Közkönyvtárak a rendszerváltás után: Szamárfülek

szerző
Kempf Zita
publikálva
2001/18. (05. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

ez az öröm akkora, hogy feledtesse azokat a változatos gondokat, melyek

a rendszerváltás mellékhatásaként jelentkeznek a könyvtárügyben?Az új filozófia szerint a közkönyvtár a városi ember olyan dolgozószobája, mely fórumként segít eligazodni a polgári létben. A Fővárosi Szabó Ervin hálózatban a főkönyvtári rendszert - melyben egy kiemelt intézménynek rendelődtek alá fiókkönyvtárak -

regionális szerveződés

váltotta fel. Ez kettős függőséghez vezetett. A fenntartó a főváros, de a működtetői jogokat a kerületek gyakorolják. Hogy a központi minimumot a helyiek ki tudják-e egészíteni, anyagi lehetőségeiktől, valamint az éppen regnálók belátásától függ. Van ugyan kulturális kvóta, de a részterületek nem választódnak külön. A közös tétel eleme az oktatásügy is, a könyvtárak fejlesztésénél tehát a maradékelv érvényesül. Emiatt egyenlőtlenség alakult ki a dokumentumellátás, eszközbeszerzés, felújítás, új beruházás terén. Utóbbiak olyanok, mint a BKV-bérlet, ha jut rá, van, de ilyen szituáció ritkán áll elő.

Az államilag támogatott, szakosodott nagykiadók megszűntével bizonyos igények kielégítetlenek maradtak. A Magvető például még megtehette, hogy felkarolja az elsőkönyves szerzőket, a mai vállalkozások már nem kockáztatnak. A könyvpiac rendkívül élénk, de ez a könyvtárak kínálatában esetlegesen mutatkozik. Több mint háromezer kiadó van jelen folyamatosan, ma gyakorlatilag bárki bármilyen minőségben adhat ki "könyvet". Ezek a formációk nem stabilak, tönkremennek, átalakulnak, a változások követhetetlenek. A kultúrpolitika nem kíván mecénásként fellépni, elnézi, hogy gazdasági érdekek mentén épül a rendszer. A könyvtárhálózat pedig saját erejéből nem képes közművelődési szerepének megfelelni. A köteles példányok számát az 1997-es kulturális törvény jelentősen csökkentette, összesen hat darab az, melyet minden Magyarországon megjelenő kiadványból közcélra kell felajánlani. A könyvek egy köre így elérhetetlen marad a kölcsönzőhelyek számára. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma könyvtárközi kölcsönzési rendszer kiépítésével próbál javítani a helyzeten. A lelőhely-adatbázis elérhető az interneten, ahol megtudható, hogy egy keresett mű melyik könyvtárban található.

Pobori Ágnes, az észak-pesti régió igazgatója úgy véli, a könyvtári funkciók egymás rovására elégíthetők csak ki.

Egyre erőteljesebb szelekcióra

kényszerít a beszerzésre fordítható összeg vásárlóerejének csökkenése is. Az inflációt még csak-csak követi a keret, de az áremelkedést képtelen. A tavaly beszerzett szakkönyvek, albumok átlagára 3200, a szépirodalmi könyveké 1700 forint volt. Utóbbi műfaj van leginkább fenyegetett helyzetben. Pedig ha évente csak tízen keresnek egy klasszikus könyvet, attól az még állandó igényként kezelendő, és létjogosultsága nem vonható kétségbe. Napilapok közül a kisebb helyeken csak kettő járatására van lehetőség. A gyakorlat az, hogy ezek között mindenképp van egy kormányszempontok szerint író, másodiknak azt rendelik, amelyiket a legtöbb olvasó keresi. Újonnan megjelenő újságot nemigen fizetnek elő, ez csak egy régi lemondása mellett lehetséges. Állandó frissítésre szoruló informatív anyagok (jogtárak, külföld felé kapcsolatot jelentő szakfolyóiratok) beszerzése is szükségessé vált. Megjelent a CD, majd a CD-ROM, mely másfajta információk másfajta közlését teszi lehetővé. Ezek a dokumentumok viszik el az éves pénz kétharmadát, jóval drágábbak, mint a hagyományosak, a beszerzésre fordítható összeg megállapításánál mégsem játszottak szerepet. Idén javít valamit a helyzeten a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma részéről megítélt harmincmilliós érdekeltségnövelő támogatás. A könyvárak jelentős növekedése azonban továbbra is várható, de ennek fedezésére semmilyen tartalék nem áll rendelkezésre. Egy közepes területű budapesti könyvtár négyezer olvasóval bír, harmincezer kötetes állománya mellett évi egy-másfél millió forintos gyarapításra van módja. Régebben ismert volt a mondás könyvtároskörökben:

egy példány nem példány

Ma elterjedt az egypéldányos beszerzés, és ezeknek a köteteknek az amortizációja elkerülhetetlen. Különösen igaz ez a fűzött, ragasztott darabokra, a kötött könyv ma igen ritka.

Az uniós követelmények között is szereplő online számítógépes rendszer, amely mind a könyvtárak közötti, mind a világhálóval való kommunikációt biztosítaná, a könyvtárak széles körében jól használható módon még nem létezik. A magyar rendszer élén álló Széchényi Könyvtár alapvető szerepe ellenére sem kapott lehetőséget arra, hogy archívumát digitalizálja. Későn kezdtek el foglalkozni az automatizálással, kezdetben nem támogatta átfogó kormányprogram. A probléma sürgető volt, így a könyvtárak önállóan kezdtek a megoldásába. Ezért mára eltérő struktúrák alakultak ki, nincs egységes szoftver, a kompatibilitás megteremtése rengeteg költséget és energiát emészt fel. A jelenlegi kultúrpolitika "Arccal a könyv felé" jelmondattal hirdeti az írott szó fesőbbrendűségét. Az olvasásra való hajlandóságot féltve, leállította a Sulinetet. Mostanában próbálja a folyamatot visszafordítani, behozni, amit lehet. Az elmúlt két évben 519 intézmény összesen 612 millió forint támogatást kapott minisztériumi részről számítógépes fejlesztésre. Ezeket az összegeket címzett támogatásként osztották ki, így sok esetben eleve csak községi vagy iskolai könyvtárak pályázhattak. A modern információszerzés kontra könyv vitát az igazgatónő nem tudja értelmezni. Úgy véli, egy regény előnyeit a technika nem tudja háttérbe szorítani. Ötévente új hordozók jelennek meg, melyek aztán sorra jelentőségüket vesztik. Ha a könyvvel ez nem történt meg, már nem is fog, jusson bár a televízió, az internet bármilyen kulturális vagy praktikus magaslatokba.

A könyvhiánynál nagyobb gondot csak a többlet okoz. Ha a fölös példányok minden próbálkozás ellenére megmaradnak hátsó irodák akadályainak, az olvasók vehetik meg őket jelképes áron. A kiárusításokon minden elkel, amit lapozni lehet. Ebből kitűnik, hogy alacsonyabb árak mellett

erős kereslet lenne

a könyvre. Ami kihullik ezen a rostán is, az menthetetlenül zúzdában végzi. Zömében ez történt az egykori szovjet kiadványokkal, 1990 után válogatás nélkül dobták ki őket. Pobori Ágnes szerint ez korlátolt rendező elv, a minőség megtalálja az olvasóját. A Timur és csapata a mai napig keresett, míg Dimov Dohánya már akkor sem kellett senkinek. Fontos, hogy az elavultságot mint szelektálási szempontot ne a történeti munkákra értelmezzék, hanem szakkönyvekre, szó-, cím- és jogtárakra. Nyilvánvaló, hogy nincs szükség Marx, Engels, Lenin teljes életművére, de ma már egyes műveik megőrzésének jelentőségét senki nem vitatja. Bármi, ami selejtezésre ítéltetik, raktárban várja sorsát, a használó számára nem létezik.

Nem kis energiába kerül az ajándékozás kivédése sem. Soha nem látott mennyiségben érkeznek magánkiadványok alanyi költőtől, történelmi kváziregények írónőjétől és attól a rettegett, ám termékeny szerzőtől, akinek munkássága kizárólag versben íródott historizáló elbeszélésekre korlátozódik. Eleinte sorra megjelentek marginális vallások és pártok ambiciózus képviselői, akik számon kérték, ha kiadványaikat nem találták a polcon. Akadt, aki cselt vetett. Beadta a művet, majd egy hét múlva ártatlan képpel érdeklődött: Hát az Árpád apánk öröke megvan-e? Tiszteletüket tették krisnások és hitesek, zöldek és kopaszok. Jöttek jegyzők és kulturális bizottsági tagok, hogy sugallják, mit is volna helyes tartani. A hálózat képtelen felvállalni a különféle tanok prezentálását, és nem foglalkozhat propagandával. Elfogulatlansága alapvető kívánalom.

Az állományt jobban kell védeni, mint egykor. Mit gondolnak, mire vágynak, akik könyvtárba törnek be? Visznek számítógépet is persze, de mellette könyvet. A "virágot és könyvet lopni nem bűn" elképzeléssel a könyvtárosok nem tudnak egyetérteni. A szisztematikus portyázásból az derül ki, hogy a tettesek nyitottak a természet- és társadalomtudományok nagy kérdéseire, és meglepően jártasak az irodalomban. Nemcsak azt tudják, mit keresnek, de azt is, hol. Különösen népszerű köreikben az Emberiség krónikája, a Rejtvényfejtők lexikona, valamint az SH-atlasz sorozat. Minden bizonnyal gyűjtők, antikváriusok megrendelésére dolgoznak. A kártevés kifinomult formáiban maguk a felhasználók utaznak. A fénymásolást úri mulatságnak tartják, úgy vélik, van, amit csak eredetiben érdemes olvasni. Egész tanulmányokat, táblázatokat tépnek ki, az illusztrációk kezeléséhez pengével készülnek. A Reviczky utcai, megújult központi könyvtárban felállított biztonsági kapuk sem csökkentették a birtoklási vágyat. A jeladót a könyv gerincébe építik, ez kedvez a tolvajnak, mivel a lényegi mondanivalót sosem oda írják. A leltárhiány megengedett mértéke az állomány nagyságrendjétől függ, közepes esetben 15-20 000 forint. Itt azonban a bekerülési árat veszik figyelembe, ami egy jó pár évvel ezelőtti Diákkönyvtár sorozatból való darabnál például három forint, így a lehetőségeket minden könyvtár kimeríti egy-két eltulajdonított könyvvel. Ráadásul egy részük nem is pótolható. Ez a visszásság jól példázza, hova vezet, hogy a megváltozott gazdasági körülmények között egy 1975-ös rendelet szabályoz.

Az igények feltérképezése

könnyű, hiszen az olvasó rákönyököl a pultra, és mondja, mire vágyik. Nehézsége ugyanebben rejlik, meg kell húzni a határokat, és tudni kell nemet mondani. A könyvtáros színvonal alatti munkák népszerűsítésében is kénytelen részt venni, ami esetenként összeegyeztethetetlen értékrendjével. Tudatosan nincs ilyen értelmű minőségi felülvizsgálat. Nem szabályoz semmilyen normatíva, egyedül a pornótól való elzárkózást deklarálták, meg is sértve ezzel az alapkoncepciót, mely szerint az olvasó igénye mindenekfelett való. Hiszen ez a kérés újra és újra felmerül a tagság részéről. A könyvtári szolgáltatások köre mentálhigiénés tanácsadással, szociális munkával bővült. A munkanélküliség, a hajléktalanság és a drog megjelenése új olvasói csoportokat hozott. A kapitalizmus gyermeke öntudatos fogyasztóként jelenik meg. Több a konfliktushelyzet, mint régen, a napilapolvasók között többször kerül sor szóváltásra.

A fővárosi hálózatban dolgozók száma a nyolcvanas évek óta harmadára csökkent. A könyvtárügyi szakemberek díjazása még a pedagógusokét is alulmúlja. Az érintettek különösen sérelmezik azt a különbséget, ami a rokon értelmiségi csoportokhoz képest az egységes bértábla ellenére létezik. Egy könyvtáros a kötött munkaidő miatt nem tud pótlólagos jövedelemhez jutni. Legutóbb a minimálbér-emelés járt tömeges kilépéssel. A friss diplomás munkatárs bruttó (!) fizetése jelenleg 39 600 forint. Ez az összeg csak mintegy 7000 forinttal kevesebb, mint ami a diplomás, tízéves munkaviszonnyal rendelkező szakembert megilleti. Az emelés nem befolyásolta a gyakorlott kollégák díjazását, mégis azt látszott bizonyítani, hogy nem várható javulás, mert ha van is forrás rendezésre, az csak tűzoltásra elegendő. A bérköltség így is fele a megállapított éves keretnek. Mint azt Lévay Zoltántól, a minisztérium sajtóirodájának munkatársától megtudtuk, a közgyűjteményekben és közművelődési intézményekben foglalkoztatottak fizetése 2001. januárjában 6-9 százalékkal emelkedik, míg jövő szeptemberben minimum 15, de akár 24 százalékkal is többet vihetnek majd haza a szakmai munkakörben dolgozók.

A régióvezető épp e perspektíva nélkül maradt középgeneráció munkáját tartja a legértékesebbnek. A képzésből frissen kikerültek nemcsak tapasztalatlanok, de többségükben műveletlenek, olvasatlanok is. Nincs mód válogatásra, ez a pálya nem vonzó a fiatalok számára. Most is több státus van szabadon. Pobori Ágnes úgy látja, a könyvtárügy kormányzati kezelése a retorika szintjén topog. Ez az a terület, ahol a befektetés nehezen, hosszú idő alatt térül meg, és eredményei kevéssé számszerűsíthetők, hiszen nem profitorientált az ágazat. Nem tartozik a létfenntartás körébe, a nehezebb helyzetű önkormányzatok inkább azt a szolgáltatási kört támogatják, amelyre érzékenyebb a lakosság. A mozi, színház közönségéből már kiszorultak a leszakadó rétegek. A közkönyvtár az utolsó hely, ahol a kulturális esélyegyenlőség még megvédhető volna.

Kempf Zita

Észak-Pest legkeresettebb könyvei

Meyer, Hermann: Feng Shui, Édesvíz, 2000

Allport, Gordon W.: Előítélet, Osiris, 1999

Atkinson, Rita L.: Pszichológia, Osiris 1999

Cole Michael: Fejlődéslélektan, Osiris, 1997

Peck, David: Személyiségelméletek, Gondolat, 1983

A kommunizmus fekete könyve, Nagyvilág, 2000

Kurdics Mihály: A kábítószer itt van testközelben, Zsiráf, 1996

Hill, Napoleon, W.: A siker titka: pozitív lelki beállítottság, Bagolyvár, 1993

Buda Béla: A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei, Animula, 2000

Bíró Yvette: A hetedik művészet, Osiris, 1998

Meir, Golda: Életem, Filum, 2000

Cox, Josephine: A családi boldogság, Elektra Kiadóház, 1998

Esterházy Péter: Harmonia czlestis, Magvető, 2000

Farkasházy Tivadar: Hetedik, Glória, 2000

Golden, Arthur: Egy gésa emlékiratai, Trivium, 1999

Golon, Anne és Serge: Angelique sorozat, Magyar Könyvklub, 2000

LaRosa, Linda J.: A hercegnő, Fabula, 1994

Rowling, J. K.: Harry Potter sorozat, Animus, 2000

Vámos Miklós: Apák könyve, Ab Ovo, 2000

Závada Pál: Jadviga párnája, Magvető-Magyar Könyvklub, 1999

szerző
Kempf Zita
publikálva
2001/18. (05. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...