Könyv: Panoráma és nyom (Walter Benjamin: "A szirének hallgatása". Válogatott írások)

  • Török Tibor
  • 2002. szeptember 5.

Zene

Walter Benjamin: "A szirének hallgatása". Válogatott írások

Van-e a filozófiának befogadása? Azazhogy: mennyiben konstitutív mozzanata a filozófiának a recepció, mennyiben épült be a "formába" a befogadó? Benjamint - ki maga is egyike a befogadás művészetfilozófusainak - olvasva hamar eljutunk e kérdéshez. A kérdés legitim volta sajnos nem a Benjamin kapcsán ugyancsak evidens filozófiai formaproblémán dől el: az a tény ugyanis, hogy a filozófia számtalan "formában" artikulálódott, egyidős saját történetével. És bármilyen csábító volna is, teszem azt a fragmentum és a töredék romantikus elméleteivel legitimálni akár a filozófiai befogadás modernitáskori teorémáját, attól tartok, ez az út elméleti nehézségekbe ütközik, miáltal a kérdés legitimitását kevéssé fogja megnyugtatóan megoldani. Ugyanis arról volna szó, hogy a filozófiai forma kihívása egészen más jellegű koegzisztenciát teremt az "alkotóval", mint a művészetben.

Nem kell azért megijedni: nem fogunk még csak kísérletet sem tenni arra, hogy e helyütt akár csak a kérdés legitimitásának utánajárjunk. Ugyanakkor, éppen Benjamin okán, maga a kérdés, legalább a felvetés szintjén, megkerülhetetlen. E mostani,

nagyon igényes és koncepciózus válogatás

(a fordító, Szabó Csaba munkája) a fiatalkori nyelvfilozófiai tanulmányoktól az utolsó, befejezetlen műig, a Passzázsokban található fragmentumokig terjed. Mármint időben. Egyébiránt a levelezéstől a töredéken át az életében nem publikált esszétől a metafizikai tanulmányokig és vissza minden megtalálható e kötetben. Igen helyesen. "Teste kaleidoszkóppá vált, mely minden lépéssel az igazság váltakozó figuráját mutatja neki" - írja Benjamin az Ibizai sorozatban, s nem frivolitás, ha saját magára alkalmazzuk e mondatot.

A befogadás legitim kérdése még egy további, igaz, esetleges, ám esetlegességében nagyon is Benjaminhoz illő okból jutott eszembe. A tök véletlen úgy hozta, hogy Kant prekritikai korszaka levelezésének szerkesztgetése közben olvastam Benjamin leveleit. Ugyanilyen véletlen vert be a West End egyik kávézójába, mikoron a Passzázsok fejezetet olvastam. Méltányolható rövidséggel: az olvasás diszpozíciója, a környülállás meglehetős befolyással bírt mind a két esetben: Kant leveleinek száraz-elképesztő merituma, valamint a West End üzletsorainak rémálma konfrontálódott Benjamin egyszerre érzékeny, képszerű és ugyanakkor "teoretikus" gondolatfutamaival. Pusztán annyit mondok: a diszpozíció benne rejlik a benjamini filozófia elém állásában.

Mielőtt beleesnék abba a csapdába, mely szerint a kötet "leglényegét" felmutatva, akár a nyelvfilozófiáról, akár szövegeinek "irodalmi" jellegéről, akár a kószáló (a Baudelaire-féle flaneur) fenomenológiájáról értekeznék (nem mintha ezek nem volnának "leglényegek"), éppenséggel Benjamin valóban kaleidoszkópszerűn váltakozó korszakain, tematikáin, formáin stb. átívelő, a "szellemi lényeget" kifejező mondatokat szeretnék tőle idézni.

"A TÖRTÉNELEM: sokk a tradíció és a politikai organizáció között." Aligha tévedek, amikor azt gondolom, hogy

ez a töredék

húzódik meg Benjamin egész munkássága mögött. Azaz bocsánat. Még idéznem kell egy, a Benjamint ismerők számára már-már banális mondatot ahhoz, hogy védhető legyen a fenti állítás: "A műalkotások: az igazságok helye." A már magyarul is bőségesen létező művészetfilozófiai írások fényében a második idézet nem igényel kommentárt, ámbár nélküle a "történelem..." érthetése nem lenne teljes. A mostani kötetből az első idézet négy szava közül talán a politikai organizáció alulreprezentált. A tradíció szerepe kiderül a nyelvfilozófiai tanulmányokból, és elsősorban a Kafkáról szóló töredékekből. A sokk fenomenológiája: a tradíció problematikus, ám kikerülhetetlen jelene, a megrázkódtatás és iszonyat mint közvetítés. (Az iszonyatról szól a kötet egyik legfontosabb írása, az 54. fragmentum.)

Mielőtt a következő, a Kafkára vonatkozó alapmondatát idézném, a kettőt mintegy összekötendő, meg kell jegyezni: a teológia Benjamin minden egyes problémakörének alapaspektusa. És noha nyelvfilozófiájától Kafka értelmezéséig mindvégig jelen van, érvénye mindig is korlátozott. Minden részletezés helyett el kell olvasni Max Brod Kafka-könyvéről írott gyilkos kritikáját.

A kötet igen szépen dokumentálja Benjamin egész életének egyik sarokpontját: a Kafkához való viszonyt. S miközben Benjamin végső fokon kudarcnak tartja az életművet, nem pusztán irodalomkritikusi munkássága legfontosabb mondatait szentelte neki. "Akárhogy is, erről a Kafkáról kitalálhatnánk egy legendát: egész életében azon töprengett, hogyan is néz ki ő, és úgy halt meg, hogy azt sem tudta, van a világon tükör." Meglehet, csupán saját olvasatom: egyfelől ez a mondat egyike a Kafkáról leírt legmélyebb mondatoknak, másfelől, mint annyi helyen Benjaminnál, itt is átsugárzik valami szerzőjére. Benjaminra vonatkoztatva is fel lehet tenni a kérdést: ő is azon töprengett...

Ugyanakkor Benjamin nagyon sokat tudott a tükörről. (A Passzázsokban Párizst a tükörszerű perspektívák városaként írja le.) Az elbeszélés művészete alcímű Kis mű-fogások elnevezésű esszében az érdekes történetek nehézségéről beszél, pontosabban arról, hogy az eseményeket megeszik a magyarázatok, az információ, "ugyanis az már félig az elbeszélés művészete, hogy amikor elmondjuk, szabadon tartsuk a történetet a magyarázatoktól". És itt következik Hérodotosztól egy remek történet, melyet az utókor - ellátva különféle magyarázatokkal - felzabált, ahelyett, hogy a tudósítást meghagyta volna eredeti "szárazságában". Nos, éppen Benjamin munkássága a példája annak, hogy a történelem nem hagyhatja kommentár nélkül az "elbeszélést". A magyarázat, mely megeszi az elbeszélést, egyben az a problematikus létmód, melyben a művészet mint az igazságok lelőhelye fennmarad. Magyarázat és kommentár: sokk, mely örökké problematikussá teszi a tradíciót, és amely nélkül nincs történelem.

Kardos András

Osiris Kiadó, 2oo1, 317 oldal, 2280 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.