rés a présen - Walkmannel a fejemen aludtam el - Szalóki Ágnes énekes

  • .
  • 2010. február 18.

Trafik

rés a présen: Az utóbbi években inkább önálló projektjeid voltak. Az egykori apazenekarokkal milyen a viszonyod? Szalóki Ágnes: A sznoblesszben sokszor a "Makám énekesnőjeként" vagyok ajánlva, amit részben köszönök, de csak vendégként énekeltem ott régebben.

A Besh o droMnak viszont tagja voltam, és több mint hétszázszor léptem fel velük. A gyerekműsoromat játszó mostani zenekarom hat éve létezik, a tagjai: Lamm Dávid (gitár), Kovács Zoltán (bőgő) és Dés András (ütőhangszerek). Újabban alkalmanként két vendégünk is van: Szalai Péter (tabla, ütőhangszerek) és Rácz Krisztián (gitár).

rap: A versek és a népzene mióta határozza meg a művészetedet? El tudnál-e lépni ettől valamerre?

SZÁ: Nagyjából 30 éve hallgatok-énekelek népzenét, hallgatok-olvasok verset, énekelt verset. A gyerekszobában Sebő és Kaláka, Halász Judit és Vitay Ildikó szólt. Kamaszként már önálló felfedezéseket tettem. Walkmannel a fejemen aludtam el, az ágyban leginkább verseket hallgattam, és népzenét vagy klasszikust. Tavasz végén, nyár elején mutatom be Borlai Gergővel közös anyagomat, amiből lemez is lesz karácsonyra. Ez fesztiválokra készül, kortárs tánczene népdalokkal, Jónás Tamás és Szabó T. Anna verseivel. Szóval nem nagyon tudok ezektől a gyökerektől elszakadni.

rap: Cipity Lőrinc című albumod után most ismét egy gyerekműsorral, a Gingallóval turnézol.

SZÁ: Örömet okoz a gyerekekkel töltött idő. Erőt ad, hogy figyelnem kell rájuk, s hogy ők is figyelnek rám. 'szinteségre, nyitottságra tanítanak. Nagyon erős, szavakkal le nem írható élményeket hordozok magamban gyerekkoromból. Próbálom átadni mindazt a jót, amit tapasztaltam-tapasztalok a világból a magam módján, a zene segítségével.

rap: Miben új a Gingalló?

SZÁ: A Cipity Lőrincéhez hasonló koncepció alapján készült. A különbség talán a repertoár, a két lemez készítése között eltelt idő, és a bennünk, az alkotókban történt változás. A Gingallón még több saját szerzemény szerepel. A dalok dallamainak többsége pedig a saját szerzeményem.

rap: Külföldről érkeztél épp. Turnéztál?

SZÁ: A 2009-es évben többször is utaztam. Júniusban a Hallgató című lemezem anyagát és Szabó Dániel dzsesszzongorista kompozícióit játszhattuk Jeruzsálemben, novemberben pedig egy kéthetes workshop eredményeképp énekelhettem a New York-i magyar évad záró koncertjén. Most épp Thaiföldről érkeztem, de ott csak magamnak énekeltem. Hátizsákkal mentem ki, esőerdőben kirándultam, és kagylóhéjat gyűjtöttem a tengerparton.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.