatás, mert szakértői épp gőzerővel dolgoznak, hogy még az iskolazárás előtt eljuttathassák a fontos változtatások tervét a tanároknak, hogy a nyári szünet alatt ők ezt megemészthessék, átgondolhassák, konstruktív kritikával illessék - és az ősztől újult erővel kezdjenek bele egy erkölcsösebb, rendezettebb és igazságosabb új oktatási rendszer felépítésébe. Reméljük!
A szerző oktatásgazdász.
