Bizonyos prózákat olvasni legalább olyan figyelmet és nemes erőfeszítést követel, mint azokat megírni. Így van ez különösképp a regények esetében, és ez tapasztalható Solymosi Bálint könyvének útvesztőjében is, melynek műfaját nehéz volna meghatározni. Annyi azonban biztos, hogy érdemes egyben olvasni, kilépni a mindennapiság szaggatott monotóniájából, és nekiülni, akár ha valóban regénnyel volna dolgunk. Hagyni, ragadjon el a mű ideje, a Solymosi prózájára (és verseire) sajátosan jellemző lélegzetvétel, zenei ritmizáltság, amire felfigyelhetünk, ha kitartóan hallgatózunk. Magával sodor a mondatok üteme, az a gyakran líra közeli lüktetés, amely a könyvbe gyűjtött darabokat egységes művé rendezi.
