Venni vagy nem venni
Kiskapu ugyanis maradt bőven: például a törvény parlamenti végszavazása és a hatálybalépés között csaknem négy hónap telt el; egyes becslések szerint a külföldiek többsége ki is használta ezt, és alaposan bevásárolt (ha addig nem tette meg). Továbbá a módosítás előtt "az idegenek" által alapított belföldi székhelyű gazdasági társaságok rendelkezhettek termőfölddel, így később elég volt a cégeket eladni. Még nemrégiben is az egyik, magyar földek adásvételére szakosodott grazi ingatlanközvetítő így szerepeltette az eladó szántókat: bérelhető, megvehető, a kft.-t vagy a bt.-t kell megvásárolni.
Árnyalja a képet, hogy a kettős (általában osztrák-magyar) állampolgárságú földre és gazdálkodásra vágyók gyakorlatilag akadály nélkül juthattak tulajdonhoz. Néhány évvel ezelőtt kisebb szenzációt okozott, hogy a Batthyány család vásárolta meg a sitkei téeszt, míg ugyanezen nagynevű történelmi família grófi ágának leszármazottja Szombathely - illetve más települések - környékén a törvényes előírásoknak megfelelően szerzett földeket. (Amelyeknek egy részét egy német gazdálkodónak adja bérbe, hogy még jobban belemenjünk a részletekbe.)
Mindez azért érdekes, mert nem feltétlenül kellett azonnal zsebszerződésekkel belépni a földbizniszbe, sőt több szakértő egybehangzó véleménye szerint a külföldiek kínosan ügyeltek a törvényességre. Kivételek természetesen akadnak, de úgy tűnik, igen nehéz lesz kibogozni, hogy mi számít törvénytelennek, azaz: kiknek is kell(ene) hazahúzniuk a kormányfői intelem értelmében az osztrákok (külföldiek) közül földet, traktort, vetőgépet, kapát, kaszát hátrahagyva, és otthoni vackukon örülni annak, hogy ép bőrrel megúszták a magyarországi kalandot.
Jöjjön a jog
"Hosszú távú mezőgazdasági koncepcióra lenne szükség a magyar politikában, nem pedig ötletbörzére és kampányokra - állítja a zsebszerződések rejtelmeit feltáró jogász, hozzátéve: és legfőképpen nem kellene élből nekirontani a külföldieknek. - Hülyeség a mezőgazdaságból feketegazdaságot csinálni, megfeledkezve arról, hogy az iparba is rengeteg külföldi tőke jött be, és a fellendülés ennek köszönhető. Egyetlen fontos szempont van: a magyar érdekek nem sérülhetnek. Amúgy meg nem igazán tudom, hogyan is gondolták az egész hazazsuppolást. Az adórendőrök vagy valakik kirontanak a mezőre, és ha ott szántó-vető osztrákot találnak, akkor elviszik, aztán leadják a határon?"
A "zsebszerződések" elleni hadjárat egyik lényeges kérdése, hogy a Polgári törvénykönyv ilyen tényállást nem ismer. Aminek a leginkább köze lehet az "osztrák vircsaft" vélt főeleméhez, az a színlelt szerződés: az, amikor más kerül papírra, mint ami a felek valódi szándéka. Jelen esetben: aki használja a földet, az előbb-utóbb tulajdonhoz is szeretne jutni.
A külföldiek (cégek és magánszemélyek) földhasználati jogát a törvény nem tiltja, ezt a földhivatalok be is jegyzik. A földre a használó elővásárlási joggal élhet; külön szerződésben megállapodhat a tulajdonossal, hogy a területet a későbbiekben megvásárolja: fizethet akár azonnal, de később is. A vevő a haszonbérleti jog fejében jelzálogot jegyezhet be a földre - így eladhatatlan lesz -, ezt általában kölcsönszerződéssel "éri el" (hogy aztán papíron vagy valójában ad-e hitelt az eladónak, voltaképpen részletkérdés, ha az aláírta a megállapodást). Tulajdonos akkor lesz a külföldi, ha ezt a jogszabályok lehetővé teszik; a végső szerződés aláírásakor pedig a kölcsönügyletet, valamint a jelzálogot törlik. (Az elővásárlási jog öt évig él, ezért nem szoktak az előszerződésre dátumot írni.) Tulajdonképpen ez az a pont, ahol a kormány beavatkozik, és megakadályozná, hogy a haszonbérleti joggal terhelt földek is kerüljenek külföldiek kezébe.
Mekkora területről van szó? Tudja-e valaki, hogy miből van több a külföldieknél: körmönfontan szerzett földekből vagy hivatalosan megvásárolt szántókból? A hatalom ostora első körben a földhivatalokon csattant, de hiába kérték számon rajtuk a zsebszerződéseket, ezeket a felek - jól felfogott érdekeik miatt - nem mutogatták hivatalos helyeken.
Sógorok, haza!
Pedig mielőtt forró nyomon vennénk üldözőbe a nyugati határvidék legújabb közellenségeit, mindenképpen tisztázni kellene, hogy hozzávetőleg mekkora területet birtokolnak vagy használnak. Vas megyében természetesen mindenki csak becsül: egyes feltételezések szerint a 280 ezer hektárnyi termőterület (erdő, szántó, rét, gyümölcsös) több mint fele legálisan (vagyis az előzőekben elősorolt módon) került külföldi (vagy kettős állampolgárságú) személyek kezébe. Ami bizonyosan rögzíthető: Vasban nem kizárólag osztrák vircsaftról van szó, mivel akadnak német, holland, angol gazdák is.
"Ahány ember, annyi szempont" - magyarázza egy nagyobb, baráti társaság az egyik faluban, amelynek a tagjai között van aktív gazdálkodó, tsz-nyugdíjas, Torgyánból kiábrándult kisgazda. A téma említésére hangos diskurzusba fognak. "Gondolja meg, annak idején jöttek a megbízottak, zsebből fizettek a kárpótlási jegyért, később pedig a földekért. A parasztot annyiszor átverték már, hacsak nem akart maga is gazdálkodni, azt mondta magában, a pénz biztosan a zsebben van, a többi meg duma és politika. Gyakran úgy adták el a földeket, hogy nem is látták a külföldit, a megbízottak hozták a papírokat, és intéztek mindent. És ne felejtse el, csóró a nép, mit látott az egészből, kicsit könnyebb lesz neki. Nekem is fáj a szívem, amikor figyelem, hogy osztrák traktor szántja a határt, de legalább szántja. A faluban páran elbohóckodnak a maguk pár hektárján, a téesz kínlódik, maradt a külföldi. Itt ez a helyzet, de ha két faluval odébb megyek, már nem igaz az egész, mert ott háborog két magyar gazda, akiknek tele van a tökük a külföldivel, amiért az elhappolta előlük a legjobb földeket. Azok meg korábban hittek is a Torgyánnak, bíztak abban, hogy a Józsi majd rendet vág, de annak a Rózsadomb volt a vidék, nem pedig a nyugati határszél."
Az osztrákok és a németek 1990 után kezdtek beszivárogni Nyugat-Magyarországra. A folyamat nem a mezőgazdasággal kezdődött: először a biztosítók néztek körül, aztán az MLM-rendszert építők jöttek át, egy időben valóságos Amway-láz tört ki. Hamarosan megjelentek a gazdák is. Az akkor még létező állami gazdaságtól, illetve egy téesztől bérelt az egyik rohonci gazda földet, óriási feltűnést keltve, hogy miként éri meg cukorrépát termelni akkor, amikor a magyar agrikultúra éppen mutatós mélyrepülést hajt végre. Majd pedig híre ment, hogy az osztrák árak töredékéért lehet Magyarországon földhöz jutni, és különösebb kunsztot sem kell végrehajtani a megszerzéséért. Gyakran az Ausztriában amolyan mezőgazdasági pilótajátékként dühöngő üzletek folytatódtak Magyarországon; néhány évvel ezelőtt a fenyőcsemete volt a nagy üzlet, a sógorok ehhez kerestek kiterjedt ültetvényeket, de aztán elmúlt a Tannenbaum-láz.
Pontosan azonban nem tudni, hogy milyen méreteket öltött a vircsaft. Bár a tavalyi évtől a földhivatalokban be kell jelenteni a földhasználatot, pusztán ettől még nem jutunk hiteles adatokhoz. A szántókat elvileg bárki használhatja; az egyik szakember szerint legfeljebb a gyanú fogalmazható meg, hogy abban az esetben, ha más a tulajdonos és más a művelő személye, akkor valami sundánbundán esete forog fenn. De ez csak feltételezés: bérleti szerződést kötni nem tilos; hogy aztán mi van mögötte, azt csak a felek tudják, a zsebekbe nem lát bele senki.
A külföldi gazdákról még egy helyen keletkeznek adatok: az agrártárca megyei hivatalaiban a gazdálkodóknak regisztráltatniuk kell magukat, e nélkül ugyanis nem kaphatnak támogatást. A múlt heti politikai őrület kitörése után elkészült gyorsösszegzés szerint Vas megyében 41 kizárólagos külföldi vagy külföldi-magyar tulajdonban lévő gazdasági társaság 11 ezer hektár földet használ. Többségük csak bérli a területeket, tulajdonban elenyészően kevés szántóföld van. Ebből persze nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, mivel egyfelől csak a cégekre vonatkozik, másrészt pedig az adatgyűjtés során találkoztunk olyan esetekkel is, amikor a külhoni befektetők magyar, általában agrárvégzettségű megbízottja nevén futott az üzlet.
Föld, föld, föld
Nem kell ballonkabátot ölteni, és félig szítt szivart helyezni orcánkba ahhoz, hogy a külföldi gazdák nyomára akadjunk: a falvakban mindenki ismer mindenkit. Szombathely környékén több vendéggazda - jórészt német - termel, de akadnak osztrákok is. Általában két-három céget működtetnek, amelyekhez egyenként nem tartozik 300 hektárnál nagyobb terület; a már említett támogatási rendszernek ez a felső határa, ők pedig igénylik az állami segítséget a gépvásárláshoz, termeléshez. Ha a határtól számítva öt kilométeren belül van a birtokuk, akkor vámmentesen vihetik ki a termékeket, amennyiben ennél távolabb, a magyar gazdákkal megegyező feltételekkel szállíthatják ki az árut. A szakértők azonban abban sem biztosak, hogy kiviszik egyáltalán. Valószínűnek tartják, hogy a hazai piacon értékesítik.
Néhol a földbérlés roppant egyszerűen ment: a népek tolongtak, hogy megszerzett földjeiket - téesz híján - valaki bérbe vegye. Máshol egészen különleges technikát alkalmaztak. Még a Híradó is foglalkozott az egyik erdőgazdasággal, amely már több száz hektáros. Ez ugyancsak nem tilos, de egyes információk szerint itt a befektetett tőke nagysága valószínűsíti, hogy külföldi érdekeltségről van szó.
A legérdekesebb történetek alighanem az ´rségben estek: a térséget jól ismerő informátorunk összegzése alapján általában az egykori téesztelepeket vásárolták fel tokkal-vonóval a gazdálkodni vágyók.
"Az biztos, hogy a maszekok egy hant földet sem adtak el a külföldinek, az őseik földjére úgy vigyáztak, mint a szemük fényére. Ám amikor a felbomló téeszektől megkapták a részaránytulajdonukat, nem gondolkodtak a dolgon. Sokuknak a hátukra sem kellett az újabb föld, hamar értékesítették. Nem nagyon volt ára a földnek, aranykoronánként pár ezer forintot fizettek érte, egy hektárhoz már 18-20 ezer forintért hozzá lehetett jutni. Általában nem a külföldi tárgyalt; konkrét esetről tudok, ahol a magyar helytartója nevére vásárolta a földeket. Az intézi az ügyeit, irányítja a termelést, körülbelül 700 hektáron gazdálkodnak. Sok alkalmazottjuk nincsen, vetőmaggal foglalkoznak, igyekeznek gépesíteni a gazdaságot. A faluban nem nagyon maradt már egykori szövetkezeti föld, amit lehetett, felvásároltak, most hallottam, hogy arra a kevésre is lennének vevők. De ez a külföldi história régi történet már: az első tulajdonosok már tönkre is mentek, azóta már a harmadik csapat használja a földeket. Ahány falu, annyiféle gazdálkodó: csináltak az egykori téeszből puccos mintagazdaságot, de az is előfordult, hogy az egykor virágzó szövetkezetet lelakták, eladták belőle, amit lehetett, aztán most már csak vegetál az egész. Közben tanulgatnak, rájönnek, itt nem elég csak alátárcsázni a földnek, mert akkor a csimbókos őrségi talajból csak háromméterenként nő ki egy szál búza. Ami egy kicsit fájó, hogy fillérekért jutottak hozzá az egészhez, adtak 100 milliót a telepért, aztán csak a szárító ért háromszázat. Általában úgy kezdődött, hogy az ´rségben vadászgató osztrákok felfigyeltek a lehetőségre, aztán vagy maguk vették meg, vagy hoztak vevőt. Úgy saccoljuk, hogy a Belső-´rségben a földek hatvan-hetven százaléka van külföldi kézben. A magyart nem kell félteni, megszerezte magának kárpótláson, ami neki kellett a gazdálkodáshoz. De már őket is környékezik a németek, amikor a tévé-rádió legjobban visszhangozta az Orbán szavait, többeket megkerestek, hogy vennének nagyobb földeket. Háromszázezer forintot ígértek hektáronként, bele is inogtak néhányan."
Csak viszonyításképpen: Ausztriában négyzetméter áron számolják a földeket, egy hektár termőföld odaát - átszámítva - hárommillió forint fölött van.
Ki menjen haza?
"Nemigen értjük, hogy mi a baj velünk. Azért jöttünk, hogy dolgozzunk és termeljünk - mondja az egyik fiatal német gazda, aki több száz hektáron gazdálkodik, és jól ismeri mind a magyar viszonyokat, mind pedig külföldi kollégáit. - Saját erőmből fejlesztettem fel a gazdaságot. Kicsit furcsa, hogy évekkel ezelőtt örültek annak, hogy pénzt fektetünk be, új technológiát hozunk, embereket foglalkoztatunk, igyekszünk versenyképessé tenni az amúgy elég rossz állapotban lévő mezőgazdaságot. Egyik ismerősömet az elmúlt héten már fel is jelentették, hogy zsebszerződései vannak. Valóságos delegáció érkezett hozzá, de kiderült, hogy mind az 1800 hektárja rendben van. Nem értette, mi a baj: itt él és dolgozik, betartja a törvényeket, és negyvenkét embernek ad munkát; egyáltalán nem érzi, hogy haza kellene mennie. Természetesen vannak olyanok is, akik spekulálnak a földekkel, de erről meg az a véleményem, hogy ők hiába jöttek volna ide nagy pénzekkel, ha senki nem hajlandó megválni a földjeitől. És azt is tudom, hogy a deviza jó részét a felhajtók és az ügyvédek tették zsebre. Nem érzem jogosnak, hogy összemossák a spekulánsokat a termelőkkel. Az üzletelőket, az uniós földárakra várókat mi sem szeretjük, hiszen rajta ülnek a termőföldön, ahelyett, hogy termelnének. Úgy vélem, a vasi földek 10-20 százalékát vásárolták fel spekulációs céllal, de azt ne is kérdezze, hogy zsebszerződéssel vagy valamilyen más módon, mert azt senki nem tudja. Ha már annyira haza akarnak küldeni valakit, akkor talán őket kellene, feltéve, ha nem vették körbe magukat érvényes szerződésekkel."
Török Tibor
