Szalai Kriszta: Hát arra gondoltam egyből, hogy mennyire meg tudnám szokni ezt. Azt hittem, majd lazán kisétálok, mint a nagyok, de úgy elérzékenyültem a méltatás után, hogy meg sem tudtam szólalni.
rap: A film egy azonos című színházi előadáson alapul, amelyet szintén magad írtál és rendeztél. Még mindig látható a darab?
SZK: A Kamrában még játsszuk február 17-én, de azt nem tudom, hogy legközelebb mikor, mert új darabot írok és rendezek, amelynek egy mozaikszó, GRAMP (Grupps and Many People) a címe. Egy iskolában játszódik, és persze ennek is társadalmi üzenete van, úgy látszik, ez már a mániám marad. A rendszerváltás óta egyre romlik az iskolák helyzete, rengeteg erőszakos, szomorú esetről hallani. Arról szól a darab, hogy azért esendők a diákok, amiért a felnőttek is. És a diákok együtt találnak ki benne valami megoldást az áldatlan állapotokra, mégpedig ezt a GRAMP nevű játékot, ami nem más, mint a felszabadító éneklés. Az üzenete pedig az, hogy "Problémamentes Magyarországot!". Demjén Ferenc dalai hangzanak el benne, és úgy néz ki, hogy a Magyar Színházban fogom megcsinálni pályázati pénzből, mert ugye ez is egy magánprojekt.
rap: A filmedben ugyanazok a színészek játszanak, mint az előadásban?
SZK: Az alapcsapat ugyanaz, öten játszunk a darabban, de a Down-kóros fiú, a kis Botond már lassan felnőtt, úgyhogy a filmhez kellett több Down-kóros gyerek is, különböző korúak, hiszen úgy indul a történet, hogy megszületik a gyerek. Egy anyáról és a külvilág számára problémás gyerekéről szól a történet.
rap: Személyes indíttatású?
SZK: A középső lányom problémákkal született, és a természetgyógyászatnak köszönhetően ki tudtunk billenni abból szerepből, amit a társadalom ránk kényszerített, viszont annyit köszönhettem ennek az egész helyzetnek, hogy mindenképpen meg akartam írni már régen, és tizenhárom év után egyszer csak kifolyt belőlem, két nap alatt írtam meg a darabot. El akartam mesélni ezeknek a sérült gyerekeknek és a szüleiknek a problémáit, a félelmeiket, szorongásaikat a világgal szemben. Hogy mennyire nem tudunk segíteni nekik. Pedig ezek az emberek annyira fantasztikusak, szerethetők, és ugyanannyira tehetségesek vagy nem, mint az ép emberek.
rap: Van, aki úgy gondolja, hogy nem lehet kiszolgáltatni őket például színházi helyzetben, vagy nem művészet a mutogatásuk. Te nem kaptál ilyen kritikát?
SZK: Azoknak az oldalán állok, akik azt mondják, hogy bármely sérült ember problémájáról lehet beszélni, és vannak olyan sérült emberek, akik nagyon jó művészek. Botond például pár nap alatt tanulta meg a szerepet, kiváló a memóriája, és nagyon jól színészkedik, szóval nem értem az aggályokat. Én imádom a sérült embereket, szeretek közöttük lenni, annyit tudnak adni, hogy el sem hiszi az, aki ezt még nem tapasztalta meg, csak fél valakitől, mert másképp néz ki, másképp viselkedik, mint az általa megszokott.
rap: Tudtad, hogy van egy ugyanilyen című, 1996-ban készült belga film, hasonló témával?
SZK: Nem, csak később mondta Elek Dóra, a Baltazár Színház vezetője, de akkor már ez volt a címe a darabnak és nem akartam megváltoztatni. "A nyolcadik napon teremtette Isten a sérülteket" történet, az a sérült gyerekek szülei között élő mondás vagy legenda, és én is innen vettem a darab utolsó mondatait, amikből a cím is született.
rap: Miért akartad a filmet is elkészíteni?
SZK: Mert olyan kevesen látják ezt színházban, főleg akkor félnek megnézni, ha megtudják, miről szól, a televízióban meg óhatatlanul is megnézi az ember, aztán, ha megfogja, akkor ott ragad előtte. Természetesen szeretném, ha minél több emberhez eljutna ez a történet. Nekem nem okoz problémát, hogy kommunikáljam a világ felé ezeknek az embereknek a gondjait.
