Hochmecolás az Õrségi Nemzeti Park ügyében: Parkraszállók

  • Török Tibor
  • 2001. augusztus 16.

Belpol

Bár a kisgazdakavarok miatt egy ideig veszni látszott a kezdeményezés,
a politikai akarat és a szakmai szándék megvan - a helyiek kebelét viszont még félelmekkel vegyes kétségek dúlják.Atermészeti értékek védelmére a hetvenes évek közepén figyelt fel az akkori kurzus, a kezdeményezők azonban Nyugat-Európában élő Nobel-díjas tudósok voltak. Festetics Antal, Konrad Lorenz és egyéb tekintélyek fordultak a kormányhoz meg Kádár Jánoshoz, hogy lenne bőséggel mit óvni Magyarországon. A hatalom rámozdult a kérésre, a Hortobágy, a Kiskunság, Aggtelek és a Bükk így került fokozott védelem alá. Az Õrség - egyedüli dunántúli helyszínként - bekerült a körbe, de a termőtalaj javítását célzó meliorációs program éppen ekkor ért a régióba (vagyis a nem túl jó minőségű szántók dréncsövezése, a többlet esővíz elvezetése). A vízzáró őrségi agyag persze remekül ellenállt a csövezésnek, de, ahogy egy szakértő fogalmazott akkoriban, "nem mindent a logika és a szakma diktált". Az akkori megyei pártvezetés sem forszírozta a park létrejöttét, míg mások úgy emlékeznek, hogy az őrségiek sem örvendeztek túlságosan miatta, ám a lényeg: a lehetőség elúszott. A nemzeti park helyett megalakult az ország legnagyobb tájvédelmi körzete, 38 ezer hektáron - méretével kenterbe verve több nemzeti parkot.

Kasza a határban

A határ közelsége miatt amúgy is elzárt, a nagyipart csak hírből ismerő terület lakói tájvédelmi körzet nélkül is harmóniában éltek a természettel. "Az őrségi parasztnál nincs nagyobb természetvédő. Tudta, hogyan és mikor kell kaszálni, amikor kiment az erdőre, látta, hogy melyik fa kívánkozik ki az erdőből, melyiknek van ott a helye, és csak annyit hozott be, amennyi kellett" - ecsetelte az akkori viszonyokat a Narancsnak az egyik gazdálkodó, megerősítve, hogy a tájvédelmi körzet különösebben nem izgatta a helybelieket, még akkor sem, ha éppen olyan természeti ritkaságokon gazdálkodtak, mint a szőcei tőzegmohaláp. "Annak idején a rétet, ahol a tőzegmoha van, a parasztember évente kétszer lekaszálta, szinte leborotválta, az utolsó szál szénát is lehúzta róla, gondolom én, ezért is maradt meg a moha évszázadokon át. Nekünk fel sem tűnt, amíg fel nem fedezték, hogy micsoda érték és különlegesség. Amikor átvették a gondozását a természetvédők, eléggé pusztulásnak indult. Nem vágták már, csak egyszer, meghagytak valamennyit a fűből, a szénát pedig kezdetben nem gyűjtötték be róla, mostanra igencsak veszendőben van."

A magyar tarka

Ha volt aranykora az Õrségnek, akkor az a magyar tarka mintájú szarvasmarhához köthető. A jó minőségű tejet adó és egyben húsmarhának is kiváló fajta pályafutása valamikor a múlt század végén kezdődött, amikor a térséget a vasút bekapcsolta a gazdasági vérkeringésbe. Egyre többen foglalkoztak a tartásával, és ezzel nőtt az irtásterületek nagysága - a legelőket az erdőkből hasították ki. Ezek az idők a kilencvenes évek elején értek véget, amikor összeomlott az őrségi mezőgazdaság (is), az erdők pedig fokozatosan visszahódították az egykori legelőket, vagyis minden a természetes állapotba alakult vissza, foglalta össze 100-120 év gazdaság- és természettörténetét dr. Markovics Tibor, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság igazgatóhelyettese - ehhez a szervezethez tartozik az Õrségi Tájvédelmi Körzet.

"Az őrségi ember a rendszerváltás előtt úgy számolt: két bikát felnevel és lead, akkor vehet egy Zsigulit, egy bikából pedig megvolt a Trabant. A nyolcvanas évek végéig ment ez, kiegészítve a disznózással, a TSZ-KER akkoriban helyezte ki a malacokat. Jól éltek az emberek, nem is nagyon jártak el dolgozni az Õrségből, bőven adtak nekik munkát az állatok. Az egésznek a titka a szakszövetkezet volt, a téesszel ellentétben ide nem erőszakkal vitték be a népeket, akik megtarthatták az őseik földjét. Azon éppen annyi termett, amennyi a saját állataiknak elég volt. A rendszer működött. A téeszek, szakszövetkezetek összeomlásával vége lett a jó világnak. Az üzemeket szétmarták, az ipari részt kivették a vezetők, az állattartásnak csaknem vége, a felvásárlás olyan, amilyen, a tejátvételről ne is beszéljünk. Ha a nemzeti parkról beszélünk, akkor azon kellene gondolkodni, hogyan lehet segíteni azokat, akik még ezek után is gazdálkodni akarnak" - emlékezik vissza az Õrség szép napjaira a környék egy vállalkozója.

Civilek a pályán

A nemzeti park gondolata, ellentétben az első kísérlettel, társadalmi kezdeményezésre indult, természetvédelmi csoportok, tudósok, kutatók fogtak aláírásgyűjtésbe. Végül háromezer aláírással - pártok, szervezetek, gazdálkodók, cégek - megtámogatott petíció került a Horn-kormány szakminisztériumába. (Az érintett polgármesterek nem mindegyike értett egyébként egyet a felhívással.) A minisztérium helyettes államtitkára, Tardy János összehívott egy megbeszélést, amin a kezdeményezők mellett neves szakmai stáb is részt vett, köztük akadémikusok, akiknek arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy alkalmas-e a terület nemzeti parknak. Az igen válasz mellett az is nyilvánvalóvá vált, hogy a végső döntéshez alapos kutatásokra lesz szükség. (A leendő nemzeti park része a Szentgotthárdtól délre található Vendvidék is.) A munkát Bartha Dénes professzor vezetésével végezte el egy csoport, a kutatás eredménye több kötetre rúgott, és 2000 elejére készült el.

A nemzeti parkról legközelebb akkor lehetett hallani, amikor az első kisgazdaválság begyűrűzött a Környezetvédelmi Minisztériumba. Kideríthetetlen, ki látta el Turi-Kovács Bélát azzal az információval, hogy az őrségiek a hátuk közepére sem kívánják a parkot, mindenesetre az új miniszter első nyilatkozatai arról szóltak, hogy az erős ellenállás miatt nem lesz az egészből semmi. A miniszter később kihelyezett környezetvédelmi bizottsági ülésen tájékozódott a polgármesterek véleményéről. Minthogy nem tapasztalt ellenséges hangulatot, megbízta a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársait, hogy fogjanak neki a szervezésnek. Dr. Markovics Tibor elmondása szerint számos helyen falugyűlést tartottak, és igyekeztek válaszolni a kérdésekre.

A nép pedig kérdezett. A gazdálkodókat elsősorban az érdekelte, művelhetik-e a földeket abban a formában, ahogy eddig, a vadásztársaságok aggódtak, hogy nem vadászhatnak, ebben jó szövetségesre találtak azokban a falusiakban, akik már azt fontolgatják, abbahagyják a termelést a mérhetetlen vadkár miatt. (Az Õrségben úgy elszaporodott a vad, hogy nemcsak a mezőn lévő termés végzi gyakran szarvaseledelként, de a kiskerti zöldség is, hiába teszik éjszakára közvetlenül a konyhaajtóba. Kerítés híján szabad a bejárás az udvarokba.) A nemzeti parktól sokan azt remélték, hogy konkrét anyagi haszonnal jár, azaz - akárcsak külföldön - a magyar gazdálkodó is kap támogatást, kompenzációt. Amikor kiderült, hogy nincs közvetlen biznisz, hanem csupán a pályázatok elbírálásánál jelent majd előnyt a nemzeti park, többen csalódtak.

"Hagyományőrzés és természetvédelem, ez a nemzeti park gondolata. Az Õrségben sok minden megmaradt a múltból, sok minden újraéleszthető. Igyekszünk megőrizni azt, ami az évszázadokkal ezelőtti képből máig él - építészetben, mesterségekben, gazdálkodásban. Másutt már sehol nem látni szálaló erdőgazdálkodást, ami annyit jelent, hogy nincsen tarvágás, az erdő gyakorlatilag örök. De semmi esetre sem célunk valamiféle skanzen létrehozása, mint mondjuk Hollókőn. Mindent a maga természetes állapotában szeretnénk láttatni, ezért is örülünk annak, hogy gazdálkodnak az emberek, nem akarjuk semmibe belekényszeríteni őket. De lesznek nehézségek, hiszen a szeres településszerkezetet, ami szintén hozzátartozik a tájhoz, szeretnénk megőrizni. A tájba illő építészetről már jó tapasztalatokat szereztünk a Hanságban, akármit ott sem lehet felhúzni. De ez nehéz dolog, hiszen hogyan írjam elő, hogy a drágább anyagokat használják fel az emberek az építkezéshez, amikor pontosan tudom, hogy milyen rossz anyagi körülmények között élnek. A kompenzációnak meg kell jelenne a természetvédelmi törvényben" - igyekezett dr. Markovics Tibor láttatni, hogy a hivatalos természetvédelem helyzete sem könnyű.

Gazparkban a miniszter

A nagyrákosi millenniumi zászlóátadáson a környezetvédelmi miniszter ismét tájékoztatót tartott a polgármestereknek a tervekről. A község elöljárója, Németh Istvánné Baksa Eszter, aki egyben gazdálkodó is, megkocsikáztatta Turi-Kovácsot, és megmutatta neki a határt: az egykor virágzó földeken néhol akkora gaz nő, hogy rókát lehet vadászni benne.

"A legnagyobb gond, hogy teljesen megszűnik a gazdálkodás, egyre kevesebb az állat, ráadásul rendezetlenek a tulajdonviszonyok. Az itt élő ember mindig igényes volt a házára és a mezőjére, de most már csak a portájára büszke. Úgy éreztem, a miniszter úr nem igazán ismeri az őrségi valóságot, mert ami az útról látszik, az csak a kirakat. Ez így egyelőre gazpark, nem pedig nemzeti park. Nagyrákos nem volt olyan szerencsés helyzetben, mint a szakszövetkezethez tartozó falvak, miután itt széjjelment a téesz, az emberek közömbösek lettek a gazdálkodással szemben, az istállónak a nevét sem akarják hallani, a földeket nem használják, azok máshonnét jöttek kezén vannak. És nem csak itt fogynak a gazdálkodók. Kondorfán, ahol a kárpótlás után egy testvérpár halálig haragudott egymásra egy kaszavágásnyi földért, most gazosak a földek. A tejnek nincsen ára, a gépek drágák. Visszafele bemutattam az udvaromat a miniszternek: 45 éves Dutra, 30 éves Ferguson traktor, osztrák lomtalanításon vásárolt bálázó."

Turi-Kovács Béla a sajtótájékoztatón az avatót jövő tavaszra ígérte, miután egyeztetett a negyvennégy település polgármesterével. A többség megértette, hogy a lépés fejlődési lehetőséget hoz a térségnek, mondta a miniszter, s hozzáfűzte, bár néhol népszavazást szerettek volna, mindez nem lehetséges, hiszen a park létrehozása nem lakossági igény, hanem "szakmai megalapozottság kérdése".

Török Tibor

Figyelmébe ajánljuk

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.