Az újranyitott Erkel Színház

Több mint népopera

szerző
Zöldi Anna
publikálva
2013/50. (12. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Erkel Ferenc születésnapján, a most kreált magyar opera napján, november 7-én ünnepélyes gálával debütált az Erkel Színház. Az épület az utolsó pillanatban, sőt az után készült el, de a felújítás történetében ez cseppet sem szokatlan, inkább visszatérő mozzanat.

A színház történetében két állapot váltotta egymást konzekvensen: vagy átépítették, vagy csődbe ment. A kettő között működni igyekezett: Magyarország legnagyobb, a párizsi Olympia nézőszámával vetekedő színháza az operától az operetten át a moziig, a bokszmeccsig és a varietéig minden népszerű műfajt kipróbált, hogy a nyereséges üzemeltetés álmát valóra váltsa. Ehhez azonban időről időre túlságosan nagynak bizonyult. Népszínháznak épült, nagy tömeg befogadására tervezték, olyan időszakban, amikor a tömegszórakoztatás és a kollektív tudatformálás egyszerre jelentkezett igényként és társadalmi törekvésként.

Az Erkel története bővelkedik nagyjelenetekben, és nem csak Grál-lovagok töltötték meg az időközben 3200-ról 2400 fősre csökkent nézőteret. Itt, a Népoperában vette kezdetét 1914. január 1-jén éjfél után néhány perccel a Wagner által harminc évre Bayreuth-hoz kötött Parsifal első budapesti előadása, 1919 nyarán viszont már mint Városi Színházban ült össze a parlamentként funkcionáló Tanácsok Országos Gyűlése, 1939-ben tömegek vettek részt a Nyilaskeresztes Párt választási gyűlésén, 1944 decemberében pedig

bombamerénylet akadályozta meg

a nyilasok első országos nagygyűlését az épületben. A népművelésnek más, kevésbé direkt formái is teret kaptak, 1931-től több mint egy évtizeden át a Városi Színházban rendezték meg augusztus 20. körül a Gyöngyösbokréta előadásait, ahol az ország különböző tájegységeiről érkező hagyományőrző csoportok mutatkoztak be táncaikkal, énekeikkel, népi játékaikkal. Paulini Béla rendező Magyarország 1944-es német megszállása után szüntette be az előadásokat. A szocialista kultúrpolitika is kihasználta a helyszín befogadóképességét - itt zajlott a Táncdalfesztivál, 1966-ban itt nyerte el a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának Különdíját, mellyel a rendszer hivatalosan is elismerte: "Nincsen olyan ember, ki ne érezné egyszer, hogy sírni kell..." A jelenlegi vezetés 2016-ban a "Táncdalfesztivál 50" rendezvénnyel emlékezik majd meg a tétel nem avuló aktualitásáról.

Az Erkel építészeti kialakítása kezdettől fogva a színháznak az archaikus, tömegek befogadására szolgáló jellegét tükrözte. A népoperai jelleg különösen feltűnő az Ybl Miklós által tervezett elit operaházzal összevetve. Ybl épülete egy míves zenélődoboz, ahol kecses porcelánfigurák illegetik magukat, míg az Erkel Színház egy nagy csűr, ahol népszórakoztatás folyik. A Népoperát ennek szellemében álmodta meg a Márkus-klán: Márkus Dezső karmester primadonna feleségének - más források szerint szeretőjének - épült, testvére, Márkus Géza, valamint a Komor Marcell-Jakab Dezső építészpáros tervei alapján. A vállalkozás anyagi hátterét a Népopera Részvénytársaság elnöke, a harmadik Márkus testvér, korának elismert publicistája, Miksa biztosította. A kis költségvetésből gyorsan, kilenc hónap alatt felépített színházat eleve a kispénzű közönségnek szánták, alacsony jegyárakkal; a bevételt a nagy nézőtértől és a jó műsorpolitikától remélték.

A színház tervezési elveiről - amit a szűkös anyagi források figyelembevételével igyekeztek a tervezők megvalósítani - Komor Marcellnak a Művészet című folyóiratban 1904-ben megjelent írása ad eligazítást. Amellett érvel, hogy a többszintes, gazdagon díszített nézőtér elvonja a néző figyelmét a darabról, ennélfogva a színház eredeti funkciója, a katarzis csorbát szenved. Komor visszaemlékezése szerint a tervezési koncepció, az amfiteátrális alaprajz az ő és Jakab Dezső elképzelései alapján valósult meg. Az eredeti homlokzati terveken a neves Komor-Jakab-párossal szemben - az ő munkájuk például a nem messze álló Nyugdíjbiztosító épülete - a stílustörténeti elemzés inkább a kecskeméti Cifrapalotát jegyző Márkus Géza keze nyomát véli felfedezni. A mai szocmodern homlokzat mögött ugyanis egy vaskos oszlopokkal, timpanonnal kialakított, geometrikus-szecessziós homlokzatot tüntetett el az 1961-es átépítés.

A klasszikus polgári színház aranyozása és kariatidái helyett a nézőtér egyetlen dísze Pór Bertalan nagyméretű freskója volt, mely a színpadnyílás felett kapott helyet. Ikonográfiájával - középen zenélő múzsa, körülötte a paradicsom fái közt zenét hallgató meztelen alakok -, visszafogott színeivel illeszkedett a népopera törekvéseihez, hogy a zenét mindenki számára elérhetővé tegye. Komor Marcell színházépítésről vallott elveihez a századforduló technikája - a vasbeton, az acélszerkezetek és a rabic alkalmazása - adott kivitelezési lehetőséget. Az Erkel Színház

rejtett csodái

közé tartozik a nézőtér kosáríves mennyezete fölött húzódó acél tetőszerkezet, amelynek statikai vizsgálata végül ürügyül szolgált a színház bezárásához 2007-ben.

A terület és az épület ma is az építés idején kódolt problémákkal küzd: rossz színpadtechnika, kicsi színpad a nagy nézőtérhez, kevés és rossz minőségű a színpadot kiszolgáló tér, és a színházat befogadó közterület ma is egy lyuk a város szövetében. A folytonos átépítések ezeket a hiányosságokat próbálták orvosolni, először megnövelték a színpadot, és átalakították a színpadnyílást - ekkor tűnt el Pór Bertalan freskója. 1949-51 között alakították ki a nézőtér mai formáját a fa hangvetőkkel és hullámos gipsztagolásokkal. 1959-61-ben készült el a közönségforgalmi terek bővítése, és kapta az épület a ma ismert modern homlokzatát, valamint az emeleti büfé és társalgó terét, amelynek két végfalára 1973-ban kerültek Bernáth Aurél allegorikus freskói.

Tulajdonképpen minden átépítés javított az építészeti színvonalon, de jellemzően csak az épület arcát kozmetikázták. Az egész ház voltaképpen egyetlen főhomlokzat, a többi organikusan nőtt zűrzavar. Ami állandó maradt: a nagyszínházi funkció, a népszórakoztatás igénye. Nem véletlen, hogy piaci helyzetben a színház azonnal tönkrement, míg végül bezárták. És mint eddig is, csak a kultúrpolitikai akarat tudta visszahozni az életbe.

2007-ben az épületet statikai szakvéleményre hivatkozva életveszélyesnek nyilvánították, de addigra már az is nyilvánvaló volt, hogy akkori állapotában anyagilag fenntarthatatlan. Egy 2008. októberi - tehát a válság kibontakozása előtt született - kormánydöntés úgy rendelkezett, hogy az Erkelt lebontják, és magánbefektető közreműködésével új, többfunkciós kulturális épületet emelnek a helyén, melyet az év 180 napján operajátszásra használnak. Az ehhez szükséges telekalakítás is belefért volna a programba, aminek 2012-ig kellett volna elkészülnie, és működtetéséhez az állam 25 év alatt 19,2 milliárd forinttal járult volna hozzá. Előzőleg, még 2005-ben lezajlott egy befektetői pályázat: a Mányi Építész Stúdióval együttműködő KÉSZ Kft. átalakítást javasolt, a belga Atelier d'Architecture de Genval új épületet tervezett volna, míg a Duna Sétány Székház Kft.-vel és a Trigránittal közösen pályázó Zoboki-Demeter és Társaik építésziroda mindkét megoldásra nyújtott be tervet. A válság elnapolta a nagyra törő terveket, a színház csak állt bezárva. 2010 nyarán az Országgyűlés kulturális bizottságának ellenőrző testülete több más beruházás mellett már az Erkel Színház esetét is korrupciógyanús ügyként tárgyalta. A Gulyás Dénes operaénekes elnökletével ülésező testület azzal vádolta Hiller István akkori szakminisztert, hogy "hazudott", amikor az Erkelt életveszélyesnek állította be, és már 25 éven át tartó 80 milliárd forintos lízingelésről beszélt. A Szőcs Géza kulturális államtitkár által kapott ellenkező értelmű szakvéleményre hivatkozva Gulyás az épület tatarozását és megnyitását, illetve az esetleges visszaélések tisztázását szorgalmazta.

2012-ben a kormány az Erkel Színház felújítását nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé nyilvánította. A beruházásra három tervezet készült:a legnagyobb lélegzetű terv 5,4, a középső 3,6, míg a minimálisan szükséges korszerűsítést tartalmazó javaslat 1,7 milliárd forintról szólt - a kormány végül az utóbbit fogadta el. A takarékos döntés akár arra is utalhat, hogy a bontás és az új komplexum megvalósítása még mindig napirenden van. ("kovács Szilveszter, az operaház igazgatója szerint ez egyelőre illúzió.)

2013 márciusában az Erkel egy kisebb rendbehozatal után átmenetileg megnyitott, de a felújítás nagy részét az évad zártával, júniustól a november 7-ei nyitásig végezték. A legszerényebb változat a terveket készítő Zoboki-Demeter és Társai építésziroda vezető tervezője, Zoboki Gábor megfogalmazása szerint az épület

"minőségi üzembe helyezését"

jelenti. Az 1,7 milliárd forintos költségvetés felhasználásával egy átmeneti állapotot sikerült elérni, amellyel a színház funkcionálni tud, de jellemző adat, hogy még a legdrágább változat megvalósításával se érte volna el egy vidéki színház technikai színvonalát.

A jelenlegi felújítás illeszkedik a sorba, egyértelműen a népszórakoztatás eszméjét hangsúlyozza, emellett javított, amin tudott és amin muszáj volt javítani. A színpadhoz nem nyúltak, bővítésre nincs hely, és a közvetlenül az épület mögött futó metróval ennek a lehetősége végleg meg is szűnt. Korszerűsítették a gépészetet, javult a szellőzés, a díszlethúzók a 21. század második évtizedében már nem kézzel működnek. Megszüntették az öltözők, kiszolgáló helyiségek méltatlan színvonalát - a balett-táncosoknak már nem kell előadás után két szinttel feljebb mosdót keresniük. A főhomlokzaton a korábban nyitott előlépcsőt már üvegfal zárja le, egybenyitása az előcsarnokkal szintén a komfortosabb használat javára hozott döntés. A lépcső két oldalán kávézókat, a közönség által szabadon, előadásidőn kívül is használható tereket alakítottak ki, ami a célul kitűzött nyitott színházi funkciót hangsúlyozza, akárcsak a csillagot imitáló, varieték hangulatára emlékeztető álmennyezet a lépcső felett.

Populáris termékeknél is kulcskérdés a színvonal: nem mindegy, hogy ami vonzza a fogyasztót, az könnyed vagy gagyi. Az Erkel szerethető külsejét a tervezői kreativitás és egy nagyon szimpla - továbbá olcsó - eszköz: a szín teremtette meg. A tervezők a funkció szerint játszottak a színekkel: a nagyterem eleganciáját az éjkék mennyezet és a meghitt kékesszürke falak, mohazöld székek és függöny adják. Bayreuthi színek - de ezt valószínűleg csak Zoboki Gábor és még páran tudják. A fő, hogy meghitté varázsolták az eddig némileg hodályjellegű nézőteret. Az öltözők a klasszikus elvet követik: a fiúké kék, a lányoké mályvaszínű. A nézőtérre vezető közlekedők padlizsánlila ajtókat és burkolatot kaptak, az egyedileg tervezett szőnyegen a felhasznált színek rafinált pöttyös mintázata jelenik meg. A sajtóbejárás után került pénz a nagy dobásra, az előcsarnok átfestésére, ami teljes mértékben szembemegy a színház, sőt az opera komolykodó felfogásával. Az Erkel mint népopera felújítása során az építész tervezőket nem nyomasztotta az intellektuális szimbólumképzés kényszere. Az eredmény egy kellemes épület, amit a majdani működés fog tudni legitimálni - erre a lehetőség mindenesetre mostantól adott.

A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre.

szerző
Zöldi Anna
publikálva
2013/50. (12. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...