Kis utazás fesztivál: "Ez lenne hát az utolsó tangó?"

szerző
Jánossy Lajos
publikálva
2000/44. (10. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kis utazás címmel rendezték meg az Almássy téren a 70-es, 80-as évek generációjának önazonosítás-gyakorlatát. Azon túl, hogy ez az egész generációzás ab start gázos, már a programpontok puszta látványa is zavarba ejtett: vajon hogyan kerülnek a képbe egymás után az Ági és a Fiúk Kontroll-örökzöldjei, a kilencvenes évek kurrens dj-i és az Arató-diszkó Eruption-számai. A beharangozás mindenesetre nagyot szólt. Azt reméltem, talán mégsem nekünk harangoztak.

Almássy tér, 2000

Két nap egymás után, ez már nekem kicsit sok, de hát ha be van vállalva, akkor induljunk el, mondjuk úgy, ahogyan rég, vagyis a Felszabról, szépen végig, gyalog az Almássy térre, amit soha nem a legkedvesebb helyek között tartottam számon, de ahova menni kellett, mint abban az időben oly sok helyre: alternatív színházi őrületekbe, táncházba meg filmklubba. De a késő Kádár-kor ügyetlenül modernizáló, gagyi és kietlen terei, mint amilyen az Almássy is, soha nem jöttek be.

Van-e élet...?

Hogyan lehet egy generációs bulit összehozni úgy, hogy ne legyen semmi szenvelgés, nosztalgia, veterántalálkozó, a tényleges harmincasoknak is mondjon valamit, és a Kispál és a Borz felé törekvő ifjonti siserahadnak is bejárható, izgalmas teret nyisson? Ráadásul magam is rész vettem a gyakorlati foglalkozásban, a fotó- és plakátkiállítás anyagának válogatásában a Szőnyeiéknél. Gazdagnak és kreatívnak látszott a világ, amiben akkor éltünk, pedig valami rémítően nem szabad vette körbe, most meg itt állunk megfürödve, és nem sokra megyünk a szabadsággal. Most derült ki valóságos szegénységünk, gondoltam az Almássy felé lépkedve.

Ficsku, Villon, Citro‘n

Ekkor jött szembe az első lakossági író, aki épp az Almássy térre költözött, azt mondta, igyunk egy sört, rendben, válaszoltam, és fél perc múlva már azt rágtuk a sörhöz, hogy miért is nincs irodalom ezen a rendezvényen. Bármi történt is vele azóta, nekem például Földes László beszélt először Villonról meg József Attiláról, azok a sorok azóta is bennem vannak. Ha ezen a szálon tovább megyünk, dumáltunk tovább a Ficskuval, akkor meg igen nehéz megmondani, hol húzzuk meg a határokat. Ficsku még egy kisunikumot javasolt, én ellenálltam, és ezzel a megfontolt, harmincas sebbel-lobbal végül megérkeztünk az Almássy térre, ahol Citro‘nek, Skodák és Moszkvicsok sorakoztak, beszuszakolva a tér sarkába, hogy mutassák, mi is volt akkor, de még inkább azt, kik ma a szponzorok.

Dixi és Feszty

Belül minden változatlan, ugyanaz a kietlenség, ridegség, a büfében kőbányai, húsz éve nem ittam, nem lett rosszabb, vagy a többi sem annyival jobb, Dixire vártam, vele szerettem volna a fotórészt megnyittatni, mégiscsak ő volna, aki itt három évtizedet megcsinált. Megérkezett - pepita zakó, félrecsapott micisapka -, de színpadra már nem került, nélküle nyílt hat órakor az egész, diplomatikus szövegekkel, zakókkal és kiskosztümökkel. Almássy tér, 2000. Nagyon kevés ember, lézengés és kortyolgatás, mint egy novemberi kedd délután 1983-ban, elmaradt táncház után, korhű cucc, csak valahogy már nem szeretem újraélni. A kisteremben Ablakzsiráf Simon Balázs rendezésében, látom a Tótjocót úttörőben, ez jó, meg az előadás is, át lehet belőle futni a nagyterembe, Amorf Ördögök-koncertre, van bennük kakaó, viszont közben és előtte a Fiala beszélget Miskolci Miklóssal, Sütő Enikővel és az omegás Benkővel. Hát, nem tudom. Nekem nem ők voltak a nyolcvanas évek, persze kinek mi, maga tudja. De talán el kellett volna dönteni, hogy Feszty-körképet csinálunk-e, vagy azokról és azokkal beszélünk, akik akkor és azóta is fontosak nekünk. Ha nem megy, legyen teljes csönd szakadt székek, rossz szendvicsek, híg sörök és rosszul világított mignonok fölött.

Túl az Amorfokon és túl a Dixivel mégiscsak létrejött, kétórás, beltagokkal körbevett beszélgetésen, benne az Ági és a Fiúk által prezentált Kontroll-esten - "muskátlis ablakok", énekli a Bárdos változatlan varázzsal, kicsit alulhangszerelten -, azon gondolkozom, biztos-e, hogy holnap is ide kell jönni, és körülnézvén barátaim arcán ugyanezt látom. A Dixit meg éppen fotózzák.

Nemzeti szalonna

Persze eljövök másnap is, és életemben talán először végighallgatok egymás után két beszélgetést. Az egyik a "generáció" és a gazdaság kérdéseit járkálná körbe. Simó György (ex-Narancs, most: Matáv) és Jaksity György (Concorde Rt.) halk és fegyelmezett, a Szerbhorvát azért bekérdez, hogy mi van a korrupcióval, én is rákérdezek a médiaügyekre, elindulna egy életes duma, de ahogy szok´ ez lenni, a műsorvezető időhiányra hivatkozva lefújja a meccset. Ami meg ez után következik - Elek Istvánnal, aki vezércikket fogalmaz élőben a Magyar Nemzetnek, Debreczeni Józseffel, aki ízlésesen hallgat, Dessewffyvel, aki lendületes, de újat nem mond, és Seressel, aki szokatlanul visszafogott -, arról nem van mit mondani, mert ők sem nagyon vantak.

A Kispálékat már nem hallgatom meg. Házibuli közelg, ott leszünk, harmincasok, ki így, ki úgy, legyen elég. Ennyi volt, nem temetni jöttem és nem dicsérni.

Jánossy Lajos

szerző
Jánossy Lajos
publikálva
2000/44. (10. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...