Török Tibor

  • Török Tibor

Török Tibor cikkei

Használtautó-import Magyarországon: Vaskorszak

  • Török Tibor
A tavalyi intézkedéseknek köszönhetően jelentősen megugrott a Magyarországra behozott használt autók száma, mind a magánszemélyek, mind pedig az importőr cégek éltek a liberalizáció adta lehetőséggel, és alaposan bevásároltak külföldön. Bár az évjárat-korlátozás is megszűnt, a gépkocsiimport már nem arról szól, mint a kilencvenes évek elején, nyoma sincs a roncsderbinek. Most úgy tűnik, az egy évig tartó jó világnak az állam véget vet: valamelyik minisztériumban kiszámolták, hogy a behurcolt autók átlagára 370 ezer forint körül volt, ami több mint érdekes, főleg ha egy jóképű német márkáról van szó.

Vizsgálat főiskolai játékengedélyek ügyében: Bácsi kérem, hogyér´ lehet itt focizni?

  • Török Tibor
Állami szerv dolgozójaként elkövetett vesztegetés és más bűncselekmény alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást a szombathelyi ügyészség a helyi Berzsenyi Dániel Főiskola testnevelési tanszékének oktatója, Sákovics Péter ellen. Az elmúlt napokban - hírzárlat mellett - megindított rendőrségi vizsgálatnak azt kell tisztáznia, hogy igazak-e a hallgatók vádjai, miszerint a tanár pénzt kért a sportszakmai gyakorlatok igazolásáért.

Vadállatok a fedélzeten: Róka fogta kuka

  • Török Tibor
Legutóbb a soproniak szembesültek a problémával, a rókák igencsak otthonosan mozogtak a város egyes kerületeiben. A Városüzemeltetési Kft. illetékesei talán az egyetlen törvényes megoldást találták azzal, hogy fontolóra veszik, altatólövedékes fegyvert vásárolnak a gyepmesternek, aki némi munkakörbővítés után nekifoghat a probléma megoldásának. A rókák urbanizációja nem eseti jelenség: a megyei lapok rendre hírt adnak a városokba látogató, kukákat szétszedő, játszótereken, sőt védett temetőben is szimatoló állatokról. Falun még ennél is jóval nagyobb kalamajkát okoznak, mivel a róka igen hamar képes lerabolni egy-egy falusi portát, legtöbbször büntetlenül. (Van olyan falu, ahol a róka beköltözött a szénapajtába: a három kutyát megfélemlítette, és lakhelyéről indul vadászni. A gazda bánatára nem lehet azonnal lelőni, mivel ez lakott területen csak külön engedéllyel lehetséges.)

Elhalasztották az ítéletet a körmendi gyermekgyilkosság ügyében: Tetemrehívás

  • Török Tibor
Eleinte úgy tűnt, a kisvárost felzaklató tragédiát, ha nem is könnyen, de megoldja a rendőrség. Száz nyomozó dolgozott az ügyön, amiből - minthogy éppen dühöngött a választási kampány - a maga álszent módján a politika is igyekezett tőkét kovácsolni. Torgyán Szombathelyen korteskedve ekkor rántotta elő cilinderéből a halálbüntetés visszaállítását (lásd: Minden határon túl, MaNcs, 1998. április 9.); de a hatalomnak sem jött jókor egy megoldatlan gyermekgyilkosság. A közvéleményt azóta is erősen megosztja az ügy, és a kétféle megítélést tovább erősíti, hogy az eset tárgyalásának a bíróság most futott neki harmadszor. A történet egyik értelmezése szerint a felderítés és az ítélkezés során történtek a bűnösség kérdésében nem lényeges hibák, míg a másik, szintén közkeletű interpretáció számára a vád gyöngeségei éppenséggel a vádlott bűntelenségét bizonyítják. Kétségtelen, hogy a védelem jól használta ki a vád hibáit: de mi van akkor, ha az eljárási bakik nem mellékesek, hanem - szó szerint - perdöntőek voltak?

Egy maréknyi schillingért (Magyar focisták hihetetlen kalandjai Burgenlandban)

  • Török Tibor
Atörténet a boldog békeidőkben kezdődött, amikor a magyar futballistákat csak harminc év fölött engedték ki külföldre. Szombathelyről két, akkoriban nagyon népszerű játékos, Halmosi Zoltán és Kulcsár Ferenc zárhatta Ausztriában a pályafutását - így indult a nyugati vonal. Halmosit azóta is emlegetik a sógorok, a játékos odaát roppant népszerű lett. Kulcsárt sem felejtették el, a sigethi (´rsziget) kávézó közönsége azonnal tudja, hogy ő volt az a Cánci névre hallgató magyar, akit vállukon vittek végig a falun, amikor a csapat megnyerte a bajnokságot.

Kormányfellépés a zsebszerződések ellen: Birtokirtók

  • Török Tibor
Aföldtörvény 1994-es módosítása értelmében külföldi állampolgárok és gazdasági társaságok nem vásárolhatnak termőterületeket. A kárpótlási liciteken azonban korábban már megjelentek a külföldiek vagy megbízottaik, akik aztán a körülbelül hetven százalékon megvásárolt kárpótlási jegyekkel földtulajdonhoz jutottak. Az egyik, nagy port felvert szombathelyi ügyben még az ügyészség is vizsgálódott, ám a város határában, igen jó helyen lévő területeket megszerző férfi - akinek képviselője gyakorta nyolcvan-kilencven tárcsát emelgetett a földárverésen - ténykedését nem találták törvényellenesnek.

Kövess minket: