mi a kotta? - Raguza követe

  • .
  • 2010. február 11.

Trafik

Múlt alkalommal a zseniális, ám sérelmekkel teli, s utóbb megbomlott elméjű Hugo Wolfot emlegettük, s neki e héten is módja nyílik majd Olasz szerenád című szerzeményével tapsokat aratni. Az eredetileg vonósnégyesnek komponált zenekari darab ezúttal a Budapesti Vonósok esedékes műsorán hangzik föl, azonban a Baráti Kristófot vendégelő koncert (MTA díszterme, február 12., fél nyolc) egy további Wolf-művet is programján szerepeltet majd, méghozzá ősbemutató gyanánt.
Felcsendül ugyanis az Utazás - szvit hegedűre és vonószenekarra című alkotás, melynek szerzője nem más, mint az elsősorban táncdalslágereiről és a Vuk filmzenéjéről jól ismert Wolf Péter. Mindazonáltal a Könnyű, mint az 1x1 jeles komponistájának szvitje nem az egyetlen meglepetés Botvay Károlyék estjén, hiszen a koncerten két D-dúr hangnemű szimfónia is előadatik majd bizonyos Luka Sorkocevic nevű komponista életművéből. A Raguza, vagyis a mai Dubrovnik városában született patrícius, akit olaszosan Luca de Sorgo néven is emlegettek XVIII. századi kortársai, a preklasszikus zeneirodalom igen képzett és tisztes alakjának számítható. A sokfelé forgott, városköztársaságát a császári udvarnál képviselő férfiú Bécsben ismeretséget kötött nagy pályatársaival, Gluck lovaggal és Haydnnal is, s ilyesformán művészete sokat köszönhetett e diplomáciai kiküldetésnek. Sorkocevic (márványbüsztön mutatjuk) a nagy francia forradalom évében halt meg, méghozzá felettébb tragikus módon: levetette magát raguzai palotájának harmadik emeletéről.

Ne feledjük, szombaton operabál Komlósi Ildikóval és José Curával, s az elkövetkező napok egyéb farsangi mulatságokat is kínálnak számunkra! Szerdán Lukács Gyöngyi és a bariton Alexandru Agache főszereplésével a MÁV Szimfonikus Zenekar operagálája csábít (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, február 17., fél nyolc), míg a Budapesti Filharmóniai Társaság két koncertje Dvorák Karnevál című nyitányával indul, és Weiner Leó Farsangjával folytatódik majd (Operaház, február 15. és 16., fél nyolc). Ugyane Weiner-művet a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok Farsangi furfangok elnevezésű hangversenyén (MTA díszterme, február 13., hét óra) is meghallgathatjuk, akárcsak Mozart Öt kontratáncát. A zeneszerző halálának évében keletkezett, ám derűsen népies hangvételű táncok átkötést kínálnak a hét jubileumi márványtermi koncertjéhez, melyet Robert Schumann Öt darab népi dallamokra című, 1849-ből való zongora-cselló darabja nyit majd Gulyás Mártával és Somodari Péterrel, hogy utóbb Szabadi Vilmost is némi Schumann-játékon kapjuk (február 15., hat óra).

S végül jöjjenek az igazi nagy erőpróbák: a Concerto Budapest Schubert sokféleképp számozott, ám mindenesetre "Nagy" C-dúr szimfóniáját játssza majd a Perényi Miklós szólójával abszolvált Lutoslawski Csellóverseny nyomában (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, február 15., fél nyolc), a Pestre ruccanó Győri Filharmonikus Zenekar pedig Berkes Kálmán vezénylete alatt a Trisztántól Kurtág György Üzeneteiig jut el (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, február 16., fél nyolc). Míg a Budapesti Fesztiválzenekar soros bérleti koncertjein (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, február 11. és 12., háromnegyed nyolc, február 13., fél négy) immár a közelgő Beethoven-maratonra edz - a IV. és a VI. szimfónia megszólaltatásával.

De ennyi program bőven elég lesz egy hétre. Vagy mint Wolf Péter slágerének címével mondhatnánk: Most kéne abbahagyni!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.