Nem kellene ennek feltétlenül így lennie, ám a körtér igencsak kuszára sikeredett. Pedig koncepcióban nem volt hiány, az adottságok is megengedték volna a háború előttihez hasonló, egységes szemléletű térfejlesztést. Ez nem a Moszkva tér, nincs gödör, nincs szintkülönbség, bontandó házak, áthelyezendő sínek – ezt már a 30-as években megoldották. Itt egységes városrendezési koncepció nyomán épültek fel modern térfalat alkotó lakóházak a mocsár helyén, majd az akkori közlekedési vállalat, a BSZKRT igényeit kielégítve a budafoki HÉV-et visszafordító hurok közepén 1943 januárjára az új forgalmi épület.
Vélhetően nem ez volt akkoriban Budapest legnagyobb volumenű beruházása, ennek ellenére a tervezőt pályázat útján választotta ki a közlekedési vállalat. A BSZKRT szabadon rendelkezett a megvásárolt nyertes tervekkel. Az akkori döntnökök ízlését dicséri, hogy a pályázat végeredményétől pozitív irányban tértek el, a megvalósított terv ugyanis csak második díjat nyert, ám a nyertesénél sokkal nagyvonalúbb, légiesebb megoldást javasolt. A fogadóépület alapgondolata: a kör alaprajz, a karcsú pillérek által alátámasztott vékony vasbeton lemez lefedés és az alatta megbújó három pavilon egyértelműen bánik a térrel. Forgalmas csomópontról lévén szó, több irányból is átjárható, ugyanakkor centrális belső tere megállítja az utasok áramlását, ha éppen arra szottyan kedvük, hogy leálljanak valahol trécselni. Szomor László szobrászművész (1908–1980) alkotásával, egy kúttal jelölték meg az épület belső „udvarának” közepét, amelyen csodaszarvas, kürt és turul utal a kor szellemi irányultságára. Vizuális disszonanciája már az építés korában is feltűnő lehetett, most még inkább zavaró – bár a kút felújítása kőről kőre hitelesen történt, a műemlékesek nagy örömére.
| ||
Nem mondható el ugyanez – mármint a felhőtlen öröm – az épület felújításáról. Az egyértelműen esztétikus és magas színvonalú, minden ízében a modern építészet gyökereiből táplálkozó új épület ugyanis ellene mond a történeti hűséget számon kérő és követelő műemlékvédelmi gyakorlatnak – nem az épült vissza, ami ott állt eredetileg. Nem több, nem kevesebb, úgy más, hogy mégis ugyanaz. Hogy a modern építészet emlékei egyáltalán műemléki védettséget élvezzenek, már hatalmas előrelépésnek számított a 90-es évek második felében, így került védettség alá 1997-ben a körtéri Gomba is. De míg egy középkori emlék esetében csak-csak igazolható a kövenként hiteles helyreállítás gyakorlata, egy élő, működő épület esetében ezt joggal írja felül a kor, amelyben funkcionál. A Gomba pedig funkcionált, trafóház került bele, aztán kiürült, értelmét, tartalmát vesztette, csövesek tanyáztak benne, míg körbe nem zárták.
A körteret közben többször, többen átalakították, próbált lépést tartani a rohanó idővel. Aluljárórendszer készült – habár ma megint a felszíni közlekedést preferáljuk. A metró nagy nehezen idetalált, az aluljárókat is bele lehetett valahogy kapcsolni, épült neki új üvegdoboz, pedig ott állt a jó öreg Gomba, keserűen elhanyagolva. A tér sok pénzért drága kőburkolatot kapott – kiderült, hogy csúszik. Most szürke beton térkő fedi, a vizuális káoszban egyedül a szürke tónusok dominanciája teremt egységet. Az eredetileg szenzációnak számító, fűthető „melegedőkövek” ugyancsak elvesztek a sokadalomban, pedig annak idején a kortárs köztértervezés úttörő alkotásait üdvözölhettük bennük.
A Gomba lehetséges hasznosítására 2009-ben kiírt ötletpályázatra közel hetvenen adtak be terveket. Ennek eredménye – bár a pályázatot még az előző, szocialista kerületvezetés bonyolította le – a jelenlegi döntéshozókat is tettekre inspirálta. A hetven javaslat többsége a műemlékes szempontokat jócskán mellőzte, és ráépítést, tetőteraszt meg más efféle huncutságokat javasolt. Nehéz funkciót találni egy kis belső terekkel rendelkező házikónak, pláne, hogy a téren két lépést sem tehet úgy a járókelő, hogy táplálékra ne bukkanjon, így az ikszedik vendéglátóhely jövedelmezősége kétséges. A józan ész azt várta volna, hogy ide kerül a metró lejárata, de nem. Végül mégis a lehetőségekhez képest józan döntés született, a kerület jelenlegi vezetése a tér felújításának utolsó lépéseként 2012-ben a Gomba felé fordította a figyelmét, és visszanyúlt a 2009-es pályázat eredményéhez. A befutó az egyik első helyezett, a legszolidabb tervek egyike, A Hetedik Műterem nevű építésziroda munkája lett, amely flexibilis tereket alkotva az építészeti értékekre helyezte a hangsúlyt.
A Szabó Levente vezetésével dolgozó csapat és a második helyezett Gyüre Zsolt együttműködésének eredménye meggyőző. Az épület építészeti vezérmotívumait – a könnyedséget, átjárhatóságot, a centrum megjelölését – szem előtt tartva alkottak az eredetivel azonos minőséget. Az építészeti szándékot mintegy továbbírva, a 21. század nyelvére fordították le az 1942-ben készült építmény építészeti szókészletét. Bár nem épültek vissza az osztott üvegfelületek, a mellvédek, a téren ténfergő biztosan nem veszi észre a különbséget. Ellenben a hajlított üvegfalak – melyekre egyetlen gyártó akadt széles e hazában – ugyanúgy ámulatba ejthetik a mai sétálót, mint elődjét a karcsú vasbeton szerkezet – amit egyébként eredeti állapotában megőriztek. A vékony tetőlemez az idők során megsüllyedt, átdöfték az oszlopok. Centinként emelték vissza szellemes szerkezettel – egy nap, egy centi. Az oszlopokon a figyelmes szem észreveszi, meddig csúszott le rajtuk a födém. Az üvegfalak elmozdíthatók, a terek egybenyithatók. Az üveg mögött felsejlő bútorozás igyekezett semleges és modern keretet teremteni a leendő, ismeretlen funkciónak. A körtéri Gomba egyelőre üres, de szép. A kútban csobog a víz, a műemlékvédelem kénytelen-kelletlen tudomásul vette a metamorfózist, az eredeti állapotot őrzik a rajzok, már csak a funkció hiányzik ahhoz, hogy a decens épület ismét a tér centrumává váljon.
(A cikk a Kortárs Építészeti Központ – KÉK és a Magyar Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatása mellett jött létre.)
