Zöldi Anna

Erkel Ferenc születésnapján, a most kreált magyar opera napján, november 7-én ünnepélyes gálával debütált az Erkel Színház. Az épület az utolsó pillanatban, sőt az után készült el, de a felújítás történetében ez cseppet sem szokatlan, inkább visszatérő mozzanat.

Az ígéretek szerint 2014 tavaszára támad fel poraiból - de ehhez nem elég, ha a téglákig lecsupaszított torzó visszakapja az Ybl által megálmodott köntösét. Ha nem akar a pusztulásra ítélt színpadi kellékek sorsára jutni, a Várbazárnak hasznossá kell válnia.

A Március 15. tér környéke Budapest geometriai közepe, mostanáig mégis fekete lyukként sötétlett a belváros nyüzsgő univerzumában. Az ELTE bölcsészkara 1992-ben elhagyta a térre néző épületet, a Contra-Aquincum romjait bemutató süllyesztett Duna-parti térség így végleg elhagyatottá vált. A 2006-os Budapest Szíve tervpályázaton felmerült a terület beépítése, de végül a köztérrendezési koncepció győzött - látható sikerrel: az alig egy hónapja átadott tér visszafoglalta az őt megillető helyet. A terület építéstörténete jó példája a századokon átívelő városi metamorfózisnak, tanulságai pedig túlmutatnak az urbanizáció szakterületén, és a kulturális hagyatékhoz fűződő viszonyunk alapvető változását sejtetik.

Építészeti projektek bemutatása manapság többnyire az ügylet valamelyik résztvevőjének pocskondiázásába torkollik. A külterületekről a belváros felé nyomuló külföldi áruházlánc produkciója kiváltképp ritkán kerül a dicsőségtáblára. A Tűzoltó utcai ALDI áruház azonban több szempontból is rácáfol a makacs sztereotípiára, mely szerint a profitorientált gondolkodás és a minőségi építészet egymás ellenlábasai.

A Gellért-hegy tövében, új épületszárnyakkal közrefogva hamarosan ismét megnyílik a Rácz fürdő, melynek sorsa a második világháborút követően igencsak viszontagságos volt: habár a hatvanas években részleges felújítás után megnyitották, és a 90-es évektől kezdve készültek tervek a rekonstrukciójára, 2007-ig inkább csak bontottak és bontottak. Feltámadása Dévényi Tamás építésznek köszönhető.

Fiatalítókúrán esett át az elaggott Hungária fürdő: ráncait felvarratta, titokban talán még kortyintott is egyet az élet vizéből - a nemrég még düledező falak alatt forrás csörgedezett valaha. Nemcsak külsőt, személyiséget is váltott: immár Continental Hotel Zara néven néz szembe a múló idővel.

Párisi Nagyáruház álnéven nyitott újra, a köztudatban továbbra is Divatcsarnok, valójában pedig vegyes funkciójú középület. Ha a funkciók szerint használt négyzetméterek arányait vizsgáljuk, leginkább irodaháznak kellene nevezni, de ezt a patinás épület valószínűleg kikérné magának. Az utcával közvetlenül kommunikáló területek ugyanis megtartották közösségi szerepüket, csakúgy, mint a tágas átrium, ahová belépve továbbra is ösztönösen felkapjuk a fejünket. A tekintet kóborolhat szabadon, a lábak viszont nem bóklászhatnak akármerre. Az evolúció során diszkrét pixelmintává szelídült orrszarvúk és egy brutális üvegfal a díszlépcső legfelső fokán tapintatosan útját állják a felfelé igyekvő városlakónak. Pedig az igazi csoda a tetőn rejlik, a magasban, ahová csak a kiválasztottak juthatnak.