A magyar oktatási rendszert alapvetően meghatározó javaslat manapság sem az oktatási kormányzat felől érkezik. Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára jelentette be a minap, hogy az alapfokú oktatást a jövőben nem a helyi önkormányzatok szervezik, hanem a központi kormányzat. Bár a részletek még nem ismertek, ez a módosítás kétségtelenül alapjaiban fogja megváltoztatni az oktatási rendszert. A központosító törekvés nem meglepő, sőt számos ok miatt szakmailag is támogatható, de észre kell vennünk, hogy ezzel várhatóan ismét az egyház jár jól.
*
Közoktatási rendszerünk egyik legégetőbb problémája az óriási egyenlőtlenség. A fejlett OECD-országok közül messze Magyarországon befolyásolja legerősebben a gyermek családi háttere az iskolai teljesítményét (vagyis nálunk számít a leginkább, ki honnan jött), és messze az átlagot meghaladók az iskolák közötti teljesítménykülönbségek is (vagyis az iskolák nagymértékben szegregáltak). A probléma régóta ismert, de valódi megoldást az eddigi kormányok nem tudtak kitalálni. Az Oktatási Kerekasztal által jegyzett zöld könyv is az egyenlőtlenségek egyik legfontosabb okaként a szétaprózódott iskolarendszert és a finanszírozási struktúrából fakadó jelentős ellátottsági különbségeket emeli ki. Az iskolák közötti egyenlőtlenség növeléséhez a jelenleg érvényes szabad iskolaválasztás is jelentősen hozzájárul (lásd: Rendszerhibák, Magyar Narancs, 2010. április 28.) Az, hogy mondjuk melyik szülő képes elvinni a gyermekét egy másik település jobb iskolájába, nyilvánvalóan függ az anyagi helyzetétől. Továbbá: a nagyobb települések önkormányzatai többnyire gazdagabbak a kistelepülésekéinél, vagyis nagyobb mértékben tudják kiegészíteni az oktatás teljes költségét nem fedező állami normatívát, s ezzel a nagyobb települések iskolái átlagosan jobban ellátottak lesznek (több kiegészítő szolgáltatást tudnak nyújtani, jobb tanárokat vonzanak stb.). Azon kistelepülési szülők, akik megengedhetik maguknak, elviszik a gyermekeiket a közeli nagyvárosba a jobb oktatás reményében - aminek következtében a kistelepülések iskolái szegregálódnak. Mivel az önkormányzati fenntartású iskolák több mint egyharmada (kb. 1000 iskola 1400 telephellyel) 5000 fő alatti településen található, e probléma semmiképpen sem elhanyagolható.
E problémát megoldandó a zöld könyv azt javasolta, hogy létre kell hozni egy erős önkormányzati középszintet. A középszintű önkormányzat egyaránt felelős a térségi kistelepülések és nagyobb városok iskoláiért. A koncepció szerint ezzel csökkenthetők lennének az önkormányzatok eltérő jövedelemtermelő képességéből fakadó oktatási finanszírozási különbségek is.
A Tállai András bejelentésében megfogalmazott változtatások valamelyest ez irányba hatnak: az alapfokú iskolák központi keretből történő közvetlen feladatfinanszírozása, illetve a járási kormányhivatalokhoz rendelt nagyobb felelősség harmonizál a terület szakértőinek egyes ötleteivel.
*
De az ördög a részletekben rejlik: ahhoz, hogy az iskolák közötti ráfordításbeli különbségeket kiegyenlítse a kormányzat, valahonnan pénzt kell előteremteni. A jelen gazdasági környezetben ez csak forrásátcsoportosítással oldható meg, és mivel az oktatás nem tűnik a kormány kiemelt ágazatának, csakis az oktatási szektoron belüli átcsoportosításról lehet szó. Vagyis elvesszük a pénzt a gazdagabb önkormányzatoktól, és odaadjuk a szegényebbeknek. Ehhez persze néhány önkormányzatnak is lesz egy-két szava. Mivel leggyakrabban az oktatást keresztfinanszírozzák a gazdagabb települések is, azaz például a helyi iparűzési vagy egyéb adókból költenek az oktatási szektorra is, e bevételeket a központnak el kell vennie a helyi önkormányzatoktól, hogy a kisebb, hátrányosabb helyzetű települések iskolái is hasonló összegekből tudjanak gazdálkodni.
Tegyük föl, hogy a kormánynak sikerül ezt megvalósítania. Ennek azonnali hatása az lesz, hogy a gazdagabb önkormányzatok iskoláiban kevesebb lesz a pénz, amit az intézmények és azok tanárai rövid távon is megéreznek majd. Ne feledjük, azokról az iskolákról, azokról a tanárokról beszélünk, akiket "jó iskolának", illetve "jó tanárnak" tart a közvélemény, hiszen aki csak tehette, ezekbe az iskolákba járatta a gyermekét. Az iskoláknak csökkenteniük kell a kiadásaikat, és spórolni alapvetően a tanári fizetéseken lehet (fakultációk, szakkörök, egyéb iskolai szolgáltatások megszüntetése). A tanároknak, hacsak nem akarnak hivatást váltani, két választásuk lesz: vagy kevesebb energiát fektetnek az oktatásba, hogy máshol pótolják a kiesett pénzt (például magánórákkal), vagy elmennek oda tanítani, ahol van pénz. Ez logikailag csak az egyházi vagy az alapítványi/magániskolákban lehetséges.
Az alapítványi iskolákat a jelenlegi kormányzat nem szereti. Ahol tudta, már államosította őket, ahol meg nem tudta, ott az oktatási fejkvóta megvonását, illetve egyéb szankciókat lengetett be. Az egyházi iskolák ezzel szemben az 1997-es "vatikáni megállapodás" óta az állami normatíva mellett megkapják ugyanazt a pénzösszeget, amit egy átlagos iskola is megkap. Átlag ugyanakkora összeget kap az államtól minden egyházi iskola, mint minden állami. Erre jön még rá az egyház saját forrásaiból befolyt összeg. Az egyházi iskolák feltehetőleg nem fogják elszalasztani a lehetőséget, hogy a jobb tanárokat elcsábítsák, főleg, mivel őket a közalkalmazotti törvény sem köti. Az önkormányzatok meg, ha eddig nem tették meg, sietve átadnak még iskolákat az egyháznak, mielőtt a forráskivonások lerontanák legjobb iskoláik színvonalát.
A tervezett központosítás tehát egyrészről üdvözlendő, mivel nemigen látni más módját annak, hogyan lehetne a jelenlegi, szabad iskolaválasztáson alapuló, decentralizált rendszerben biztosítani az állampolgárok közötti oktatási egyenlőséget. Másrészről viszont úgy tűnik, a Fidesz valóban hosszú távon gondolkozik: ha a fent leírtak szerint alakulnak a dolgok, a középosztály legnépesebb, "maga módján vallásos", de az egyházhoz nem kötődő része ezentúl egyházi iskolákba viszi a gyermekét, mivel azok sokkal jobbak lesznek a világiaknál. Szokjunk hozzá a gondolathoz: elit iskoláink egyháziak lesznek.
