Végtelen történet
Ahhoz, hogy lekössön a tény, hogy Bajor Imre egy Ildikó nevű telekszomszéddal épp Mexikóban nyaralt, tudnom kell, hogy mondjuk tavaly ilyenkor elvált feleségétől. Jöjjön egy kis agytorna, régi és új információk szortírozása, a valami valamiből következik felfedezése, a büszkeség, hogy a fejleményeket fejben tartjuk, tudjuk, hogy Fonyó Barbara Kósa L. Adolfhoz ment hozzá, aki így Vitray veje lett stb. (Mintha nem verne minket az isten épp eléggé saját viszonyainkkal, a másokéba is be kell férkőznünk.) Mindegy, éljenek, sőt beszéljenek róla boldogul, meghallgatjuk, ha egyszer nem tudjuk életeseményeiket sajátjainkkal überelni.
Örvendjünk, hogy hírnév nélkül kell élnünk, ellenkező esetben a mostaninál is kevesebb esélyünk volna rá, hogy megőrizzük méltóságunkat. Egy reggel arra kellene ébrednünk, hogy hivatalosak vagyunk egy show-ba, ahol fájdalmasan átlagos életünkből vett vicces sztorikat adunk elő százezrek füle hallatára, mely százezrek visítva és tenyerüket csapkodva fognak kacagni ezeken. Mintegy tizenkét egész percen át, amíg a műsorvezető udvariasnak ható módon fel nem szólít, hogy húzódjunk arrébb a díványon, és ha akarjuk, hallgassuk meg a következő hírest. A talkshowman saját személyiségét olyan fegyelmezetten tartja háttérben, annyi megelőlegezett pozitív értékítélettel, határtalan érdeklődéssel kérdez és hallgat, hogy az nem utalhat másra, mint hidegfejű, szemérmetlen számításra. Felmerül a kérdés, ha már valaki ilyesmi készítésére adja fejét, próbáljon-e etikusan viselkedni az etikátlan területen, vagy inkább az ízléstelenséget és felszínességet igyekezzék tökélyre vinni? Választja vagy nem,
Fábry Sándor
az utóbbira példa. Nem állítom, hogy az ember nem lehet ordenáré, de muszáj közben levideózni? Gondolom, Fábry se rögtön ezzel kezdte. Egyszer-kétszer elveszthette a kontrollt, majd elhatározta, erényt kovácsol a dologból, ha már úgyis tanúi akadtak. Show-jában még a beszélgetés látszatáról is lemond, és csak büntet, büntet minket szakadatlan, amiért erre még mindig kíváncsiak vagyunk. Beszélgetőpartnereivel mohón marakszik egy-egy ugródeszkán, igyekeznek egymást túlkiabálni. Ezért beszél gyorsan és sokat, nem azért, mert az imidzséhez tartozik. Bedobja a hívószavakat azokra a megbeszélt témákra, amelyek a felvétel előtt elég hatásosnak látszottak. A közönség nem valós impulzusok, hanem a dramaturgia kényszerítő eszközei mentén tör ki tapsban, nevetésben. Semminek a kifejtésére nincs idő, és az is előfordul, hogy Fábryt annyira nem érdekli a válasz, hogy észre sem veszi, ha nem várta meg. Ha egy óvatlan pillanatban mégis kialakulni látszana valami valódi, Fábry gyorsan közbelép, és felszólítja a vendéget: mutatna tán valami kunsztot. Itt jön el általában a mélypont, többnyire dal, tánc vagy fakírmutatvány formájában. A műsorvezető sajnos ritkán képes megállni, hogy beszálljon, bár ez emberbaráti cselekedetnek is tekinthető, amennyiben az a szándék vezérli, hogy az áldozat ne egyedül csináljon bohócot magából.
A Fábry reményei szerint zavaró show-ban ez a rejtélyes okból erőltetett elem bizonyul a legzavaróbb tényezőnek. Alibi jellege különösen az előzmények miatt szembeötlő. Aktuálexpozéjában a műsorvezető kioszt, megmondja a tutit. Közéleti kommentárjaival, dacosan vállalt politikai inkorrektségével (mely lassan mint falat kenyér) az olcsóság aláaknázott terepén keresi a veszélyt. De sérüléseket csak a mára állandósult tematikus blokk okoz, ahol halva született ötleteket tartanak kínzóan hosszú percekig inkubátorban. Feliratozással, karikatúrákkal, effektekkel próbálják támogatni a poénokat, de ettől még nyilvánvalóbbá válik, hogy azok saját lábukon nem állnának meg. Ezek ellenére a komoly kabaréhagyományokra építő konferansz erős kezdés, csak ennek végén veszíti el a Showder a rutinos első tíz százalékot.
További húszba kerülhet, amikor a dizájncenter is véget ér. Egykori kárunkon ma örvendezni szívünknek kedves elfoglaltság évek (szám szerint: tizenegy) óta. Illúziókat táplálnánk a reménnyel, hogy a kapitalizmus termékei majd további tizenegyig eltartják. Szerencsére a plasztik lassan bomlik.
A Showder humor-bonbonjait a tréfamester öniróniája védi meg a kakaóvaj kicsapódásától. Annak sejtetése, hogy lelkében van egy kicsi a cigányzenészéből, kicsi a szőke nőéből. Hogy Szőke Andráséból meddig lesz még, az kérdéses. A lovak egymás alá adásának okait csak találgathatjuk. Akár szó lehetne barátságról is, hiszen azzal is előfordulhat, hogy idővel kényszeredetté válik. A showman Fábry elég tehetséges, ünnepelt és agresszív ahhoz, hogy lenyomjon a torkunkon mindent. Azt is, amit kívánunk, és azt is, amit nem. Az igazi bravúr mégis az, amivel eléri, hogy képtelenek legyünk különbséget tenni a kettő között.
A másik véglet
Vámos Miklós,
az értelmetlen műsorcímek mestere. Könyvei ismeretében úgy gondolnánk, legalább három-négy személyisége van, de a színpadon ezekből egy sem látszik. Mintha megfogadta volna, történjen bármi a felvétel alatt, holmi vendég belőle megnyilvánulást ki nem húz. Buddhamosolya, eltökélt takarékoskodása a szóval imidzset teremtett. Egy hangsúlyos jelenlét, amit nem tudunk konkretizálni. Az az érzésünk, hogy van körünkben valaki, aki mindent tud, de semmit el nem árul. Meghívottjai vagy feltalálják magukat egyedül, vagy ülhetünk csöndben órákig, mint valami pszichodráma-gyakorlaton. Eleinte tetten érhető volt a szempont, amely alapján beszélgetőtársait válogatta, mintha fontos lett volna számára, hogy az illetővel megértsék egymást, ismerje és becsülje munkásságát. Mostanában az ilyenek elfogyni látszanak, ezért mintha kalapból lenne kénytelen a neveket kihúzni. Tulajdonképp logikus is, Vámos még mellékszerepre sem tart igényt, értékítélete, reakciói úgysem árnyalják a kialakuló képet. A főszereplő szerencsére többnyire nem hajlandó őt showmannek tekinteni, úgy dönt, inkább az írónak beszél. Így a műsor ellenáll a hatásvadászat csábításának, látványos események helyett figyelmet kaphatnak apró emberi dolgok, szokások, mélyebb gondolatok. Az őszinteség előhívásához jó stratégia lehet a konfliktusok kerülése. Ez viszont közel visz egy másik csapdához, az érzelgősséghez. Kellő előkészítés hiányában sokszor szisszenünk fel tapintatlannak ható kérdéseknél (édesapa börtönbüntetése, édesanya halála). Nem tompítja feszengésünket az ilyesféle bevezető: "Nem tudom, hogy megkérdezhetem-e..., ha nem akarsz, majd nem válaszolsz..." Azt a kérdést, amelyért előzetesen csaknem elnézést kell kérni, nem szabad (érdemes) feltenni. Vámos talán szíve szerint nem is tenné, ha a szituáció érezhetően nem engedi meg, de tudja, hogy a műfaj igényli a vájkálást. A legváratlanabb pillanatokban személyre szóló, nagy gonddal készített ajándékot vagy emlékkönyvet ránt elő. Rossz érzésünk támad: kihagytak valamiből, a közjáték nem az előttünk zajló pillanatokban gyökerezik. Ezek itt nyilván bensőséges barátok évtizedek óta, csak úgy tesznek, mintha partnerek lennének egy nekünk készített beszélgetős műsorban.
A műfaj modern klasszikusa,
Friderikusz Sándor
az állandó megújulás vélt vagy valós igényétől hajtva, tán saját súlycsoportjában csalódva, a kisebb ellenállás felé vette az irányt. Romlatlan riportalanyokat talált, amikor gyerekekkel kezdett, az ő személyiségük így márciustól bővített műsoridőben mehet át jelentős módosuláson. Ipari méretű produkáltatásuk a Gyerekszáj című programban arra emlékeztet, amikor a látogatóba érkező nagynéni előtt ilyenformán kapacitálják a gyereket: "Mutasd, hol a fütyi!", "Mi az a csúnya szó, amit az oviban tanultál?" A műsor fő erénye is ez, a kíméletlen szembesítés. Végig kell néznünk, ahogy gyerekeink leképezik összetákolt rendszerünket, visszás szabályainkat, eleve kijátszhatóra kitalált erkölcsi normáinkat természetesen és ijesztően úgy, mint valami megkérdőjelezhetetlent.
Önreflexiója szerint a show a gyerekszeretetből indul ki, képernyőn nézve viszont úgy tűnik, Friderikusz nem ismeri a gyereklét természetét. Szándékai felszínesebbek annál, hogy ismerni akarja. A gyerekeket képtelen helyükön kezelni, vendégeit saját szintjére kényszeríti, eszközként használja. Adás előtt imidzset kapnak, lepkét és szalagot kötnek a hajukba, pszichodrámával foglalkozó szakemberek melegítik be őket... Babázás ez, nélkülöz minden tiszteletet.
Naponta százötven család küszködik azért, hogy gyermeke eredetiségét a tévénézőkkel is elismertesse. A gyermeknek jelentkezés után már csak három fordulóban kell bizonyítania, mielőtt adásba kerülhet. Csak reménykedhetünk, hogy a most hat-nyolc évesek később sem bánják majd a nyakukba varrt tévésztárságot. Gyorsan tanulnak, a legügyesebbek már az első felvételek során felismerik, mivel arathatnak hangos sikert a nézők körében. Minden humorosnak érzett okoskodás után kilesnek a nézőtérre, van-e hatás. Itt harsánynak kell lenni, nagyszájúnak, édesnek, édeskésnek. Hogy meg kelljen zabálni azt az okos gyerekszájat. A három gyerek párhuzamos szerepeltetése versenyhelyzetet hoz létre. A versenyzők hamar rájönnek, hogy a figyelem kivívása érdekében érdemes a másik fölé-, illetve jelen esetben aláígérni. A szexualitás mindig hálás téma, csakúgy, mint a szülők mószerolása. A mulatságosság és az idiotizmus képviseli a fő értéket. A hírek szerint a Gyerekszáj készítői úgy érzik, lehetne a műsor még ennél is kedvesebb és szórakoztatóbb. Ezért március közepétől változni fog. Megpróbálják az amúgy is édes gyerekek közül a legédesebbet kijelölni, és jön Friderikusz gyereklelkisegély-szolgálata, hogy a vesztes típusok se maradjanak talk-show nélkül. Csak elgondolkodó, visszafogott, óvatosan fogalmazó gyereknek nincs helye a stúdióban, föltehetően azért, mert ezek a tulajdonságok nem konvertálhatók nézőszámra. Pedig azt meghálálják a műsorkészítők, a felvétel után minden résztvevő választhat valamit Fridi bácsi játékboltjából. Így legalább helyükre kerülnek a dolgok, üzletnek is látszik, ami annak lett kitalálva.
Kempf Zita
Esti showder Fábry Sándorral, RTL Klub, kéthetente csütörtökön, 19.55; Rögtön jövök, MTV 1, kéthetente vasárnap, 21.05; Gyerekszáj, TV 2, hétköznap 19.30 vagy 19.45
Mi mennyi
Az AGB Hungary felmérésének teljes múlt évi adataiból kiderül, hogy Fábry Sándor műsora, az Esti showder (RTL Klub) rapszodikus közönség-arány-eredményekkel bírt kezdetben, majd tavaly novembere óta stabilan tartja a 45 százalék körüli eredményt "az adott pillanatban tévézők aránya" mutató esetében. Legalacsonyabb arányszáma 26 százalék, legmagasabb 52 százalék volt. Ugyanezen mutató szerint Friderikusz Sándor Gyerekszája (TV 2) erősen kezdett augusztusban a maga 52 százalékával, 37 százalék alá azóta sem esett, átlaga 48 százalék. Vámos Miklós a Rögtön jövök (MTV 1) első adásával az akkori nézők 11 százalékát vonzotta, később beérte előző műsora, a Rögtön eredményeit, legmagasabb értéket, 21 százalékot a legutóbbi hónapokban produkált. Ezek az értékek leginkább a saját tendenciákról adnak információt, mert nem lehet figyelmen kívül hagyni az eltérő vetítési időpontot, műsoridőt és egyéb jellegzetességeket. Összehasonlításra inkább alkalmas a nézettségi mutató (egy percre jutó átlagos nézőmennyiség), amely a teljes népességet figyelembe véve mér abszolút, illetve arányszámban. Az alábbi táblázatban az elmúlt hat hónap adásonkénti átlageredményei kerekítve láthatók.
Gyerekszáj 2,3 millió fő 25%
Esti showder 2 millió fő 22%
Rögtön jövök 627 000 fő 6,8%
Oázis (Kepes András, MTV 1) 623 000 fő 6,8%
Kettesben (Szilágyi János, MTV 1) 276 000 fő 3%
Az emocionális tényezőt is figyelembe véve a Marketing Centrum Országos Piackutató Intézet szervezett szavazást honlapján (e-voks). A szavazók fele számára Fábry Sándor a legszimpatikusabb showman, Friderikusz Sándor kapta a szavazatok további 11, Kepes András 9, Vámos Miklós pedig a 8 százalékát.
