tévésmaci - A postagalamb kétszer fárad

  • .
  • 2010. február 11.

Trafik

Sztupa rettentő elszánással próbálta kiásni a hóból Fiat Ritmót, de eltévesztette a házszámot. Nem mondom, a fogságból kiszabadított VW Bora nemcsak szebb, de legalább egy hármassal (millió) értékesebb is volt a több évtizedes olasz árunál, de ez legfeljebb autólopásnál jelentett volna némi előnyt.
Ráadásul a művelet nyomán a Ritmóra kétszer akkora hóhegy nehezedett. Nem csoda, hogy Sztupa végül hagyta az egészet a francba, és mivel ismert a Postás-pálya északi végében egy "legendás" légópincét, úgy döntött, oda húzódik vissza a további megaláztatások elől. Mondjuk, elmélkedni. Szerencséjére egy minivizor sem volt odalent. Nekünk nincs ekkora szerencsénk.

Pénteken (12-én) alig várjuk az este nyolcat, mert a Cinemaxon David Carradine bukkan fel. Természetesen fegyverrel a kezében, a gyengébbek kedvéért rá is írja: "This machine kills the fascists". Viszont a Dicsőségre ítélve című életrajziban egy fritz sem fordul fel, mivel a jó David a gitáros (=fegyveres) Woody Guthrie-t játssza el, aki pont olyan lehetett volna, mint Bob Dylan, ha jobb a pr-ja. Kár, hogy Boros Lajos, aki a dolgozat megjelenése idején (1980) ugyanilyen - csak legfeljebb csehszlovák kiszerelésű - fegyverrel hadonászott különböző KISZ-rendezvényeken, nem írt rá semmit a gityóra. Pedig milyen hatásos lett volna egy április 4-i ünnepségen. És ha már ünnepség, az m2 éjjel háromnegyed háromtól közvetíti a téli olimpia nyitóünnepségét Vancouverből, amit nézzen meg az, akinek korcsolyaélező volt a nagyapja.

Én inkább szombaton, 10.10-től az m1-en nézem ismétlésben, ha egyáltalán. Ha egyáltalán bekapcsolom a tévét, mert lesz ugyan mindenféle mutatványos, A golyóálló szerzetes (Tv2, 19.35), Csontember (RTL Klub, 22.30), Marco Polo meg sorozatban a Dunán (13.30), de az évszaknak mégiscsak a Transzszibériai expressz lenne a legmegfelelőbb, ami egy 1977-es szovjet akciófilm Oleg Tabakovval. Nyakam rá, hogy van annyira izgalmas, mint a Kraftwerk ugyanekkor készült Transzeurópai expressze. Persze borító nélkül.

Vasárnap délelőtt bogarásszanak női lapokat, nemre való tekintet nélkül, hogy végre századszor is megtudják, mi kell egy hangulatos vacsorához a gyertyafény és a vörösbor mellé. Naná, hogy egy romantikus vígjáték, vagyis nem a Csonthülye 2. az RTL klubon (a tegnapi folytatása?), este nyolctól, sokkal inkább a Csak szex és más semmi a Viasaton két órával később, hiszen erre tényleg csak azt lehet mondani: "olyan ééédi". Én mégis inkább az Éjszakai rohanást ajánlanám (Filmmúzeum, 22.40), pedig Robert de Niro van benne, ami az álmoskönyvek szerint sem jelent jót. De higgyék el, nagyon vicces. Ha meg utána se tudnának aludni, a Duna lead egy Péterfy Bori-koncertet (23.45), a Tv2 meg A Jó, a Rossz és a Csúfot (23.50). Bárcsak ilyen könnyen dönthetnénk nagy dolgokban is!

Hétfőn reggel a kis veréb ébreszt, Piaf 8.50-kor az HBO-n, délután újra megnézhetjük Harrison Fordot Indiana Jonesként (szintén HBO, 16.05), este meg Matt Damont Tehetséges Mr. Ripleyként (Viasat, 21.20), ha nincs jobb dolgunk (van). De ha mégis kedvünk lenne bekapcsolni a tévét, 1.20-ig még véletlenül se vállalkozzunk ilyesmire. Nem mintha nagy reményeket fűznék - egészen pontosan, semmilyet - a hat éve gyártott Frankenstein (Tv2) első részéhez vagy a hat évvel ezelőtti Donald Sutherlandhez, aki lassan már olyan kelléke Hollywoodnak, mint Patkós Irma a Lumumba utcának 1977-ben, de már annyira unom ezt az inkább ne nézzenek semmit dumát, hogy inkább kedden ne nézzenek semmit.

Annál is inkább, mert a szerda elég fárasztónak ígérkezik: a Dunán este nyolctól az 1000. alkalommal sugározzák az Aranyembert, ugyanekkor az HBO-n Tom Cruise a Valkürben azt játssza, hogy megöli Hitlert. Mit mondjak, talán a legyet, de azt se röptében. Mert el ne felejtsem: a Cinemaxon 23.20-tól Legyek ura.

Ugye nem bánják, hogy csütörtökön csak repkedek a Tetkós állatmentők: a postagalamb misszió epizódjában (National Geographic, 19.00) bár lehet, hogy előtte benézek Vancouverbe (m2, 18.45). Inkább nem.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.