Film: Karamellbedobás (Lasse Hallström: Csokoládé)

  • Kempf Zita
  • 2001. március 15.

Zene

Egy adag somlói galuska pillanatok alatt fel tudja dúlni a közérzetet, erre egy kovászos uborka sose volna képes. Bár a főtt tésztán és a nyers kolbászon is minden alkalommal van mit megbánni, merem állítani: édességgel történik legtöbbször, hogy akaratunk ellenére tesszük magunkévá. Nincs az a kis mennyiség, ami ne volna túl sok valós szükségletünkhöz képest - itt pszichés tapasztaláson kívül táplálkozástudományi tényekre is hivatkozhatnék -, és nincs az a nagy, ami elégségesnek tűnne a vágy ellentételezésére. Az édes a legkevésbé rafinált csábító a négy alapíz közül, közönséges és erőszakos. Ezenkívül diszkriminatív is. Nincsenek önálló üzletek, melyek kizárólag savanyú, keserű vagy sós ennivalókat árusítanának. A cukrászdákban viszont épp csak megtűrik a sajtos masnit és a kávét, talán azok kedvéért, akik a küszöb átlépése után is képesek megőrizni emberi tartásukat. Az utóbb említett sem igazi kivétel, a többség úgyis addig mesterkedik, amíg abból is édességet csinál.
Egy adag somlói galuska pillanatok alatt fel tudja dúlni a közérzetet, erre egy kovászos uborka sose volna képes. Bár a főtt tésztán és a nyers kolbászon is minden alkalommal van mit megbánni, merem állítani: édességgel történik legtöbbször, hogy akaratunk ellenére tesszük magunkévá. Nincs az a kis mennyiség, ami ne volna túl sok valós szükségletünkhöz képest - itt pszichés tapasztaláson kívül táplálkozástudományi tényekre is hivatkozhatnék -, és nincs az a nagy, ami elégségesnek tűnne a vágy ellentételezésére. Az édes a legkevésbé rafinált csábító a négy alapíz közül, közönséges és erőszakos. Ezenkívül diszkriminatív is. Nincsenek önálló üzletek, melyek kizárólag savanyú, keserű vagy sós ennivalókat árusítanának. A cukrászdákban viszont épp csak megtűrik a sajtos masnit és a kávét, talán azok kedvéért, akik a küszöb átlépése után is képesek megőrizni emberi tartásukat. Az utóbb említett sem igazi kivétel, a többség úgyis addig mesterkedik, amíg abból is édességet csinál.

Az édességfélék e kettős természetét jól ismeri Vianne (Juliette Binoche), aki a helyreállítás szándékával az emberi viszonyokban legalább olyan pusztítást képes végezni, mint fent nevezett sütemény a gasztronómiában. Legfontosabb ehhez a kellő ritmusérzék, és mivel ő rendelkezik ezzel, a megfelelő pillanatban érkezik a megfelelő helyre. Kínálatot visz oda, ahol csak kereslet van. Olyankor, amikor a szükséglet még nem tudatosult. Így készületlenségükben lepheti meg a lakókat a francia kisvárosban, ahol

csokoládéboltot nyit nagyböjt idején

A családi hagyományt viszi tovább az északi széllel érkezett tündér, amikor ősi maja receptek alapján készíti gyönyörű, egyenként csomagolt, személyre szóló bonbonjait. Nem is annyira pénzért adja, mint inkább a sikerért, hogy eltalálja, kinek gyógyszer az életére a forró csokoládé chilivel, kinek pedig a kókuszrügy kakaóporba mártva. Vágyakat lehet nála kielégülésre cserélni, és ez veszélyes kereskedelem. Mindenkinek rajta kívül. Kiszolgáltatottá teszi a szerencséltetetteket és félelemmel telivé mindenki mást, akinek efféle érzéki felajánlások nem állnak módjában. Kurvákra igazán nem lehet féltékenykedni, bölcs asszonyokra annál inkább. A boltoskisasszony erős egyénisége a férfiak elvesztésével fenyeget. A lehetetlent kísérli meg: élvezet és hit szintetizálását, elérni a pontot, mikor a bűn egyben maga a feloldozás. Ilyesmire tanított a Szeress Mexikóban című filmben Alfonso Arau is, ő szintén az asztali örömökből indul ki.

A Csokoládé környezete kisvárosi, morálja szintén. Úgy, ahogy azt amerikai, brit és cseh változatokban már annyiszor láthattuk. Nincs nagy különbség: a plébános mindegyik templomának kapujában egyenként fog kezet a misére érkezőkkel.

"vó közeg, amely ketrecbe zár

Lehet boldognak lenni, de csak a kipróbált módon. A kérdés: van-e joga az idegen nőnek felmutatni az alternatívát, és kísértéssé lenni, nyilvánvalóvá tenni a hiány jelenlétét? Romoljon-e el, ami elromolhat? Mi értékesebb, ami jó, vagy ami működőképes? Szabad-e az élhetőséget feladni az élvezetért? Vianne hatalma a díler hatalma, a tudásé, hogy portékája kell, még ha kezdetben senki se gondolná is így. Ez a lépéselőny a lényeg: mire észleled a kárt, már lenyelted a gyilkos anyagot. Ártatlannak látszott: kakaópor, zsír, cukor, némi festékanyag. De micsoda nő nyújtotta át!

Lasse Hallström, a rendező sorozatos jó döntéseivel nemcsak nézőit, hanem az Oscart is megnyerheti. Jók az esélyek, az ilyesmi tetszeni szokott az akadémikusoknak, bár ami Juliette Binoche-t illeti, a másodikat nem adják könnyen. Másrészt viszont a karriereszménynek megfelel a határozott lépkedés a létrán felfelé, a legjobb mellékszereplő díja után a legjobb női főszerepé. Talán Az angol betegnél kellett volna jobban meggondolni a dolgot, de az önmérséklet sose volt e zsűri sajátja. Az is biztos, hogy a színészben több is van még csokoládéárusnál.

Once upon a time... kezdődik a történet, nem sokáig hagyva kétséget afelől, hogy itt mesélni fognak nekünk. És valóban, a film készítői egy menekülési irányt ismernek: előre. Nem titkolni, előre feltárni a széplelket. Így nem róhatja fel a néző a sablonos figurákat, a markánsan elkülönülő frontokat, a fecsegést nagy szavakkal, a szólamokat jóról és gonoszról. Nem mondhatja: Ilyen nincs, nekem ugyan ne meséljenek! Nincs is, hiszen már az elején megmondták, nem ér a nevük: Üljetek körbe, gyerekek, mesét mondok mostan. Lehet boldog a vég, és kaphat az elhagyott gyermek új apukát. Mesezene szól, mesések a színek, zsongító narráció duruzsol. Innen meg vagyunk véve, aki ma felnőttnek mesélni tud, bármire képes. Juliette Binoche mást se tud, Lasse Hallström majdnem tud, de

elvéti a mértéket

Helyesen érezte, hogy háromszorosan is kincset talált, a környezet, főszereplője és a hangvétel tekintetében, de mintha műve átvette volna a hatalmat. Oly nagyon megszerette figuráit, hogy bár a nyolcvan- ötödik perctől jobbnál jobb alkalmak kínálkoznak rá, képtelen útjukra bocsátani őket. Csak szövi, szövi a mese fonalát. Elvarr minden szálat, siet minket megnyugtatni az utolsó statiszta sorsát illetően is. Hogy ne forgolódjunk álmatlanul az esti puszi után. Vannak filmötletek, amelyeknél tudni kell megelégedni a másfél órával, vagy meg sem szabad állni hétig. Az viszont kevesek joga. Mítoszt lehet teremteni amerikai eszközökkel, misztériumot nemigen.

Kempf Zita

Chocolate, színes, amerikai, 2000, 121 perc; rendezte: Lasse Hallström; fényképezte: Roger Pratt; szereplők: Juliette Binoche, Johnny Depp, Judi Dench, Lena Olin; a UIP-Duna Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.