Egy adag somlói galuska pillanatok alatt fel tudja dúlni a közérzetet, erre egy kovászos uborka sose volna képes. Bár a főtt tésztán és a nyers kolbászon is minden alkalommal van mit megbánni, merem állítani: édességgel történik legtöbbször, hogy akaratunk ellenére tesszük magunkévá. Nincs az a kis mennyiség, ami ne volna túl sok valós szükségletünkhöz képest - itt pszichés tapasztaláson kívül táplálkozástudományi tényekre is hivatkozhatnék -, és nincs az a nagy, ami elégségesnek tűnne a vágy ellentételezésére. Az édes a legkevésbé rafinált csábító a négy alapíz közül, közönséges és erőszakos. Ezenkívül diszkriminatív is. Nincsenek önálló üzletek, melyek kizárólag savanyú, keserű vagy sós ennivalókat árusítanának. A cukrászdákban viszont épp csak megtűrik a sajtos masnit és a kávét, talán azok kedvéért, akik a küszöb átlépése után is képesek megőrizni emberi tartásukat. Az utóbb említett sem igazi kivétel, a többség úgyis addig mesterkedik, amíg abból is édességet csinál.