Robotszínésznő Egy Dél-Koreában kifejlesztett robot lehet a színházak új sztárja, ha megtanulja nem fellökni színésztársait. EveR-3 már több dél-koreai színházban isszerepelt, többek között A robothercegnő és a hét törpe című darabban.
rés a présen: Az utóbbi években inkább önálló projektjeid voltak. Az egykori apazenekarokkal milyen a viszonyod?
Szalóki Ágnes: A sznoblesszben sokszor a "Makám énekesnőjeként" vagyok ajánlva, amit részben köszönök, de csak vendégként énekeltem ott régebben.
Előételként egészen biztosan látványos, jéggel borított állványon érkező óriási tengeri herkentyűs tálat rendelnék. Rajta rózsaszínű languszta, rákvörös édes homár, tarisznyarák, kagylók.
Amikor Sztupa és Troché a fedélközben álltak, a vihar még épp csak az ég alján mutatta magát, mint valami messziről vészjóslóan bámuló fekete rém. Épp tűnni látszott a napok óta tartó szélcsend, a távoli vastag fellegek előőrseiként szürke pászmák úsztak a napkorong felé.
Amint arról a múlt héten már szóltunk, megint elérkezünk Fischer Iván immár tradicionális zenei erőpróbájához, amely Csajkovszkij és Dvorák után idén Beethoven titáni működésének szentel egy teljes vasárnapot. Pár hónapja Kocsis Zoltán Beethoven-maratonján a szimfóniák összességét kaptuk meg - egy karmesterrel, egy zenekarral, míg most a műfaji és tematikai változatosságon lesz a hangsúly.
41. FILMSZEMLE: A NYERTESEK A Bibliothéque Pascal tarolt a Filmszemlén: Hajdú Szabolcs magyar-német produkciója nyerte az Arany Orsó fődíjat, a külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díját, a diákzsűri díját, s operatőre, Nagy András is a legjobb lett.
Lefegyverzés Törhetetlen söröskorsót mutatott be a brit belügyminiszter. A találmány révén a szigetország egészségügyi kasszája milliárdokat takaríthat meg.
Sztupa rettentő elszánással próbálta kiásni a hóból Fiat Ritmót, de eltévesztette a házszámot. Nem mondom, a fogságból kiszabadított VW Bora nemcsak szebb, de legalább egy hármassal (millió) értékesebb is volt a több évtizedes olasz árunál, de ez legfeljebb autólopásnál jelentett volna némi előnyt.
Úgy képzelem, Pierre Hermé francia cukrászguru fülig szerelmes lehetett, amikor a mára világhírűvé vált, Ispahan fantázianevet viselő sorozatát kreálta. A málna-licsi-rózsa íztrilógia nőies, érzéki,és talán már-már giccses.
Múlt alkalommal a zseniális, ám sérelmekkel teli, s utóbb megbomlott elméjű Hugo Wolfot emlegettük, s neki e héten is módja nyílik majd Olasz szerenád című szerzeményével tapsokat aratni. Az eredetileg vonósnégyesnek komponált zenekari darab ezúttal a Budapesti Vonósok esedékes műsorán hangzik föl, azonban a Baráti Kristófot vendégelő koncert (MTA díszterme, február 12., fél nyolc) egy további Wolf-művet is programján szerepeltet majd, méghozzá ősbemutató gyanánt.