Kun István

A magyar politika zsákutcába szorította az agrárgazdaságot. Mintha más gondok nem lennének, minden szava a földtulajdon körül forog. Jövő május 1-jén lejár az Európai Unióval kötött szerződés haladéka, és megszűnik a külföldiek földtulajdon-szerzési prohibíciója, s ezzel együtt a hazai társas gazdaságok tulajdonszerzési tilalma is. Ez utóbbit a Boross-kormány alkotta meg 1994-ben.

Hiányolom azokat a látványos tévés snitteket, amikor nyolckilós dinnyéket dobálnak a napszámosok egymásnak, hogy a végén teherautóra kerüljön az ínyencség. Megszokott tudósítások voltak, de hát most se dinnye nincs elég, se botrány nem pattant ki, így a dinnyedobálók sem sztárok manapság.

Bármennyire sajnálatos, bűnözőkről nem írtam (Hátsó udvarok hentesei, Magyar Narancs, 2009. június 25.), az e cikkben szereplő V. Jóska bácsi sem volt az, hanem megbecsült darus, míg élt. Pedig vannak bűnözők az élelmiszer-forgatagban, egyet a velem vitázó szerzőtrió is megjelenít (Gál Tamás-Kajner Péter-Szabadkai Andrea: Az leszel, amit megeszel, Magyar Narancs, 2009. július 23.), a lejárt szavatosságú termékek átcímkézőjét. A Marokkóból származó, rovarirtó szerrel permetezett paprikát - mindet permetezni kell, a kérdés az élelmezési várakozási idő eltelte - importáló cég aligha volt bűnöző, legföljebb elővigyázatlan. Említhettek volna sokkal többet is, csakhogy azok mind hazaiak voltak, borzasztó körülmények között dolgozó "házi savanyítók" és húsfeldolgozók. A baj azonban százszorta nagyobb. Rendőri vagy kommandós akciókkal nem lehet fölszámolni.

Amikor a nyolcvanas években permeteztem a meggyfáimat, rendszerint átjött V. Jóska bácsi a szomszédból, s megkérdezte, milyen mérget használok. Gyönge rovarölő is megtette a cseresznyelégy ellen, V. Jóska bácsi azonban elégedetlenkedett: "Azt meg lehet inni!" Annyiban igaza is volt, hogy különösen az egyik NDK-gyártmányú szert az idő tájt némelyek iszogatták - öngyilkosság céljából. Szomszédunk a vaderős Ultraciddal irtotta a levéltetveket az őszibarackfáin, aztán másnap szedte az egész família a Mayflower fajtájú korait, este pedig jött a bérelt tehertaxi, és vitte a miskolci nagybani piacra.

Elég régen kellett ahhoz születni - és a csapás e sorok íróját is ér-te -, hogy találkozzunk aratócsapattal. Meg cséplőbandával. Gyerekkoromban, a negyvenes évek vége felé Mikes nagyanyám kuncsorbai tanyáján töltöttem a nyarakat. Ott láttam a kaszásokat, a marokszedőket, amint gyalogosan vonszolták magukat a dűlőn, motyójukat a vállukra akasztva - kivétel nélkül mezítláb. Munkájuk végeztével rakodták a szekeret, és hordták a szérűre a keresztbe rakott búzát. Aztán húzta a dűlőn a traktor a cséplőgépet. Beálltak a hegynyi asztag mellé, felrakták a gépekre a hosszú szíjat, s kezdődött a cséplés. A népes csapat tagjai délben sebtében bekapták az ebédjüket, s eldőltek a kazal árnyékában, pár percet aludni. Holtfáradtan. A búza zöme pedig elvándorolt Fegyvernekre: beszolgáltatás. Kun István

Az ingatlanadó bevezetése ellen nem a C-lakások romái tiltakoznak, és nem is a kis parasztházakban élő öregek, hanem azok, akiknek jócskán fizetniük kellene. Meg akiknek az üzletét rontaná - az ingatlanközvetítők. A szakértők pedig fanyalognak. Fogós ügy. Borzasztó népszerűtlen, ha adót kell mondani. Fáznak is tőle a koalíciós pártok.

Hogy pontosan mit is rejt a növényökológiai bemutatókert vagy az ökoturisztikai beruházás fogalma, azt a gazda honlapjáról (www.korosoknaturpark.hu) sem tudtam meg. Azt viszont tábla hirdeti, hogy a beruházás kezdete az idén júliusban volt, a befejezés novemberben. Mindez Gyula belterületén, a Csigakertben, a Regionális Fejlesztés Operatív Programja keretében, a Nemzeti Fejlesztési Terv pénzéből, az Európai Unió társfinanszírozásával - 171 millió forintból.

Az aktivisták egy része elképedve hallgatta a keleti végek egyik szocialista képviselőjelöltjét, amikor csöndesen megemlítette nekik, hogy kétmillió forintot ajándékozott a katolikus egyháznak. Nem kellett persze indokolni, értette mindenki: semlegesíteni akarta a kampányban a papokat.